A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 19. szám - A kérdések fontossága az esküdtszéki eljárásban. 1. r.

A JOG. y A kérdések fontossága az esküdtszéki eljárásban. Irta: Ür. JÁROSSj^KÁROLY, abauj-szántói kfr. járásbiró. (lika közlemény.) _ Az esküdtszéki eljárásban az esküdtek rendszerint ezen '• húrom kérdésre ideinek: l. Benne foglaltatik-e a cikkben a panaszolt büntetendő cselekmény ? 2 Vádlott-e a cikk szerzője? '•>• Vétkes-e vádlott? A felelet: igen vagy nem. A két első kértlés eredményéi az utolsó kérdésre adott megfejtés megerősíti vagy megsemmisíti. Ezen körülmény nagy részben oka annak, hogy esküdtszékeink határozataikban napról-napra ékesen szóló bizonyítékot ; szolgáltathatnak azok állítása mellett, a kik az igazságszolgáltatást szakemberek feladatának mondják és a népet, különösen a magyar j népet már azért is alkalmatlannak tartják a bíráskodásra, mert érzelmei uralmának sokkal inkább alá van vetve, semhogy az ! igazságot részrehajlás nélkül felismerni, felismerés esetében pedig következetesen szolgálni bírná. .Miután az esküdtszék ép ugy véges elméjű emberekből áll, mini bármely más bíróság s a tévedésnek szintén alá vau vetve, határozatai is ép ugy lehelnek igazságosak, mint igazságtalanok. Az esküdtszékek felett ezen természetes eredmény miatt törni pálcát nem is jutóit eddig senkinek eszébe és azon szomorú hírnevet, mely mai napság az esküdtszékeket körülveszi, ők főleg az által vívták ki, hogy az Ítéletek faját egygyel megszaporítva, az úgynevezett következetlen, indokolhatlan Ítéleteket megteremtették. Ez az oka nemcsak annak, hogy az esküdtszékeket már azok is kezdik elítélni, a kik ez intézmény kivívásában a legtevékenyebb részt vették, hanem annak is, hogy már a törvény- [ hozás termében is ki lehetett jelenteni, miszerint működésük a jó bíráskodás feladatával ellentétben áll s hogy komolyan gondolkozni kell már arról, miszerint legalább a inagánbecsület sajtói sértésének megtorlása kevésbé ingatag alapra legyen fektethető s hogy nem régen épen Budapesten, a hol az esküdteket a legértelmesebb emberekből állíthatják össze, a bíróság elnöke kénytelen volt kijelenteni, hogy az esküdtek hibáztak és a bíróság az esküdtszék határozatát csak azért nem függeszti fel, mert erre jogot az elj. szab. 72. § a csak elmarasztaló határozat esetében nyújt, az esküdtszék pedig a vádlottat felmentette. Igen szomorú eredménye ez a közel két évtizedes működésnek; de ezen eredmény miatt pusztán az esküdteket vádolni még sem lehet, mert jóllehet határozataik helyessége egyedül ! tőlük függ s bármily módon összeállított kérdésekre is lehet igazságosan határozni, tagadhatlan az, miszerint a kérdések a feleletre befolyással vannak és igy a bíróság elnöke által szerkesztett kérdések az esküdtszékek szomorú dicsőségének kivívásában nem j csekély szerepet játszottak. Nem lehetne-e ezen addig is segíteni némi részben, a míg az esküdtszék jövője s eljárása iránt a törvényhozás intézkedik ? Azt megakadályozni, hogy az esküdtek esetleg igazságtalanul határozzanak, nem lehet; de azt, hogy közvetlen határozatokat hozzanak és a fából-vaskarika faragás művészetét ne gyakorolják, igen is lehet. Ennek egyik s talán jó módját képezi a tör- I vényes kérdések megállapítása és szabatos fogalmazása. A kérdéseket az elnöklő biró tévén fel, tőle függ a közvetlen határozatok létrejövetelét megakadályozni az által, hogy a harmadik kérdést elhagyja. Ezt annál könnyebben teheti, mert a három kérdés közül csak a két első törvényes; a harmadik törvénytelen és fölösleges s csupán a gyakorlat által nyervén létjogot, ellenkező gyakorlat által a törvénykezés teréről ki is szorítható. A harmadik kérdés törvénytelenségét az csküdtszéki eljárás tárgyában kiadott rendelet, fölösleges [ voltát a tudomány szabályai bizonyítják, De mielőtt ezek fel- I sorolásába bocsátkoznám, legyen szabad mellékesen megjegyeznem, hogy az esküdtszéki eljárást szabályozó rendelet a sajtóvétség j elkövetőjét következetesen ugyan, de helytelenül vétkesnek nevezi, j mely megjelölést — mint törvényest — ezúttal jogászi köteles- ; ségemnél fogva nekem is használnom kell, jóllehet, meggyőző- ! désem az : miszerint vétkesség csak a gondatlanságból származván, a szándékosság pedig bűnösséget szülvén, a s a j t ó v é t s é g, mint | kiválóan szándékos cselekmény elkövetője nem vétkes, de bűnös. A mint ezt a "Büntető Jog Tára VIII. kötet, 17-ik számában bővebben is kimutattam. A harmadik kérdés törvénytelenségét kétségtelenül bizonyítja az esküdtszéki eljárást szabályozó rendelet 60. § a, mely szerint az esküdtekhez minden esetben ezen két kérdést kell intézni: »1. Vájjon meg vannak-e az előadottak után lelkiismeretükben győződve az esküdtek arról, hogy a vádlott cselekedte azt, miről a vádlcvélben vádoltatik? 