A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 17. szám - Még néhány szó a meg nem állapított ügyvédi dijak iránti keresetek biróságának illetékességéről - Súlyosító körülmény-e a kártéritési képtelenség? 2. r.

14G A JOG. Kérdés tehát, mily irányban bírhat befolyással a kártérítési képtelenség. a büntető jog keretén belül, a kiszabandó büntetés mértékére. Es ezen kérdés az, melynek a tudomány röviden vázolt elvei mellőzésével történő hibás megoldása a — szerintünk — téves irányú s fájdalom! általános gyakorlatnak forrását képezi. A gyakorlat a kérdés elbírálásánál a bűncselekmény súlyosságát pusztán és kizárólag a károsodott egyén szempontjából mér legeli, s mivel a bűnös kártérítési képtelensége az egyén veszteségét nagyobbá teszi, — nem törődve azzal, hogy e ténynek nem felel meg hasonló társadalmi kár, — azt súlyosító körülménynek declarálja. Ezen megokolás a laikus előtt plausibilisnek tetszhetik, de jogászilag figyelembe nem vehető. A kártérítési képtelenség, igaz, hogy per absolutuni, az egyén szempontjából súlyosabbá teszi a veszteséget, de — most már a büntető hatalom mértékéhez, az igazsághoz folyamodva -tekintve azt, mikép a vagyontalanság a bűnös vállaira az élet nyomasztó teherként nehezedő sorscsapás, vájjon jogos lesz e, ha az igazságszolgáltatásra hivatott birói kéz — a kár megtérítésére képtelen levén — s igy a büntetés súlyosbítása által a nyomort büntetvén, még elviselhetetlenebbé teszi eme keserves terhet, s ugyanakkor a vagyonosnak, büntetése enyhébb volta által a szegénynyel szemben, bűncselekmények elkövetésére mintegy szabadalmat nyújt. Vagy ennek a vagyonkevesbedés képezi büntetését? 1 liszen akkor a meg nem térült kár egyszerűen szabadságvesztésre lesz átváltoztatandó. Az igy felfogott igazság egyenesen azt követeli. S hogyan egyeztethető össze ezen szempontból kiindulva, a nyomasztó szegénység enyhítő körülményi jellege a kártérítési képtelenség súlyosító minőségével? A kettő szembe állítva, ha egyebet nem von is maga után, egymást mindenesetre közömbösíti. Avagy ez esetben, a károsított szempontjának figyelmen kívül hagyásával, pusztán a bűnösére helyezkedhetünk ? A kár előzetes megtérítését a gyakorlat enyhítő körülménynek tekinti. S minthogy az egyén szempontjából a veszteség helyrepótlása, akár az elitéltetést megelőző, akár az azt követő napon történik, eredményében legtöbbször egyenértékű, itt a tevékeny bánat az, mi figyelembe vétetvén, a büntetés leszállítását vonja maga után. De vájjon ki mondhatja meg, hogy a vagyontalan bűnösnél nem forog-e fenn (és esetleg sokkal nagyobb fokban) a tevékenynyé válandott megbánás ténye ? Igazságos-e hát, hogy ő — bánata constatálása hiányában figyelembe nem vétetvén, — mégis súlyosabban lakoljon, mint az a másik akkor lakolt volna, ha az okozott kár megtérítése végett egy lépést sem tesz vala ? Igen helyesen mondja Heil Fausztin, hogy a biró az enyhítő és súlyosító körülmények mérlegelésénél a tudományra s a törvény szellemére és nem subjectiv érzelmeire van utalva. Pusztán a sértett (károsult) egyén szempontjából kiindulni, egyértelmű a tudomány által megjelölt helyes ut eltévesztésével. A bűncselekmény fogalomhatározását s a föntebb kifejtetteket szem elől nem tévesztve, mi a kártérítési képtelenség súlyo sitó körülményi minőségét nem tartjuk generalizálhatónak, sőt ál Htjuk, hogy ama concret esetek, melyekben ilyenül megállapítható, határozottan kivételesek, s a tudomány egyetlen tételére visszavezethetők. Azt bebizonyitottnak véljük, hogy az egyén anyagi kárának meg nem térülése, akár bűntettből, akár a magánjog szerint elbirálandó jogsérelemből származott, a z egyén és társadalom szempontjából mérlegelve, izoláltan véve, büntetőjogilag teljesen közömbös tény. Ama kérdésre tehát, hogy mily esetben szülhet — bűntettnél tényezőként közrehatva — társadalmi kárt is, csakis azt és egyedül azt felelhetjük, hogy kizárólag akkor, midőn a bűnös elhatározás egyik indokát képezve, az egyéni kár fokozása mellett a félelmet is nagyobbá, s a példaadást gonoszabbá teszi. Kire bebizonyítható, hogy ama tudatban és azon célzattal cselekedett, hogy minél nagyobb egyéni kárt okozzon, hogy a társadalom rendjét minél nagyobb erkölcsi erővel rendítse meg: az igenis bűnösebb s súlyosabban büntetendő. De ki — talán egyedül vak szenvedélye által elragadtatva — e célzat nélkül vétett a jogrend ellen, pusztán azért, mert a sors csupán a kár helyrehozását reá nézve vagyontalansága okán lehetetlenné teszi: fokozottabban nem sújtható. S e kérdés eldöntésénél egyrészről a puszta tudat evidens volta nem elégséges, másrészről a célzat nem