A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 14. szám - A telekkönyvi széljegyzetek

A JOG. 55 vonatozásában világos kifejezésre jut, az 1848. előtti bűnvádi joggyakorlatunkban is hatályban volt, a kir. ügyészségi intézmény behozatalával csakis tüzetesebb meghatározást nyert vácirendszer eszméje; tekintve, hogy ugyanazon törvénycikk ugyanazon szakasza az a) alatti pontban, a kir. ügyésznek a bűnvádi eljárás körüli hivatását oly büntetendő cselekmények fenforgásához kötvén, melyek hivatalból vétetnek vizsgálat alá: ezzel már ezen törvény is felismerésre hozta a büntetendő cselekménvekre vonatkozólag előbb is fenállott azon különbséget, mely szerint az egyik nemű cselekmények elkövetői nem vétettek' hivatalból vizsgálat alá, vagyis a melyek miatt a bűnvádi eljárás s igy a vizsgálat megindítása a magánfél indítványától vagy feljelentésétől volt feltételezve ; tekintve ezeknél fogva egyrészről a kir. ügyésznek a bűnvádi eljárásban kizárólagosan közvádlói helyzetét; de másrészről szem előtt tartva az azon cselekmények miatti bűnvádi eljárást is, melyek az imént kiemeltek szerint nem a közvádló indítványára tétetnek folyamatba; e két szempontnak egymáshoz való viszonyitásából önként következik azon, egyébként is már a vádelvből leszármazó folyomány, hogy a nem hivatalból megindítandó bűnvádi eljárásban a vádat nem a közvádló indítványozza, esetleg azt nem kizárólagosan ö képviseli, hanem hogy a vádnak emelése, valamint képviselete, fentartása, továbbá a perorvoslatok használata a törvén}-, illetőleg a joggyakorlat általi szabályozáshoz képest, vagy kizárólag a magánfél, mint vádló feladatát képezi, vagy hogy az ezen hivatásban a közvádlóval együttesen, esetleg alternative jár el; tekintve, hogy az 1871 : XXXIII. t.-cikkben bennrejlő e kettős szempontot az igazságügyminiszter által 1872. évben, tehát közvetlenül a kir. ügyészség és az új bírósági szervezet életbeléptetése után kiadott ideiglenes bűnvádi eljárási szabályok a 4-ik és lOS-ik s;§-ban, valamint a 115. §. második és harmadik bekezdésében nemcsak feltartották, hanem a magánvádlót a bűnvádi eljárásban megillető jogkörnek legalább a leglényegesebb mozzanatokra kiterjedő meghatározásával egyúttal szabályozták is; tekintve, hogy a btk.-nek hatályba léptetéséről intézkedő 1880 : XXXV11. t.-'c. 44. §-ában adott felhatalmazásnál fogva 1880. évi augusztus hó ló-én, 2,263. sz. alatt kiadott igazságügyminiszteri rendelet, tovább fejlesztve az elfogadott rendszert, 23. §-ában összhangzásban az 1871 : XXXIII. t.-c. 17. §-ából származó, fentebb kiemelt megkülönböztetéssel, magánvádlónak ' jelölvén meg azon sértett felet, a kinek indítványától van függővé téve a bűnvádi eljárás megindítása; ezen magánvádlónak jogkörét a bűnvádi eljárásban a kir. ügyészszel teljesen egyenlővé tette; • míg ellenben a hivatalból üldözendő cselekmény által sértett, illetőleg károsított magánszemélyt a »sértett fél« elnevezés alá foglalván, a rendelet 27., 28. és 29. g-ban részletes rendelkezéseket állapított meg arra nézve, hogy az illető magánfél sérel• mét okozott cselekménynek elkövetője, a sértett fél panaszának - a kir. ügyész általi mellőzése által, vagy a kir. ügyésznek a sértett fél panaszával ellenkező indítványa, esetleg az alantas bíróságok : netaláni tévedése folytán, a bűnvádi eljárástól és a büntetéstől ; jogellenesen el ne vonattassék ; tekintve mindazonáltal, hogy azon számos és lényeges jogi í biztosítékok mellett is és azok dacára, melyeket az idézett rendelet a sértett fél részére tartalmaz : bírói határozat elleni perorvoslatot, ' nevezetesen a felebbezési jogot a 28. és 30. §§-ban csakis föltételesen s egyedül azon esetre engedi meg a sértett félnek s illetőleg csak az esetben tulajdonit a .sértett fél által használt felebbezésnek hatályt, ha a vizsgálatot megszüntető határozat, vagy vádlottat felmentő ítélet ellen a kir. ügyész nem felebbezett; ha tehát a sértett fél által felebbezéssel megtámadott végzésnek vagy ítéletnek a felsőbb bíróságok általi felülvizsgálhatása s e szerint a törvényellenes vagy téves birói megállapításnak orvosolhatása másképen kizárva lenne ; tekintve ezek szerint a törvények több helyén, valamint a törvényerejű rendeletben, továbbá az érvényben levő ideiglenes szabályok számos rendelkezésében világos kifejezésre jutó elvi alapot; tekintve ezen elvi alapnak — egész bűnvádi eljárásunk természetére és jellegére, ennek mindenik külön ágára kiható erejét és irányzó