A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 15. szám - Bűnügyi ítéletek kritikai fejtegetése - Lakbérleti kérdések

A JOG. cselekedet alkalmas volna a btkv. 321. §. szerinti bevégzett bűntett megállapítására, az e. n. k. kísérlete fegyház helyett legfölebb börtönnel s ezzel is csak akkor büntethető, ha a btkv. 92. § ának alkalmazását indokolható rendkívüli enyhitö körülmények fent-bognak. Továbbá csakis ezen föltétel alatt büntethető az e. n. k. kísérlete fogházzal akkor, ha a materiális cselekedet, nem a btkv. 321. §-a szerinti tényálladék megállapítására, hanem csakis a 231. §; szerinti tényálladék megállapítására volna alkalmas. Pénzbüntetéssel pedig az c. n. k. kísérlete soha sem büntethető. Bűnügyi ítéletek kritikai fejtegetése. Tévedésbe ejtés az előbbi házassági kötelék fennállása tekintetében a kettős házasságnál. — Ujoncszökés. (B. T. K. '251. §., második bekezdés és 1868 : XL. törvénycikk 47. §.) Irta : Dr. BALOGH JENŐ, kir. táblai fogalmazó, Budapest. A kir. Curia 1887. évi február hó 24-én, 813. sz. a. hozott Ítéletének* indokolásában kimondja, hogy maga azon körülmény, hogy vádlott nőtlennek adta ki magát és az esketést teljesítő rabbi előtt is ezen valótlanságot adta jegyzőkönyvbe, a btk. 251. §-ának 2. pontja alá eső oly tévedésbe ejtést, mi ezen pont alá eső minősítés ismérvéül szolgál, meg nem állapítja, mert arra, hogy F. Matildnak tudomása lett volna arról, hogy vádlott már házassági kötelékben él és erre nézve ejtette volna őt vádlott tévedésbe, mi adat sem forog fenn.< Eme kijelentésből kitetszőleg a kir. Curia a 251. §. második bekezdésében foglalt súlyosabb büntetési tétel alkalmazását arra az esetre szorítja, midőn a házasságban nem élő egyénnek tudomása van arról, hogy az az egyén, ki vele házasságra akar lépni, házassági kötelékben van, azonban a tettesnek sikerül a házassági kötelék fenn nem állását a nem házas egyénnel oly módon elhitetni (?) hogy az ezen tudomása dacára is megköti a házasságot (!) Hogy ily értelmezés mellett a 251. §. második bekezdése a gyakorlatban nem fog valami gyakran előfordulni, azt nem -zukséges hangsúlyoznunk, a mennyiben hasonló esetek bizonyára felette ritkán jöhetnek elő. Sőt mernénk állítani, hogy alig képzelhető, miszerint az az egyén, ki valamely házasság fenállását tudja, kinek tehát eme házasságban élő egyénnel való házasságkötésre nézve aggályai vannak, ravasz fondorlattal oly módon legyen tévedésbe ejthető, hogy a fenálló házasság nem létezését higyje el és aggályai leküzdésével mégis házasságra lépjen. Készünkről már magából abból a körülményből, hogy ily felette ritka eset számára a törvényhozás bizonyára nem tartotta volna szükségesnek egy külön büntetési tételt felállítani, megerősítve érezzük ama nézetünket, hogy a Curia emiitett felfogása nem helyes. De másrészt következtethetni véljük ezt a törvény szavaiból is. Bár megengedjük, hogy a 251. §. második bekezdése nem valami világosan van szövegezve, mégis azt hiszszük, hogy abból a Curia által elfogadott felfogás csak akkor volna következtethető, ha az igy hangzanék : »a ki a vele házasságra lépő felet az ennek tudomása szerint létező házassági kötelék lenállására nézve tévedésbe ejtette.* Eme szövegezés azonban nem létezik. A törvény csak annyit mond, hogy a tettesnek »a vele házasságra lépő felet az előbbi kötelék fenállására nézve tévedésbe* kellett ejtenie. A törvény tehát egyátalán nem kívánja, hogy a házasságra lépő fél a tettes előbbi házasságának fenállásáról tudomással birjon. S a törvény jelenlegi szövege mellett kétségtelenül fennforog a 251. §. második bekezdésében foglalt eset akkor is, midőn a tettes azt állította magáról, hogy ő nem él házasságban, mert a házasságra lépő egyénben ekkor is téves képzetet keltett. Egyéb pedig a jelenlegi törvény mellett a súlyosabb büntetés alkalmazásához nem szükséges. Különösen nem szükséges az, hogy a tettes a házasságra lépő egyénnel szemben ravasz fondorlattal járjon el, hanem elég, ha ő való tényeket elferdít, ha valótlan állításokat hoz fel. A 251. §. második bekezdésének alkalmazása s/erintünk csak akkor lesz kizárva, ha a tettes a létező tényt (a korábbi házasság fenállását) csupán elhallgatja, ha a házasságban nem élő egyén tévedését pusztán hallgatagul felhasználja. Minthogy azonban az alábbi esetben vádlott magát n ő t1 ennek adta ki, S. Matild előtt is ezt állította és az esketést * Kij/ültelctt a »Jog. f. évi 12. számának mellékletén, 46. lap. teljesítő rabbinak hivatalos kérdésére is ezt a valótlanságot mondta jegyzőkönyvbe; ennélfogva kétségtelen, hogy vádlott a vele házasságra lépő felet az előbbi kötelék fenállására nézve szándékosan tévedésbe ejtette s igy teljesen osztjuk a kir. ítélő tábla által kifejtett ama nézetet, hogy vádlott cselekménye a 2.31. §. 