vélelmezhető, hanem bizonyítandó. Ellenkező esetben a törvény, a vagyontalannal szemben, már a megelőzés kérdésében igazságtalanná * >>Enyhitö és súlyosító körülmények. •< B. J. Tára VII. kötet. válnék, mennyiben tőle fokozottabb figyelmet követelne, mint a vagyonostól, s ugyanakkor neki egy, amannál minden esetben bizonyítandó bűnös célzatot imputálna. A kártérítési képtelenség tehát — mint igénytelen cikkecskénk során kifejtettük — egyedül az alany bűnössége, s az áltál a társadalmi kár fokozására gyakorolt és bebizonyítandó hatása okán válhatik súlyosító körülménynyé. Ausztria és külföld. Magánjogi eodilicatio. (Portiigallia. Argentinia. Mexico. Belgium. Anglia.) A francia c o d e civil a német s angol államokon kívül j világuralomra vergődik. Európában Belgiumon s Németalföldéül kívül alapul vették ()lasz- és Görögországban, Szerbia és Rumániában, Portugalliában, a spanyol javaslatokban, melyek 1851. óta készülI nek. Amerikában az újabb canadai és a régi híres Livingstoneféle louisianai codexektől eltekintve, egész Dél-Amerikát hódítja meg. E dél-amerik;d codexek közül, melyek mind e század második felében keletkeztek, más helyütt már méltattuk a brazíliait (A kötelesrész I.) és a chileit. (A kártérítés. Themis.) De még a távol keleten, Ázsia legelső kulturállamában, Japánban is készült ez alapon polgári törvénykönyv, melyet Boissonade párisi egyetemi tanár szerkesztett. (I.. ismertetését I. Leforttól. La réforme du droit civil au Japon. Revue clu droit inler' national t. 15. p. 348—86.) E jelenség figyelmet érdemel nálunk is. Ezen sarjak közül a legutolsó európai a portugalli codex, mely az 1643. jun. 29. philippiai ordonnances-ok s illetve a jogchaosz helyébe 1868. mára 22-én lépett. A coimbrai egyetem tudós tanára ! de Scabra szerkesztette első 1859-ki javaslatát. A revisio 8 évet vett igénybe és csak 1867. júliusban lett a javaslat törvénynyé. A nemzeti jogi eredetiséget leginkább az örökjogi részben őrizte meg, melynek sajátsága, hogy a törvényes öröklési í rendben az ascendensek teljesen kizárják az oldalági rokonokat, [ mint már a lexWisigothorumés a fuero (1. 4. t. _'. 1 —7.,-l. 4. 2 — 9.) rendelkeztek. A sorrend ez: 1. leszármazúk; 2. ascendensek; 3. testvérek és leszármazóik ; 4. túlélő hitves ; 5. fiscus. (art. 1,9J9.) A maga nemében eredeti tudományos mű az 1869. szept. 29. szentesitett és 1871. január 1. életbe lépett argentiniai codex, melynek tudós szerzője volt belügyi miniszter: Dalmacio Vele z-S a r s f i e 1 d sokban a német pandektajog, főleg S a v i g n y befolyása alatt dolgozott. Így már a beosztás is sajátszerű; a bevezető rész után négy könyvre oszlik: 1. személy- és családjog; 2. személyes jogok (kötelmi jog); 3. dologi jogok; 4. személyes és dologi jogok (örökjog; személyes- és dologi jogok találkozása közös adós javaira nézve; visszatartási jog; elévülés.) A kötelmi jogban minden más codexben alig érintett doctrinair részek hosszasan szabályoztatnak (naturales obligationes etc.) A dologi jogi részben is részletesen foglalkozik a keresetekkel. De e mellett javít is a code civilon, elejti a laesio enormis miatti | semmisséget, szabályozza az osztatlan köztulajdon nehéz részI léteit, mit eddig codex nem tett. A személyjogi részben felette liberális a jogi személyiségre nézve, melyet minden közérdekű egyesületnek megad. Viszont a házassági s örökjogi rész conservativ, katholikus-spanyol szellemben. Nem ismeri a házassági kötelék teljes felbontását és fentartja a magas köteles részt (4/s leszánnazóknál; 2/3 ascendeuseknél; 1/i hitvestársnál.) Eredeti a szerző által készített new-yorki hivatalos kiadásnál, hogy a törvényszöveg alatt minden szakasznál mintegy birói matériáiénak a legtöbb idegen codex vonatkozó határozata és a leghíresebb jogtudósok nézete áll. Megjegyezzük mellesleg, hogy az argentiniai köztársaság közoktatásügye igen magas színvonalon áll s hogy az a jogtudomány terén számos eredeti nagybecsű müvet létesített, melyek közül itt csak az Európaszerte is koriphaeának elismert C a 1 v o s Károly nemzetközi jogi és diplomatiai munkáira utalunk. Ezúttal röviden bemutatunk egy közép-amerikai »javított kiadást« a code Napóleon sarjaiból, t. i. a mexicói 1870. dec. 8. szentesitett s 1871- márc. 1. életbelépett polgári törvénykönyvet. Szerkesztői Vanez, Lafragu a, Montiéi és Rafael Dondé jogtudósok voltak, kik 1867-ben fogtak munkához. A főszerzö Lafragu a, Mexico legelső jogtudósa volt, ki e mellett | a büntetőjogot codificáló bizottságnak is tagja yplt. Előnyei a code civil felett a házasnö és természetes I gyermek jogállásának korszerűbb szabályozása, a telekkönyvi jog