befolyását; tekintve ezekből kifolyólag a különböző idők behatása alatt fejlődött régibb joggyakorlatunkkal szemközt — a szokásjognak különben is, és minden időben egységre, egyöntetűségre s a többi intézményekkel benső és külső összhangzásra törekvő azon áramlatát, mely szerint az szünet nélkül fejlődve, ezen fejlődésében a megállapított új igazságokat felveszi, régi szabályait és rendelkezéseit ezekkel vegyíti, hézagait az új elvek szabványaival kitölti; a kételyeket ezeknek útmutatása szerint dönti el és ezen folytonos haladásában, természetét és alakját megváltoztatva, az újabb kor felismert igazságainak követelményeihez idomul ; tekintve ezekhez képest fennálló joggyakorlatunknak a kiemelt törvények, rendelkezések s az ezeket magában foglaló valamennyinek eszmei központját képező vádrendszer alapján véghezment és ennek irányzása mellett folyton képződő átalakulásait, nevezetesen ezen kir. Curiának ugy teljes tanácsában, valamint külön tanácsaiban elfogadott, a vádrendszerben sarkalló számos elvi határozatait, melyek szerint a sértett és a károsított magánszemélyeknek, ugy azon esetekben, melyekben a bűnvádi eljárás megindítása ezeknek indítványától van a törvény által függővé téve, valamint azokban is, melyekben a sértett fél csupán mint panaszos jelentkezik — a bűnvádi- eljárás egész folyamában, a büntetendő cselekmény fenforgására, valamint a bűnösség megállapítására a vád hatályos feutartásának czéljából — a kir. ügyészszel együttesen, vagy ettől külön is, lényeges befolyást és jelentékeny jogokat biztosított; de tekintve másrészről, hogy hazai bűnvádi jogunk s ennek megfelelőleg első sorban ezen kir. Curia — ugy a közérdek, valamint az oltalmat- igénylő magánérdek megóvása szempontjából — a tárgy benső természete szerint elhatárolandónak látván azon kört, mely a vádló jogos magánérdekének szempontján teljesen kívül esvén, kizárólag a közérdek szempontja alá esik; a melybe tehát a megsértett magánérdek nem igényelhet jogos befolyást s ennélfogva a büntetendő cselekmények elkövetőjét érő büntetés mértékét illetőleg, a jogos magánérdeknek elemét nem találván s a büntetést nem a bűntett által megsértett magánszemély, hanem a társadalom irányában lerovandó elégtételnek, bünhödésnek ismervén fel: a magán-sértett befolyásán kivül állónak állapította meg ; tekintve, hogy ezen most kifejezett átaláuos eszméből folyólag, hazai joggyakorlatunk s nevezetesen a kir. Curia, a büntetésnek nyilvános természetével összeférhetlennek tartotta, hogy annak neme, mértéke, súlya, tartama tekintetében — akár mint magánvádlót, akár mint sértett felet — bármely magánszemélyt indítványozás vagy perorvoslat illethessen, azon egyedüli eset kivételével, ha a vádat kizárólag a magánszemély képviseli; tekintve, hogy ennélfogva a büntetés mértéke elleni felebbezés a törvéiiyszékek hatósági körébe eső bűnvádi eljárás esetében ép ugy nem lévén megengedhető, a mint ez a járásbíróságok hatósági körébe tartozó cselekmények miatti ítéletre vonatkozólag az 1880: 2265. sz. alatti igazságügyminiszteri rendelet 30. §-ában meg van állapítva; mindezeknél fogva kimondja a kir. Curia büntető tanácsainak teljes ülése, vonatkozólag a 7245/B. 886. sz. alatti bűnvádi ügyben felmerült elvi kérdésre: „a kir. törvényszék hatósági körébe tartozó és hivatalból üldözendő bűntett vagy vétség miatt indított bűnvádi ügyben a sértett felet — a mennyiben a vádat nem kizárólag ö képviseli a büntetés súlyosbítása végett a felebbezés joga nem illeti." Kelt Budapesten, a kir. Curia büntető tanácsainak 1887. évi január hó 28-án tartott teljes üléséből. Hitelesíttetett az ugyanazon évi március hó 2i-én tartott teljes ülésben. A. párbajra kihívott a kihivó terhére nem felebbezheti a megszüntető végzést, ha a kir. üsryész a vádat elejti. A in. kir. Curia: A felebbezés visszautasittatik. Indokok: A btkv. 295. §-ába ütköző cselekmény hivatalból üldözendő vétséget képezvén, a felebbező panaszosnak a feljelentett cselekményből kifolyólag kártérítési igénye nem lévén, a felebbezési jog csak a kir. ügyészt illeti meg s ugyanazért már az elsőbirósági végzés ellen beadott felebbezés a kir. ítélő tábla által hivatalból lett volna visszautasítandó. (1887. febr. lO-én, 6,262/1886. sz.) A magyar királyi pénzügyi közigazgatási bíróság határozatai. Ha a szokásos nyomtatott ügyvédi meghatalmazás szövegébe be van ugyan irva, hogy az fenyítő ügyben állíttatott ki, de a nyomtatvány szövegéből minden, a bíróságoknál és