A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 52. szám - Jellem és büntetés

435 Ez intézkedés azonban — látni való — bünperi, nem pedig anyagi jogi természetű. Uj intézkedés csak annyiban, a mennyiben a büntető biró hatáskörét a kártérítésre is kiterjeszti — tehát me­rőben formális tekintetben — de nem új intézkedés magának a kártérítési igény anyagi létezése tekintetében, mert ezen igényt a polgári biró a büntető paragrafus nélkül is és reá való tekintet nélkül is, kell hogy elismerje.7 Az egész különbség a />Busse« sanetiójával ellátott és el nem látott bűncselekmények közt a kártérítés tekintetében csak az, hogy amazok tekintetében a kár­térítés akár a büntető, akár a polgári biróság előtt, emezek te­kintetében pedig csakis a polgári biróság előtt kérhető. Ebből a tanulság mi ránk nézve : hogy a magyar büntető codex sem praejudicál sehol azon anyagi magánjogi kérdésnek, vájjon mely esetekben van helye a kártérítésnek ? Sőt, minthogy nálunk az adh'ásionalis per, melyet a németországi új büntető eljárási codex elvetett, a gyakorlatban minden, vagyoni kárt okozó, bűncselekmény tekintetében tagadhatatlanul fennáll,8 kétségtelen, hogy még azon bűncselekmények esetében is, melyekből eredő kártérítési igény tekintetében a büntető codex nem intézkedik, a kártérítési igény — a károsított tetszése sze­rint — akár a büntető, akár a polgári biróság előtt érvénye­síthető. Eredm 'nyünk tehát: azon körülmény, hogy a büntető codex a párviadal fejezetében kártérítésről nem rendelkezik, sem anyagi tekintetben (vájjon ily igény létezik-e?) sem perjogi tekin­tetében (vájjon mely biróság elé tartozik?) nem praejudikál. A kártérítés a párbaj esetében megítélhető, ha mindjárt a büntető codex hallgat róla és megítélhető nemcsak a polgári, de a bün­tető biró által is, jóllehet ezt a büntető codex nem mondja ki. A második ellenvetés melyre meg kell felelnünk, tisztán magánjogi természetű. Vájjon megáll-e a kártérítési igény oly testi sértés vagy ölés esetén is, a melybe — mint a párbaj esetében — a sértett avagy megölt egyén maga beleegye­zett? Panaszkodhatik-e az, a ki maga áll eleibe az ellenfél fegyverének, hogy sérelem tortént rajta? Nem oly hibás-e itt az áldozat, mint a tettes ? Nem áll-e itt a szabály: »quod quis ex culpa sua damnum sentit, non intelligitur damnura sentire« ? Az ellenvetés tetszetős, de súlytalan. Mert az ölés vagy testi sértés, ha beleegyezünk is, jogtalan; testi épségéről, életéről 7 így helyesen D o c h o w id. h. : idass die Busse überhaupt nicht in das Strafgesetzbuch, sondern in die Strafprozess-Ordnung gehörte.* 8 V. ü. Fayer László Magy. bűnvádi eljárás mai érvényében 237—24'). lapon közölt eseteket. Az adhasionalis pert elfogadta C s e m e g h i Károly eljárási javaslata is. V. ö. 7 — 12, 611—6-3. §§-ait. senki sem rendelkezhetik — nemo dominus suorum membrorum esse videtur. A mi pedig a compensatio dolit (esetleg culpaej illeti: először is kétséges, hogy e compensatio hazai jogunk sze­rint egyáltalában helyt foglal-e/' másodszor pedig ne felejtsük, hogy a compensatióra kell, hogy a kárositón kivül maga a k á r o­s i t o 11 is legyen hibás,10 holott a halálos párbaj esetén károsként az elhunytnak tartásra jogosított hozzátartozói jelentkeznek, kik pedig — ha az elhunyt hibás volt is — maguk nem hibásak és ezért köztük és a tettes között nincs is mit compensálni. Valójában az a körülmény, hogy a párviadal esetében az áldozat beleegyezett vagy legalább okot szolgáltatott a károsító I cselekményre, csak a büntetőjogi beszámítást csökkenti, de a magánjogi kártérítés tekintetében a vétkesség foka közönbös — i in lege aquilia et culpa levissima venit." Ha egyszer delictuosus ! cselekmény forog fenn, akkor mindenesetre teljes kártérítés adandó, bármily csekély fokú lett légyen is a bűnösség vagy vét­I késség foka. A magánjog csak azt kérdi: van-e delictum ? a büntetőjog azt kérdi: mekkora? Hogy ez hazai jogunknak is álláspontja, bizonyítja büntető­törvényünk, mely bármi finoman különböztet is a gyilkosság és \ emberölés különböző fajai közt (a dolus kisebb-nagyobb foka szerint) büntetőjogi szempontból, a kártérítés magánjogi kérdése tekintetében egyformán határoz (292. §.) ; és ugyan­; ezt teszi a testi sértés fejezetében is. (311. §.)12 9 A culpae compensatio el van fogadva az osztr. polg. törvénykönyv­ben (ISO*. §.) A pandektajogban a dolog vitás. Mellette nyilatkozik pl. Windscheid Pand. 258. §. 17. jegyz., ellene Brinz Pand. II. köt. ! 353. 1. : >dem Gedanken, dass die eigene Schuld Immunitát oder Impunitat | für die Fremde mit sich bringe, gebén die Quellén nirgends Ausdruck­i Hasenöhrl Obligationenr. I. köt. 261. 