A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 23. szám - Az ügyviteli szabályok módosításának kérdéséhez - A büntett elleni küzdelem. Prins Adolf: Criminalité et repression cimű munkája nyomán. 1. r.

192 A JOG. Azonban, mi az új államtitkárnak sajátlagos működési terét, jövendő érdemeinek valódi termő talaját más körben keressük. A nagy szerves törvénye k, a magyar polgári törvénykönyv, a bűnvádi eljárás és az új polgári perrend megteremtése, melynek kezdeményezése csaknem visszanyúl alkotmányunk visszaállításának mézes heteibe, és melyek megalkotásán egy egész jogászi nemzedék szellemi ereje és tudománya próbálkoznak és dolgoznak, habár megszakítással, de szüntelenül, ezen rég sóvárgott betetőzése a magyar igazságügyi codificatiónak — ezaz| mit egyhangúlag és önkénytelenül osztályrészéül jelöl ki a közvélemény Teleszkynek. Ama széles látkör, melyet ő mint az ország egyik legkiválóbb ügyvédje a legbonyolultabb, legváltozatosabb és legfontosabb jogügyekkel évtizedeken át folytatott foglalkozásban a jogélet tág mezején nyert, különös mértékben képesiti öt arra, hogy az igazságügyi törvényhozásban az elméleti rendszeresítés túl hajtásait eminens gyakorlatiasságával mérsékelje és ellensúlyozza. Másrészt hosszú idő óta folytatott beható elméleti tanulmányai meg fogják őt óvni attól, hogy oly irányt ne támogasson, mely a minden jogfejlődést megölő merő practicismu l irta zászlajára. Semmi kétség, hogy elismert jogászi érzéke és tapintata meg fogja találtatni vele azon utat, melyen mindazon codificatiók haladtak, melyek maradandó becsű alkotásoknak bizonyultak. Legyen tehát új pályáján ép annyi sikere, mint mennyi őszinte szerencsekivánat kiséri oda, mindazok részéről, kik velünk együtt őt és a magyar igazságügyet igaz szívből szeretik. Dr. Síiller Mór. s / Az ügyviteli szabályok módosításának kérdéséhez. lila: CSILLÉR\' KÁLMÁN, kir. törvényszéki biró Kecskeméten. Ha jól emlékezem, dr. Imling Konrád kitűnő jogi szakírónk tollából olvastunk a »Jogtudományi Közlöny« egyik utóbbi .számában egy cikket, a melyben a felsőbb bíróságok ügyforgalmának túlságos voltáról és arról értekezik, hogy a létező törvények és bírói ügyviteli szabályok keretén belül is lehetne ennek csökkentésére valamit tenni. Mint ilyen intézkedést jelöli meg a felterjesztett ügyek kellő felszerelését, az 1881. évi LIX. t.-c. 30. §-a szerinti nyilatkozatot, a/. 1871. évi VIII. t.-c. 66. §. 2. pont szerinti marasztalást, stb. Szabad legyen ez alapon tovább mennem, miután azonban tudvalevő, hogy illetékes helyen a bírói ügyviteli szabályok átalakítását vették célba, felesleges, hogy a mostani ügyviteli szabályok keretén belül maradjanak, sőt kizárólag e szabályok módosítását, mint olyat veszem tárgyalás alá, a melylyel a fentebbi cél elérése részben megkönnyebbittetnék. Ott van mindenekelőtt a birói ügyviteli szabályok 145. §-ának 2. pontja, mely ekképen hangzik : »a szavazást az előadó nyitja meg s véleményét, mely egyszersmind a kiadmány tervét képezi, Írásban felolvassa.* Eri szerintem nemcsak hogy szükség nincs arra, hogy az előadó előre írásba foglalja véleményét, vagyis a kiadmány tervét, hanem azt egyenesen olyannak tekintem, mely hiába való, sót káros. Ugyanis csupán azon indokból, hogy az előadó megmeneküljön a gyakran több ivből álló kiadmányterv újra szerkesztésének súlyos fizikai munkájától, minden lehetőt elkövet, hogy véleménye egész kiterjedésében keresztül menjen a senátusban, mert ha az csak részben is módosítást szenved, az okozatos összefüggésnél fogva, melyben az Ítélet a maga teljes szerkezetével és az indokolással áll, az anynyira kiforgattatik, hogy nem egyszer teljesen újonan szövege zendö és készítendő el, sőt tovább megyek, tekintettel az emberi gyengeségre, nem látom kizártnak azt, hogy a kollegiális jó viszonyban levő szavazó biró, ha azt lelkiismeretesen teheti, a különben korrektnek nem tekintett kiadmányterv részleges megváltoztatására indítványt se tegyen, ismét csak azon okból, hogy az előadót ne fáraszsza a kiadmányterv újólagos szövegezésével