A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 27. szám - Telekjegyzőkönyveink és a szélenjegyzetek

A JOG. 227 hogy azt, telekjegyzőkönyveink rendezésénél figyelembe venni ne kellene. Tény az, hogy azon miseriák tnajd minden tkvi hatóságnál, de különösen az egyes bíróságoknál kisebb-nagyobb mértékben léteznek, melyek a tkvi rdts. 129. §-ának rendelkezése ellenérc nem érdemleges, hanem csak közbevetett végzéssel elintézett telekkönyvi beadványok széljegyzett iktató számából erednek. Továbbá tény az, hogy ily intézkedés, egyrészt a kényelemszerető oly bírótól származik, ki a kezelő-személyzettel csak végzéssel beszél s másik célja az, hogy az elintézés végett részére kiosztott ügydarabokon, minden nehezebb gondolkozást és több időt igénylő munka nélkül, röviden túladjon és hogy ilykép az előadói könyvben ablak ne maradjon. Természetesen, a bírónak így, statisztikailag kimutatható restanciája nem is marad; de meggyülik a baja a kezelő-személyzetnek, a tkvi bejegyzőnek, később a nyilvánkönyvi jogokat szerezni kivánó közönségnek és végre ismét a bírónak, ki az időközben felszaporodott hosszú sor széljegyzés között maga is alig isineri ki azt, hogy hol és miként kezdje meg azok elintézését. Az előző s/.ámu széljegyzés nyilvánkönyvi foganatosításáig nyilvántartandó« beadványok megtöltik — a hol pontosan vezettetik —- a sürgetési napló hasábjait s ha nem képzett és komoly szakember az, kire a különben kényes és a legnagyobb figyelmet igénylő telekkönyvi ügykezelés bizatik, az az ily intézkedések mellett az iratokat valóban örökidőre irattárba teheti. Mert hogy azokat, a meglevő és folyton szaporodó munkahalmaz közepette eveken keresztül lelkiismeretesen nyilvántartsa ugy, bog) az egyik évi sürgetési naplóból a másikba, időről-időre átvezesse és azon előző széljegyzés elintézését s telekkönyvi bejegyzésének megtörténtét — a mely miatt nyilvántartást vezet — annyi ezer ügy között évről-évre figyelemmel kisérje, valóban irigylendő emlékezőtehetséggel, türelemmel és eléggé nem méltányolható munkaképességgel kell bírnia. Mennyi hasznos munkára fordítható ideje vesz igy el sok ügybuzgó bírósági hivatalnoknak! A tkvi rdts. 129. §-ához képest, kizárólag csak az 50. §. d) pontja, a 65., 98. és 1)9. §-ok rendelkezése alá cső perenkivüli ügyekben elrendelhető tárgyalásokból folyólag természetes, hog)' addig, míg a közbeszóló intézkedéseknél fogva az ügy érdemleges elintézésre megérik, annak igtatószáma széljegyzésben marad ; ámde ezen beadvány után jön ismét több és pedig különféle beadvány, mely esetleg érdemleges elintézést is nyer s ez már nem az irattárba, hanem a bejegyzőnél várja — esetleg éveken keresztül - a föltámadás napját. Vannak azonban ügyek, melyek nem kényelemszeretetből intéztetnek el közbeszóló végzésekkel, hanem a folyamodó felek érdekeinek szempontjából. Felhívatnak ugyanis azok, hogy záros határidő alatt még valami okmánynyal egészítsék ki folyamodványukat, vagy annak mellékletei nekik visszaadatván, a tkvi hatóság által megjelöli hiányok pótlása után újra adják be, mert ellenesetben kérelmük elutasittatni s széljegyzése töröltetni fog. Ily intézkedésben van ugyan sok anyagi igazság, vagy méltányosság, de a tkvi rdts. 129. §-ával ellenkezik; épen ezért megteremti azt a visszás állapotot, melyet a hivatkozott §. igen helyes intézkedése, a tjkvek föltétlen hiteles és kényes voltánál fogva, azok könnyű vezetése és áttekinthetésére nézve elhárítani, megszüntetni céloz. Ezen intézkedés egyeseket megment ugyan az újabbi kérelmezés költségeitől, de nem felel meg a közcélnak, vagy ha jobban tetszik az osztó igazságnak ; mert ha nem azon törekszünk, hogy a minden jogviszonynyal és jogi kérdéssel szorosan kapcsolatban lévő, esetleg azzal kapcsolatba hozható telckjkveink — mint a közhitel alapját képező alkotás — rendezve legyenek s céljuknak megfeleljenek, több kárt és költ séget okozunk az államnak és így még azon egyeseknek is, kiknek használni akarunk. De van a széljegyzéseknek még egy másik odiosus faja is és pedig az 1881. évi LX. t.-c, tehát peres eljárás alapján történt oly bírói intézkedések, illetőleg megkeresésekre vonatkozók, melyek nyilvánkönyvi jogok szerzését egészben, vagy részben megszüntetéséi és korlátozását célozzák; a végrehajtás és árverés megszüntetési keresetek, aránymegállapitások és árverési jegyzőkönyvek széljegyzései; ezek, mint a vitás jogi kérdések bonyolultabb részéi magukba foglaló végrehajtási intézkedések, természetesen jobban ki vannak téve a jogorvoslatoknak, mint a perenkivüli ügyek s igy az ezekből származó elintézetlen széljegyzések, nagy és complicáltabb részét képezik a nem peres ügyekből eredetieknek s egy része huzamosb időig, a felsőbb bírósági jogérvényes befejezés előtt, nem intézhető el; másik része pedig, mely az árverési jegyzőkönyveket illeti, több esetben soha, még a bíróság legjobb akarata mellett sem. Igen, azt mondom, hogy az árverési jegyzőkönyvek széljegyzései több esetben soha sem intézhetők ugy el, mint azt az 1881. évi LX. t.