2. Vájjon a mit vádlott cselekedett, oly cselekvés volt-e, minőnek ez a vádlevélben állíttatik ?« A kérdések irálya nehézkes ugyan egy kicsit; de érlelniük ugy anaz, a mit a gyakorlat a cikk elején közölt két első kérdés szövegébe a sorrendet megváltoztatva felvett. Harmadik kérdés intézését a rendelet nem parancsolja, azonban a 61. §. szerint »a mondott kérdéseken kivül egyes esetekben más oly kérdések is fejlődhetnek ki a k ö r ü 1mény ékből, melyeknek az esküdtszék általi eldöntése szükséges. Ezek minden egyes esetben a bíróság belátására bizvák<-, a 62. § szerint pedig »e bíróság által feltett kérdések mellé ugy a közvádló, mint a vádlott még más kérdések iktatását is kívánhatják, melyek iránt a bíróság határozni köteles.« Harmadik, esetleg több kérdés intézése tehát meg van engedve, ha azok a körülményekből fejlődtek. Ezen kérdés azonban: »vétkes-e a vádlott vagy nem ?« sohasem vonatkozhatik a tárgyalt eset valamely k4ö rülményére, mert az egész ténykérdést minden körülményeivel együtt magában foglalja. Igaz ugyan, hogy a rendelet 2. §. értelmében az eskudlszéki tagok csak azon kérdés felett határoznak: »h'a vájjon a vádlott vétkeL-e vagy sem« és a 63. §. szerint az elnöklő biró figyelmeztetni tartozik az esküdteket arra, »hogy a törvény annálfogva bízta a vétkesnek vagy nem vétkesnek kimondását szabad és független polgárokra, hogy férfiakhoz illő bátorsággal mondják ki az elejükbe terjesztett vádra — tehát nem a vádlottra — nézve a vétkest, ha a vádlott vétkesv, a 70. §. szerint pedig az esküdtek elnöke igy szól: "becsületemre és lelkiismeretemre Isten és emberek előtt az esküdtszék határozata ennyi vagy annyi szavazattal a vádlott vétkes, vagy: a vádlott nem vétkes.« Mindezen szakaszokban világosan ki van tehát mondva, hogy az esküdtek azon kérdés felett határoznak : »v a j j o n vétkese a vádlott, vagy sem?« Igen; de hogyan határoznak ? Határoznak az által, hogy a 60., 61. és 62. §-ban körülírt kérdéseket megfejtik. Ezen megfejtésből kell tehát kitűnni, következni a határozatnak; de ezt a kérdést, mint külön kérdést, az esküdtek nem fejthetik meg és habár ez a kérdés képezi az egész eljárás tárgyát, ez mint kérdés nem szerepelhet, mert kérdésből csak megfejtés származik ; de határozat csak a megfejtések összeségéből keletkezik. Törvénytelen tehát az a harmadik kérdés, inert ucm fejlődik a tárgyalt eset körülményéből és mert arra az esküdtek csak megfejtést adhatnak, egy kérdés megfejtése pedig a határozatot nem helyettesitheti. A rendelet 2., ti3. és 7(). § ai a vádkér desről, 60., 61. és 62. §-a a megfejtendő kérdésekről szólván, a kérdés szó ezen kétféle jelentéséből fejlődhetett ki kezdetben az esküdtszékeknél az a gyakorlat, hogy ezt a kérdést: »vétkes-e a vádlott ?« az esküdteknek megfejtés végett átadták. Sőt talán volt ebben egy kis része annak a kiválóan magyar birói igyekezetnek is, hogy még a legvilágosabb értelmű, de hiányosnak vagy hibásnak vélt törvényt is, a törvénymagyarázat segélyével törekszünk pótolni és javítani; mit sem törődvén azzal, hogy ilyenkor a törvényhozás jogkörébe csapunk át. Az esküdtszéki eljárást szabályozó rendelet pedig — mint minden hamar készült munka — a törvénymagyarázat pótlásait és javításait épen nem nélkülözhette s igy nem csoda, ha a ren delet több szakaszában említett ezen kérdés: »vétkes e a vádlott '« az esküdtekhez intézendő kérdések közé is felvétetett. Meglehet az is, hogy az esküdtek elnökének a 70. i; ban körülrt feladatáu akartak könnyíteni az elnöklő birák, nehogy a kérdések és a megfejtések súlyát teljesen át nem értő, jogtudatlan esküdt a határozat kimondásában tévedjem Ki tudja i ! Tény az, hogy a kérdés feltétele gyakorlattá vált s ezen gyakorlatot a kir. törvényszékek átvették és rendszerint követik is, jóllehet nincs az esküdtszéki eljárást szabályozó rendeletben egyetlen szó sem, mely ezen kérdésnek az esküdtekhez intézését rendelné vagy megengedné.