és pedig annál inkább mert ez eshetöleg visszavonható is. Ily esetek a rosszhiszeműség kizárása mellett is elképzelhetők. Ezen fölül figyelembe veendő, hogy a hosszasan Írásba foglalt kiadmányterv felolvasásának fizikai munkája a gondolkozás szabad menetét korlátolja, befolyásolja, a hirtelen felötlő eszmét elaltatja, a szabad vitatkozást nehézzé teszi és unott ugy ismert dolgok hosszas részletezésével a figyelmet ellankasztja; továbbá, hogy a kiadmányterv, ha az egy ember munkája, formában talán szabatosabb, de tartalom tekintetében hézagosabb, szegényebb, mintha több egyéniség kimerítő tanácskozásának az összefoglalta. Nem is új dolog a mit megérintettem, mert a fenyítő ügyben hozott ítéletek e módozat mellett keletkeznek. A kérdéses szakasz tehát szerintem oda lenne módosítandó, hogy az előadó szóval adja elő és indokolja szavazalát, a kiadmányterv pedig, vagyis maga a határozat, a megelőző tanácskozás eredménye szerint teendő fél. A birói ügyviteli szabályok ilyetén módosítása annyiban függ össze azzal, hogy a felsőbb bíróságoknak kevesebb teendője lenne, az ezen módon kidolgozott ügyekkel, mert azok korrektebbek lennének és mert kizárva lesz azon tényező, mely mint hiszem eddig legtöbb dolgot adott a felsőbb bíróságoknak, t. i. az egymás gyengéi iránti elnézés. Magam sem vélem azonban ezen javasolt módot az érdemleges elintézésen kivül a kurrens ügyek elintézésénél is követendőnek, mivel ez utóbbiaknál a fentebbi kategóriák hiányoznak. Másik körülmény, melyre rámutatni akarok, a birói határozatok kijavítása, melyet ugy a prts 2í>8. §-a, mint az ügyviteli szabályok 147. §-a elvileg megenged, gyakorlati eredménye azonban ennek vajmi kevés, miután az csak név-, szám- és tollhibákra lett korlátolva. Igen sokszor megtörténik, hogy a birói határozatba elnézésből, melyet a teendők összehalmozása idéz elő, téves intézkedés csúszik be, melyet az eljáró bíróság észre sem vesz mindaddig, inig a fél jogorvoslattal elő nem áll. Ezért nem helyeselhető eléggé, hogy a kereskedelmi ügyekben követendő eljárást szabályozó rendelet 40. §-a megengedi előterjesztés folytán még a határozat hatályon kivül helyezését is. Ez a prdts változtatása nélkül polgári peres ügyekben, ezúttal egyedül az ügyviteli szabályok átalakításával keresztül ugyan nem vihető, de annyit legalább is megengedendönek találnék, hogy maga az eljáró bíróság, nyilván téves intézkedését túlihibának jelenthesse ki és helyrehozását elrendelhesse. Nem látom át, miért szükséges e nyilvánválólag helyrehozandó tévedés kijavítása végett a felsőbb bíróságok munkáját igénybe venni. A bűntett elleni küzdelem. I' i i n s Adolf: C r i in it> a 111 é e t repressíon ctmíí munkája nyomán. Közli: Dr. LUKÁCS ADOLF, pécsi jogtanár. y 1. FEJEZET. Mély tanulmányok és a közjólét előmozdítására szentelt odaadó törekvések dacára a criminalitás kérdése épen olyan homályos és zavart most a XlX-ik század végén, mint a milyen volt a jelen század elején. Tény az, hogy az európai államok évenkint a bűntettesek százezeréit börtönbe vetik és milliókat a börtönök fentartására fordítanak és mégis a criminalitás Európa legkiválóbb szakférfiainak tanúsága szerint folyton és folyton terjed, a büntettek száma folyton emelkedik. A büntető jogtudomány és a kormányok, azon nemes ambitióból, hogy a bűntetteseket megjavítsák, egyrészt szaporítják a büntetéseket és másrészt pazar összegeket áldoznak, a nélkül, hogy akár a delictumok számát apasztani, akár a visszaeséseket kevesbíteni sikerült volna nekik. Ennek oka az, hogy fictióban élünk. A büntetőjogi justitia a helyett, hogy a valódi élet rejtekeit kutatná lel, az abstractiók ködfellegébe merül. Az előtte lezajló élet tragikai nagyságát nemcsak nem igyekszik felismerni, hanem most is — mint az őskor mythologiai Themise — szemfödöt visel, hogy ne lásson. Ennek folytán elfordul az élettől, az élet pedig tőle és észrevételenül a formalismus oly nemévé lesz, mely csak a dolgok felszínét érinti, a nélkül, hogy azok mélyébe hatolna. Ujabb időben a tudományok összes ágai annak megállapi-