2. bekezdésében felállított szigorúbb büntetés alá esik. Az emiitett esetben vádlott egyúttal az ujoncszökés i vétségét is elkövette az által, hogy a törvény által előirt időben — bár a monarchia határán belül tartózkodott — az ujoncállitási bizottság előtt nem jelentkezett Eme cselekménye az 1868 : XL. t.-c. 47. §-ába ütközik s eme szakasz negyedik bekezdése szerint 1 »fogsággal« volt sújtandó. Ezen büntetési nemet törvényünk nem ismeri s igy a helyett az életbelépletési törvény 16. §-a értelmében ama szabadságvesztés büntetés lesz alkalmazandó, mely a korábbi jogszabályok szerint kimérendett büntetésnek leginkább megfelel. Ez itt kétségtelenül a fogház: 1. mert a börtön 6 havi tartamon alól nem szabható ki; 2. mert továbbá era:) bűncselekmény az 1830. évi XXXVII. t.-c 40. §-ának 6. pontjával a járásbíróságok hatáskörébe utaltatott, eme bíróságok pedig börtönbüntetést egyáltalán nem alkalmazhatnak. Lakbérleti kérdések Irta : Dr. DÉRI ERNŐ, budapesti ügyvéd. Budapest főváros lakbérleti szabályai ellen oly számos — és tegyük hozzá — jogosult panasz emeltetett, hogy azoknak további feutartása a főváros közönségének jogbiztonságát veszélyeztethetné. Nem akarunk ezúttal a szabályzat összes hiányaira kiterjeszkedni, csupán annak egyik helytelen és a legnagyobb bonyodalmakra vezető intézkedését kívánjuk az illetékes körök figyelmébe ajánlani. Ez intézkedés a szabályzat .'>8. §-ában foglaltatik, melynek tartalma a következő: dia a magánúton vagy közjegyző előtt tett felmondás az ellenfél által el nem fogadtatik, vagy ha utóbbi az elfogadás iránt nem nyilatkozik, vagy írásbeli elismervényt adni nem akar: joga van a felmondó félnek, felmondása érvényességének kimondását, a felmondási napot követő nyolc nap alatt, az illetékes bíróságnál kérelmezni.« Bíróságaink e részbeni ingadozása folytán mindenekelőtt az illetékességi kérdés lesz eldöntendő. Ez nem ütközhetik nehézségbe, mert azok nézete, kik a felmondás érvényességének kimondása iránti kereseteket az esetben, ha a felmondás csupán lakásra és annak tartozékaira vonatkozik, a bagatell biróság hatáskörébe tartozóknak állítják, nem is indokolható. A kisebb polgári peres ügyekről szóló törvény 11. §-a, a bagatell bíróságok hatáskörét szabályozván, a bérleti ügyek közül csupán a bérlemény kiürítése és a bérlő részére való átbocsátása iránti kereseteket sorolja fel, mint olyanokat, melyek a bagatell biróság elé tartóz nak. Minthogy pedig a törvénynek ezen intézkedése a perrendtartási novella 13. §-a által megállapított általános bírói hatáskör alól kivételt képez, ez — mint minden kivételes intézkedés szorosan magyarázandó. Ezek szerint világos, hogy a felmondás érvényességének kimondása iránti keresetek még akkor is, ha a felmondás csupán lakásra vagy ennek tartozmányaira vonatkozik, a perrendtartási novella 13. §-ának d) pontja alá (»a bérleti viszonyból felmerülő keresetek«) subsummálandók. Ugyanezen előfeltételek mellett, nehezebb az illetékességi kérdés eldöntése akkor, ha a kereset kettős petitumot tartalmaz és pedig mondassék ki: 1) hogy a felmondás érvényes és 2) hogy alperes köteles leend a következő évnegyed első napján a lakást kiüríteni. Ez esetben mindenekelőtt kérdés tárgyát képezi: vájjon e két petitum egy keresetbe foglalható-e. Azok, a kik az összefoglalás lehetőségét el nem ismerik, azzal érvelnek, hogy miként a biróság pénzbeli tartozás esetében nem marasztalhatja alperest jövendőbeli fizetésre, ugy a lakkiüritési kötelezettséget sem mondhatja ki előzőleg. Nézetüuk szerint másként áll a dolog. A felmondás érvényességének kimondása iránti kereset valamely állapot birói elismerésére irányulván, praejudicialis keresetnek tekintendő, melylyel pedig az elismerendő állapotból folyó jogkövetkezmények kimondása is kérhető ép ugy, miként ezt egyéb praejudicialis kereseteknél is látjuk. Az apaság elismerésével rendesen összeköttetik a havonkinti tartásösszeg megfizetése, a válókeresetben a házasság felbontásával egyidejűleg a hozományt", közszerzeményi stb. vagyon megítélése is kéretik, a nélkül, hogy a második petitum időelöttiség indokából elutasittatnék.