-c. 182. §. rendeli; vagyis ezen szerint, ha vevő a vételárt lefizette, az ingatlanok tulajdonjoga, a terhek törlé«> mellett, hivatalból kebelezendő nevére. Ez kellő időben, csak rendes körülmények között történhetik, akkor t. i., ha vevő az összes vételárt készpénzben, bírói letétbe helyezi. Ellenkező esetben pedig, midőn a csak kissé bonyolultabb végrehajtás a kiutalás stádiumába jut s a vételár egy része a letétből, egy része pedig különböző jelzálogos hitelezőknek, ügygondnoknak, kincstárnak, a vevőnél még hátralékos összegből és kamataiból utalvánvoztatik ki oly fölhívással, hogy vevő, a fizetések igazolásául szolgáló nyugtákat bemutassa, inert míg azt nem teszi, tulajdonjoga a megvett ingatlanra bekebeleztetni nem fog; ezen bírói felhívásnak tiz vevő közül csak egy s az is évek inulva tesz eleget. IMert a pénz felvétele végett hozzá utasított utalványosoknak részben fizet, részben azoktól esetleg halasztást eszközöl ki; ebbe évek kerülnek, inig az egyik, vagy másik útalványós el is bal, eunek többé nem fizethet; vagy ha fizetett, nyugtát tőle nem kaphat; az esetleges jogutódnak egy emberöltőn át tárté) hagyatéki eljárás nélkül jogszerűen szintén nem fizethet, sem attól használható nyugtát nem nyerhet s végre ebbe a vevő is belehal; de életében már eladta az árverésen veti ingatlant ugy, hogy az ma már nyilvánkönyvön kívül és pedig természetben többfelé osztva, sőt ilykép jelzálogul le is kötve, a hatodik generatióé ; k\k mindannyian beadták a tkvi hatósághoz tulajdonjog, zálogjogbekebelezési és birtokelkülönités iránti kérelmüket; de az árverési jegyzőkönyv igtató száma ínég máig is a tjkv szélén, a többi előtt áll, mint egy Cherub, mely a még be nem töltött jog és nem teljesített igazságszolgáltatásnak a régmúltból képezi h ü <"> rét. Az az árverési vevő pedig, ki habár évek multával kifizette is a hozzá utalt jelzálogos hitelezőket, de mert a birtokban ki sem háborgatja s reá nézve a tjkv nem bir fontossággal, akár vau abba a neve, akár nincs, csak békésen használhassa ingatlanát, nyugtáit a helyett, hogy a bíróságnak bemutatná, félreteszi, később mint értékteleneket megsemmisíti, végre ez is meghal s az árverési jegyzőkönyv széljegyzése itt is a mult időre vezet vissza. A gyakorlati élet komoly embere, ki a jogviszonyaink keretébe eső beláthatlan mennyiségű vitás kérdések megoldása, vagy helyes és igazságos alkalmazása iránt előszeretettel viseltetik, érzi és látja azon nehézségeket, melyekkel telekkönyveink vezetésénél küzdeni kell és ismeri azt, hogy erre nézve a törvények és szabályok rendelkezése, célnak megfelelően mily módon alkalmazható. De hát az a kérdés, hogy miként lehetne ezen széljegyzéseket is kiirtani, hogy az esetleg utána állók is érdemleges elintézés alá jussanak ? mert itt már nem elég az, hogy az irattárnok csak jelentés mellett bemutassa az iratokat s azután a biró érdemlegesen intézkedjék. Itt harmadik személyek jogairól van szó, kik hogy erre nézve kielégítve volnának, documentálva nincs. A tkvi hatóság nem kényszeritheti a vevőt, hogy fizetéseit igazolja; ő ellene esetleg csak az érdekeltek léphetnek föl visszárverés kérelmezésével. Szerintem ezen kérdésnek gyakorlati megoldása tjkveink érdekében az lenne, hogy az ily vevőre az ingatlan tulajdonjoga, a terhek fentartása mellett a végrehajtási eljárás utolsó aetusában mindenesetre előjegyeztessék; igy a széljegyzés is kitöröltetvén, a későbbi beadványoknak nem áll útjában s ha vev'> később igazolja a vételár és kamatainak lefizetését, az előjegyzett tulajdonjog, mint igazolt, a terhek egyidejű törlésével mindenkor bekebelezhető. Azon esetre pedig, ha vevő nem fizette ki a hozzá utalt jelzálogos hitelezőket, ingatlanát azonban időközben eladta ugy, hogy az akár egészen, akár részben már 5-ik 6-ik személy tényleges birtokát képezi s ezek csak a tkvi rdts 75. §-ban foglalt joghatálylyal nyertek tulajdonjogot és igy az árverési vevő ellen nelán elrendelendő visszárverésnél új vevő tulajdonába menne át az ingatlan, a korábbi vevő ellen az utóbbiak és viszont egymással szemben, ugy a netaláni jelzálogos hitelezők is, elenyészett nyilván könyvi jogaikra való kártalanítás iránt, a törvény rendes utján igényt támaszthatnak. Tehát ilykép ezektől is meg fog tisztulni a tjkv s az új betétek szerkesztéséről szóló 1886 : XXIX. t.-c. életbeléptetése után