A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 5. szám - A Curia büntető itéletei

38 A JOG. föltételeit egyszer ki tudja vivni. Ezen föltételeket teremtsük meg, kutassuk fel, akkor a cél el van érve. Azt mondják, kevés az idő, mert a hivatalos teendők a birák s egyéb hivatalnokok összes idejét igénybe veszik. Vajjön csakugyan ugy van-e ez, vájjon ugy túl van-e a hivatali kar munkával halmozva, hogy e mellett az önképzés szép eszméje megvalósítható nem lenne ? én kételylyel illetem ezt az állítást. Mert hi;zcn tapasztalati tények bizonyitják a nagy Széchenyi időfelosztásának helyességét, mely szerint ha nyolc órát munkára, nyolcat szórakozásra, nyolcat alvásra fordítunk: teljesen megfelelünk emberi feladatunknak a nélkül, hogy a túlcsigázott munkásság nyugalomhiányt vagy idegességet vonna maga után. És mit tapasztalunk, vájjon oly túlságos hosszú időn át dolgoznak a hivatalnokok naponként: ki merem mondani, hogy nem. Tisztelet a kivételeknek, dc azt hiszem, hogy nem tévedek, ha azt állítom, hogy az átlagos munkaidő négy óra a hivatalokban. Mint emlitém, van sok dicséretes kivétel ezen szabály alól: ámde ezen kivétel csekély azon nagy többség mellett, mely az átlagos négy órára tett időtartamon is alól marad. Kérdem már most, hogy az a nagyon kedvezőleg felvett négy órai munkálkodás annyira elcsigázza-e a szellemi erőket, hogy e mellett naponként egy órai olvasás, tanulás az organismus egészségét veszélyezteti ? Bizonyára nem ; a mi a tanulást akadályozza, az a fajunkban rejlő indolentia. Ez az általános képe jogász nemzedékünknek s ha megfigyeljük a fiatal generátiót, vájjon a jövőtől várhatunk-e sokat, várhatunk-e némileg kielégítő eredményt, hasonlítva azt a jelenhez ? Erre a feleletet megadja az ifjabb generatio I figyelemmel való kisérése. Létkérdése a jogászi intelligentia ; fejlesztésének ezen átkos indolentia kiküszöbölése ; de vájjon kiküszöbölhető-e ez az epidémia; én azt hiszem, igen, kiküszöbölhető pedig az associatio eszméjének terjesztésével. Nincs oly apró város, a hol törvényszék van, hogy a jogászi elem többé-kevésbé ne concentrálódnék ezen helyeken. Már maga a törvényszék, járásbíróság, ügyészség egy bizonyos kontingensét adja a jogászoknak, a mi legalább megkétszereződik akkor, ha ehez veszszük a székhelyen levő ügyvédi kart. S igy bátran kimondhatjuk, hogy a legfélreesőbb helyen is található legalább harminc jogász, a ki a joggal gyakorlatilag foglalkozik. Ha már most ezek társulnának s egy kis jogászi kört alkotnának, hatalmas lendületet nyerne ez által a jogi képzettség emelkedése s ha ezen apró jogászegyletek legalább a törvényszékek területén megalakulnának, azt hiszem, azon sajnos éles ellentét, mely itt-ott biró és ügyvéd közt még ma is észlelhető, lassanként végkép elmosódnék; eltüntetné azt az együvé tartozás tudata. Es ezen apró jogász-egyletek járathatnák a hazai szaklapokat, sőt egy-két külföldi szaklapot is s igy nemcsak a hazai jogtudomány állásáról szerezhetnének a tagok tudomást, de nagyjában a külföldi jogéletet is szemmel kisérhetnék. Szóval alapját vetnők meg ezzel a jogtudomány lendületének. És a mi fő kifogásként még a hivatalnoknak sem lehetne ellene vetni, hogy nincs módjában a tudománynyal lépést tartani, mert kevés a fizetés; ez a baj régi s a mi szomorú, nagyon igaz; ámde én azt hiszem, ha a mostani fizetésből meg lehet élni, már pedig az élet azt tanítja, hogy habár sanyarún is, de azért meg lehet, akkor ezen fizetésből, bármily kevés is az, h á r o m-n égy frtot minden biró szentelhet évenként szellemi képzettségének emelésére; ez oly csekély összeg, hogy egy háztartás mellett szóba alig jöhet; naponként egy krajcárt, havonként csak harminc krajcárt adjon az a hivatalnok a jogtudomány megismerésére; s naponként csak