A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 17. szám - Még néhány szó a meg nem állapított ügyvédi dijak iránti keresetek biróságának illetékességéről - Súlyosító körülmény-e a kártéritési képtelenség? 2. r.

A JOG. 145 Ezen esetükből kivehetjük, hogy a nő- és gyermektartás iránti követelések részben a járásbíróság, részben az árvaszék körébe tartoznak és csak akkor ítélnek- azokban a törvényszékek, ha az a válóperben együttesen kéretett. Továbbá, hogy a nő tartásdijat a válóper megindítása előtt — hivatkozott döntvények szerint — nem követelhet. Itt volna az ideje, hogy az igazságügyminiszterium ezen fontos ügyben ugy alakilag, mint érdemileg törvényjavaslatot készíttetne, mely irányadó lenne a perlekedő felekre és bírákra. Még néhány szó a meg nem állapított úgy védi díjak iránti keresetek bíróságának illetékességéről. Irta: LEl'OSSA DÁNIEL sbir m.-óvári kir. aljái; A »Jog« egyik közelebbi (11.) száma egymás mellett közölte a kir. Curiának két határozatát, melyek a meg nem állapított ügyvédi díjak és költségek iránti 50 irtot meg nem haladó keresetek mily eljárás szerint való indítására, illetőleg a bíróság illetékességének kérdésére nézve egymással ellentétben állanak. Valószínű, hogy a kérdés a kir. Curiának teljes ülésében fog eldöntetni, s a kir Curia. teljes ülésének bölcsesége kétség kívül kielégitőleg fogja megoldani a vitás kérdést. Szerény nézetem szerint azonban óhajtandóbb lenne, ha a sommás- és nem a bagatellbiróság jelöltetnék ki illetékes fórumul. A kisebb polgári ügyekben eljáró biró az ügy érdemére nézve végérvényesen határoz, — s legyen bár judicaturája a jogi kérdés eldöntésében kifogástalan, — itt neki az ügyvédi díjakat megállapítani s e szerint az ügyvédi szellem munkáját úgyszólván megbecsülni kell. Nagyon eltérők lehetnek arra nézve a vélemények, hogy egy bizonyos szellemi munka értéke mily pénzösszegnek felel meg, például egy felebbezésért felszámított díj helyesen van-e 28 frtban felszámítva avagy az nem ér többet 15 írtnál ? Ha a kereset sommás útra utasittatik, ugy a felebbezés jogorvoslatával lehetővé tétetik, hogy a szellemi munka értékének megállapítására ne csupán egy biró felbecslésétől függjön és mindkét félnek garancia nyujtatik, hogy a követelés, illetve tartozás összege több szem által megvizsgáltatva ugy az igazságnak, mint a méltányosságnak megfelelöleg határoztatik meg. De a most < Kiadottam oknál még sokkal inkább mellette szól a sommás eljárásnak az, hogy ha a bagatell eljárás fogadtatnék el, ugy a 20 frtot meg nem haladó ügyvédi követelések a községi bíróságok előtt lennének inditandók. Nem hiszem, hogy legyen ügyvéd, a ki szellemi munkájának érték-megállapitását a községi biró belátására bizná s ily ügyet a községi biróság areopagja elé vinne. A vidéki ügyvéd, ki közvetlen tapasztalásból ismeri a községi bíráskodás gyarlóságát, — legtöbb esetben együgyüségét — a községi biró elé ilyen keresetet vinni nem fog, s vagy egészen lemond követeléséről, vagy 20 frtnál — habár jogos követelése saját becslése szerint is nem haladja azt túl — magasabb összeg iránt indítja keresetét, azon gondolattal, hogy ám szállíttassák le a követelés összege a megállapításnál, de legalább a községi biró eljárása kikerültetik. De feltéve, hogy a községi biró előtt ily kereset csakugyan indíttatik, a bírónak látni kell az egész ügyet, melyre a felmerült ügyvédi munka vonatkozik, csak igy bírálhatja meg a munka helyességét, szükségességét, stb. Az ügycsomó — fontos okmányokkal — valamely biróság vagy hatóságnál fekszik, mely azt a községi biró megkeresésére annak megküldi. A ki látott községi bírósági »irattárt« — tisztelet a kivételnek — az nem szívesen fogja látni ügyének fontos okmányait, habár csak ideiglenesen, ott elhelyezve. Tudok több járásbíróságot — ilyen a m.-óvári is — hol évek óta gyakorlatban volt a meg nem állapított ügyvédi dijak és költségek iránti kereseteket, tekintet nélkül azoknak 50 frtot, illetőleg 20 frtot meg- vagy meg nem haladó összegére, sommás uton indítani s befejezni, az utóbbi ellentétes felsőbb bírósági határozatok azonban a régi gyakorlat kerékvágásából ugy a jogkereső feleket, mint a bíróságot kizökkentették, miből most azon lehetetlen állapot származott, hogy az ily keresetek indíttatnak sommás uton is, bagatell uton is, s a jogkeresők mindkét biróság illetékessége mellett felsőbb bírósági határozatokra hivatkoznak. Bárhova, akár sommás, akár kis. polg. peres útra tereitessenek is azonban az ily keresetek, szükséges volna, hogy mielőbb végintézkedés történjék s az 1874. évi XXXIV. t.