1. és mások. Hazai jogunk szerint : ellene nyilatkozik a Büntetőjog tára XII. kötet 11. melléklapja, mely nézetben — minthogy a causalitás fogalmának szerintem ez igy felel meg ' — magam is osztozom. 10 Osztr. polg. tvk. 1304. § : *Ha valamely károsításnál egyszers­I mind a károsított részéről is vétek fordul elő stb.c 11 Az osztr. polg. törvényk. ellenkező álláspontja, mely szerint a \ kártérítés terjedelme a vétkesség foka szerint más-más (1,331., 1,332. § ok) a kártérítés fogalmának félreismerésén alapszik. Ez nem egyéb, mint a kár­térítés és büntetés összezavarása. V. ö. Unger Oesterr. Privatr. II. köt. 102. § 1. jegyz Burkhard Oesterr. Privatr. II. k. 271. 1. Hasenöhrl Obi. R. I. köt. 264. 1. 12 Büntetőtörvényünk tehát — helyesen — elvileg eltér egynémely régibb külföldi törvény azon álláspontjától, mely szerint a magánjogi kártérí­tés kérdésébe a kisebb-nagyobb büntető beszámítást is belevegyitik. így a nemi jellemet (Gattungscharakter) az egyéni jellemtől. Ez áll legfőképen az emberre, kinél szólhatunk ugyan általános emberi jellemről, nemzetiségi jellemről, — sőt mindkettőt úgy a bölcsész­nek, mint különösen az államférfiunak tanulmányoznia kell, — de a gyakorlati közéletben, valamint a biró előtt legfontosabb ta­nulmányi tárgy marad az egyéni jellem ; s a nemi jellem (generális charakter) ismerete csak azért szükséges, mert az egyéni jellem tanulmányozásánál ebből kell mindig kiindulnunk. A nemi és egyéni jellemmel párhuzamban meg kell külön­böztetnünk az intelligibilis és az empirikus charaktert. E különb­ség csak a jellemnek más szempontból való vizsgálata által ered. Míg amazok a jellem fogalmi körét határozzák meg, ugy eme meg­különböztetések a jellem tartamára és nyilvánulására vonatkoznak. Ebből következik, hogy úgy a nemi, mint az egyéni jellemeknek intelligibilitásáról és empíriájáról egyaránt lehet szólni. A most emiitett fogalmak magyarázata s bővebb kifejtése) ezen cikk keretét jóval túlhaladják, s azért azokat ismertek gya­nánt kell feltételeznem, de röviden annyit megjegyzek, hogy az intelligibilis jellem alatt azon metaphisikai fogalmat értjük, mely valamely lénynek jellemét mint eleve adott egészt, de teljesen el­vont alakban ragadja meg, mig az empirikus charakter ezzel el­lentétben az egyén tetteiben nyer kifejezést. Mindkettőnek tehát lényege egy és azonos, de megjelenési módja különbözik. Az intelligibilis jellem — hogy hasonlattal éljünk — az ez­res bankjegy, az empirikus: ugyanez apró-pénzre felváltva, s az élet szükségleteire kiadva. Ugyan e hasonlat fonalán tehát megértjük, hogy az intelli­gibilis jellem észleletileg sohasem ismerhető fel (ép úgy mint a hogy senkinek zsebébe be nem láthatunk), az empirikus jellemet pedig felismerjük az egyes tettekből, (valamint az egyes egyének költekezéséből a náluk levő értekre vonatkoztathatunk). Gyakorlatilag tehát csak az empirikus jellem az, mi a jo­gászt érdekli. Ennek helyes felismerésére vezet a megfigyelt egyén tetteinek és a motívumoknak ismerete. Ha ismerjük mindkettőt, bizton következtethetünk a harmadikra, t. i. a jellemre, a mi vizs­gálódásunknak mindig fő célja. De a motívumoknál nem szabad soha figyelmen kivül hagy­nunk, hogy »causa finalis movet non secundum suum esse reale; sed secundum esse cognitum,« tehát mindig vizsgálandó az is, vájjon a cselekvő értelmiségének világánál milyennek tünt fel az indító ok, a motívum ? Ugy Kant, mint Schopenhauer az intelligibilis — tehát ezzel együtt az empirikus jellemnek változhatatlanságát hirdetik és pe­dig oly következetességgel, hogy állítják, miszerint ha ismert volna az adott intelligibilis jellem és ismert a reá ható motívum is. akkor mathematikai teljes bizonyossággal előre kiszámítható volna az, vájjon az illető egyén mit fog a motívum hatása alatt tenni ? Ez a botránykő, melyen criminalistáink többsége meg­ütközik. Mint fentebb emlitém a jellem változhatlansága tekintetében magyarázatba nem bocsátkozhatunk, erret erünk szük; s úgy e te­kintetben utalnom kell Schopenhauer fő munkájára: »Die Welt als Wille und Vorstellung«. Legyen szabad azonban megjegyez­nem, hogy maga a jellem fogalma már a maradandóságot fölté­telezi ; változékony momentumokból jellemet nem construálhatunk, csak is az ismételve és következetesen visszatérő tünetekből. Meg­jegyzendő továbbá az, hogy téves magyarázat eredménye lehet csak azon felfogás, ha azt képzeljük, hogy a jellem változhatlan­sága alatt a cselekedetek változhatlanságát kellene érteni. Ez tá­volról sem áll. Az ki egyszer lopott, lehet, az életben lopni soha sem fog; ki egyszer fajtalanságot követett el, lehet, e miatt többé a törvénynyel összeütközni nem fog; ki hamisan tanúskodott, ta­lán többé ilyet el nem követ? A cselekedetek azonossága nem

Next

/
Oldalképek
Tartalom