félórácskát szenteljen k ériyeré n e k, a jognak, akkor a legszebb reményekkel kecsegtethetjük magunkat. Természetes, hogy kezdetben nehézséggel találkozik az eszme, akadályul áll előtte kelet népének tipusa; de hát van-e cél, melyen a kitartás diadalt ne tudna aratni. Pártoljuk az eszmét, karoljuk fel a gondolatot és hasznos munkát cselekszünk akkor; az igazságszolgáltatásnak, tehát a hazának teszünk üdvös szolgálatot akkor, ha nem hagyjuk bukni a jót és hasznost csak azért, mert kényelmetlen. A békés-gyulai törvényszék kitűnő elnöke: Nóvák Kamill ur pendítette meg a fennebb vázolt eszmét a törvényszéknek f. évi január 3-án tartott teljes ülésében. Terve szerint hetenként kétszer összegyűlnének a birák, jegyzők, ügyvédek s ügyészek, mikor a szaklapokat elolvasnák; az elvi jelentőségű határozatokat, egyes fejtegetéseket megbeszélnék s igy lassanként a jogtudomány az itteni jogászok közkincsévé válnék. Sőt, hogy költséggel ne járjon a dolog, felajánlotta a törvényszék termét, a hol az összejövetelek tartatnának. A mag tehát el hintetett sazt hiszem, ismerve az itteni birói kar szellemét, gyümölcsöket is fog teremni. Érdekes dolog lenne, ha a gyulai törvényszék, ezen félreeső helyen levő bíróság volna kiindulási pontja egy reform eszmének, mely kellően felfogva és méltányolva, nagyon is alkalmas arra, hogy a jogi képzettség színvonalát emelje s a vidéki szellemi életnek hatalmas lendületet adjon. A Curia büntető ítéletei. "V Irta: Dr. FRIEDMANN BERNÁT budapesti ügyvéd. Egy idő óta igen gyakran olvasunk curiai Ítéleteket, melyekben az alsóbb bíróságok által felmentett vádlottak, itt elitéltetnek. Még gyakoriabbak azonban, majdnem szokássá kezdenek válni azon esetek, melyekben a Curia az első vagy másodbirósági ítéletekben kiszabott büntetést tetemesen emeli. Öt nap helyett hat hónapot, két év helyett ötöt, sőt volt eset arra is, hogy 2x/s! év helyett tíz esztendőt mért ki. Nem vonom kétségbe, hogy a Curiának ez jogában áll. Ha kivételesen, néha, fordulna elő ily eset, nem is szólnék hozzá, de egy idő óta oly gyakoriak a büntetésemelések, hogy a közfigyelmet mintegy kihívják, hogy foglalkozzék vele. Azt mondják : vagy az ország összes alsóbb bíróságai rosszúl teljesitik kötelezettségeiket, vagy a Curia esett túlzásba. A régi hétszemélyes táblának és utóbb a kir. Curiának, az új btkv. életbeléptetéséig, az volt egyik vezérelve, hogy a vádlottra alsóbb bíróságilag kimondott büntetést, ha lejebb nem szálithatta, feljebb soha nem emelte. Két felmentő Ítélettel szemben nem marasztalt; ha pedig az egyik alsóbb bíróság marasztalólag, a másik ellenben felmentőleg itélt, rendszerint inkább az enyhébb felfogású Ítélethez csatlakozott. Megtörtént ugyan kivételes esetekben az ellenkező is. De az volt a szabály, ez volt a kivétel; és a kivétel tényleg csak igen ritka és nagyon kirívó esetben fordult elő. A régi hétszemélyes táblának és Curiának ítélkezése — nem tagadom — sok tekintetben kifogásolható volt, de a mi ezen vezérelvét illeti, abban volt bölcseség, volt igazságügyi politika. Nem állítom azt. hogy az általam érintett szigorúbb felfogású mostani Ítéletek a törvény rideg szavai szerint nem lennének helyesek, de hogy a helyes igazságügyi politikának is megfelelnének, abban kételkedem. Valakit, a kit két bíróság bűntelennek nyilvánított, elítélni, hozzá még keményen elitélni, minden körülmények között rosz hatású. Meg pedig több oknál fonjva. Először azért, mert az Ítéletnek és abban kimondott " büntetésnek hogy meglegyen a kellő hatása, az elitéltben azon öntudatot kell ébresztenie, hogy az elitélést és büntetést megérdemelte. E nélkül bármily kemény legyen is a büntetés, bármily alapos a börtönrendszer, soha sem fog magába térni. | A ki pedig bűnbánattal magába nem tér, az nem is javul