-c. 58.§-ának homálya mielőbb fólderittessék, hogy ugy a felek, mint a bíróságok is magukat mihez tartani tudják. Súlyosító körülmény-e a kártérítési képtelenség ? Irta : GYURKOVICH LÁSZLÓ pestvidéki törvényszéki alap. joggyakurnok. \£ (Befejező közlemény.) A büntető hatalom alapját — mint fönebb mondottuk — a jogvédelem szükségessége, mértékét az igazság nagy eszméje képezi s ebből kifolyólag, bűntettnek csakis az egyén és társadalom jogát sértő, egyéni és társadalmi kárt szülő emberi cselekmény tekinthető. Ezen elvekben megtaláljuk tehát a nyitját ugy annak, hogy — a merő erkölcsi bíráskodástól óvakodva — mely lelki mozzanatok legyenek azok, melyek a büntetés kiszabásánál figyelembe veendők, valamint annak is, hogy a büntetés mértékénél, mily kulcs lesz általunk alkalmazandó. Mert az egyéni és társadalmi kárnak, a bűncselekmény fogalmi jegyeiül való felállítás világosan megmondja azt is, hogy a büntető hatalom csakis az ezen kárt előidéző s azt enyhíteni, vagy súlyosítani képes mozzanatok elbírálását tartja itélő széke elé tartozónak, míg a pusztán morális tényezőkre — a mennyiben e hatással nem bírnak — teljességgel ki nem terjeszkedik. S másrészt, tekintettel arra, hogy nagyobb rossz nagyobb félelmet szül, gonoszabb példaadással hat (ezek a társadalmi kár elemei) s ez oknál fogva a fokozott félelem erősebb megtorlás által lesz eloszlatható, a gonoszabb példaadás nagyobb ellensúlyozást kivan és viszont: élőnkbe tárja ugy a törvényhozónak, mint a pozitiv törvénykönyv alapján itélő bírónak, a büntetés kiszabásánál követendő feladatát is. Az egyéni és társadalmi kár s ezek megállapítása szempontjából, a bűncselekmény tárgyi és alanyi mozzanatai, minden egyes esetben kombinálandók. Izolált mérlegelés képtelenségekre vezet. Társadalmi kár, kisebb vagy nagyobb fokú k ö zvetlen kár (az egyéni jog sérelme) nélkül nem jő létre s viszont a közvetlen kár nem mindig von maga után társadalmi kárt. S ezen utóbbi esetben vagy egyáltalán nem jő létre bűntett, vagy — a menyiben bűncselekményből származott egyéni jogsérelmet emelő momentumról van szó és az nem fokozza egyúttal a társadalmi kárt is — nem forog fenn súlyosító körülmény. A bűntettet enyhítő és súlyosító körülményeknek tehát, fogalomhatározásunk szerint, csupán azon eshetőségek nevezhetők, melyek egyrészt a bűnösség fokára, másrészt a cselekmény tárgyi mozzanataira figyelemmel, a büntettet az egyéni és társadalmi (tehát nem pusztán az egyéni) kár szempontjából enyhítik, vagy súlyosítják. Es ezen alapon most már — tárgyunk nem kívánván meg az általános tanok tovább fejtését — megfelelhetünk felvetett kérdésünkre. A közvetlen kár, vagy egyéni jogsérelem nagysága — bár nem kizárólag — mértéke a közvetett vagy társadalmi kárnak. E mérlegelés az egyéni jogsérelem erkölcsi és anyagi súlya alapján történik. A büntetés, mely a közvetlen jogsérelemből eredő anyagi pénzértékben kifejezhető egyéni veszteséget sanálni nem képes s nincs is hivatva, nem egyéb, mint a jogvédelem által parancsolt helyreállítása az egyén és társadalom ellen elkövetett jogsértésnek. Míg társadalmi kár létre nem jő, nincs bűntett s igy az egyén pénzértékben kifejezhető anyagi veszteségének helyrepótlása, vagyis a tulajdonképi kártérítés, a bűnösség magánjogi folyománya. Ezen, általában elfogadott eD figyelembe vételével, a kártérítési kötelezettség oly elbírálás alá kell hogy vétessék, miként az a magánjogban történik. Ez az oka annak, hogy a pozitiv törvények az okozott vagyoni veszteségnek, szabadságvesztés-büntetésre való átváltoztatását, még akkor sem engedik meg, midőn e vagyoni veszteség quasi hivatalból veendő figyelembe. (Magyar btk. 198., 292., 911. §§-ai.) Hasonlóképen a kártérítési kötelességre vonatkozó elévülési szabályok is, nem a büntető, hanem a magánjogi törvényekben foglaltatnak. Es helyesen. Mert ezen kötelezettség, nem a büntetés eleme, hanem annak csupán folyománya. S a büntetés felemelése a károsított egyén szempontjából — kára ez által meg nem térülvén — teljesen irreleváns. S a társadalommal szemben? A büntetőtörvény alá tirtozó jogsérelemből eredett vagyoni veszteség meg nem térülése — menynyiben a fentebbiek szerint e puszta tény a maga izoláltságában a társadalmi kárt teljességgel nem emeli — épugy nem növeli a bűncselekmény társadalmi súlyát, miként az adós vagyontalansága. magában véve, nem képez büntetőjogi momentumot.