A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1887 / Tartalommutató
bíróság illeték A régi csődtörvény szer rozat, melynek alapi 1. A bizományi üzlet fu bizományi díj kiköt hetik meghatározott árak r mányost ezen meghatározó sem költség nem illeti. 2. A vételi bizományos által he szerzett tulajdonjog, ha ele a megbízóra akkor, midőn ennek utasítása következté kikötése nem szükségeltetik . ilódisági Ítélet nem oly birói hatálégitési végrehajtást elrendelni lehet hoz nem tartozik, hogy a szerződés ellett létesüljön, minélfogva köttetmellett is olyképen, hogy a bizo:ott áron felül sem bizományi díj, lelyettesithető dolgokra nézve meglőbb nem, de mindenesetre átszáll ín a bizományos a bizományi árút megbízó részére elszállíttatja és erről a megbízót értesiti, mert ezzel a jogi átadás megtörtént. Ezen időponttól fogva minden veszély, mely a bizományi árúban előáll, a megbízót, mint a bizományi árúnak most már tulajdonosát, éri és öt illeti a fuvarozó által az árú késedelmes kiszolgáltatása címén fizetett kárpótlási összeg is . . Ha a biztosított tárgyak feletti rendelkezési jogosultságban zálogolás folytán változás áll be, ez nem oly körülmény, mely miatt a biztosító a biztosítási szerződést hatálytalannak nyilváníthatná • • Külföldön folyamatban levő per csak akkor állapítja meg a »perfüggőség« (litis pendentia) kifogását, és az ott hozott Ítéletet csak akkor lehet kifogásképen, mint »itélt dolog« (res judicata) ellenvetni, ha a külföld illető állama és Magyarország közt ez iránt az államszerződésekben viszonosság áll fenn . A közös jog érvényesítésére, törvénykezési gyakorlatunk szerint bármelyik üzlettárs a többi társ csatlakozásától függetlenül megteheti a szükséges jogi lépéseket. — Tehát az üzlettársak mindenike jogosult az üzlet-vezetőtől számadást követelni, önállólag s függetlenül üzlettársaitól, s habár e jogosultság szerződésileg nem is lett kikötve .... 23 65 6G 6fi 70 74 78 82 83 83 szándékoltatik eszközöltetni, mint az által, kivel eredetileg a Szám Lap . biztosítási szerződés köttetett. A bíróság az előtte ugyanazon ügyfél ellen folyamatban volt hason ügyekből vett tapasztalatait bizonyitékokul használhatja oly körülmény tekintetében, mely a perben a fél által másként nem is bizonyittatott Ámbátor a törvény csak a bejegyzett nőhozomájiynak a csődtömegből való visszakövetelése iránt intézkedik, a be nem jegyzett női hozomány érvényesítését csőd esetében azonban világosan nem szabályozza, mégis a kifejlődött joggyakorlat alapján az, mint a csőd által esedékessé vált követelés, a férj csődtömege ellen érvényesíthető .... Nőknél a terhes állapot elhallgatása elegendő törvényes oknak tekinthető; hogy a biztosító az életbiztosítási szerződést érvénytelennek nyilváníttassa A kereskedő-segéd díja iránti vitás ügyekben, melyek különben összegüknél fogva a kisebb polgári peres ügyi illetőség alá tartoznának, nem ennek bírósága, hanem a keresk. bíróság hatásköre értendő a »törvény rendes utjai kifejezés alatt . Ha a cégvezető a maga nevében kötötte is az ügyletet, és az árúk az ö nevére érkeztek is, mégis, ha az árúk olynemüek, minők a cégtulajdonos üzletében lévők és a cégvezető a cégtulajdonosné férje, okszerűen következtethetni, hogy a cégtulajdonos számára történt a rendelés és azért az marasztalandó • ' Ha a csődtömeggondnok a követelések bejelentése után inditja a megtámadási keresetet, kereshetőség hiányából elutasítandó keresete, ha erre a csődbíróság és nem a csődválasztmány felhatalmazását uyerte . Oly váltó, melyen a kiállítás helyét tartalmazó rész le van szakítva, de mely az elfogadás alkalmával rajta volt, megállapítja a váltó-biróság hatáskörét, ha ugyanazon kiállítási hely a perlés előtt utólagosan ráiratik . . . Midőn a vevő a felajánlott árú átvételét és a vételár megfizetését határozottan megtagadja, az eladó a vételár megfizetését keresettel követelheti és bevárhatja, ha vájjon a vevő az árú átvételére ajánlkozni és annak szállítását kivánni fogja. Ha a vevő az eladóval való hosszabb üzleti * összeköttetése folyamán egy bizonyos meghatározott gőzmalmi lisztet vásárolt és valamely újabbi rendeléskor határozottan nem is jelölte meg ezt az illető gőzmalmot, ugy értendő mégis, mintha a venni szokott gőzmalmi lisztre történt a rendelés Azon ügylet, hogy a vasúton megérkezett árú a címzett felszólítása folytán ennek lakására szállittassék, fuvarozási ügyletet nem képez ... Az osztályozási Ítélettel járó százalékos illeték, mint a csődtömeg tartozá'a a csődvagyonból fizetendő, de a hitelezők követeléséből nem vonható le . . ... Valamint általában rendes bíróságok előtt, ugy a tőzsdebiróságok hatáskörében is, felperes az ellene támasziott viszonkeresetre nézve illetékességi kifogással nem élhet. A tözsdebiróság is, melyhez a kereset beadatott, törvény erejénél fogva illetékesnek tekintendő a viszonkereset elbírálására. — Alperes ezen viszonkereseti jogosultságára nézve a külön II, 17 17 17 18 l!t •.ti) A váltótörvény szellemével és a váltóforgatás természetével ellen- fiaa kezik, hogy a forgatmányból annak már létezett szövege törültessék és az előbb kitörült forgatmány üres hátirattá átváltoztassák, minél fogva az ily hátirat a tulajdonosi minőség megállapítására szükséges láncolati összefüggéshez nem alkalmas .... . . 24 A váltóadós örököseivel szemben az elévülést nem szakítja félbe egy oly kereset, mely jogelődjük ellen ennek halála után adatott be. A visszavont kereset ugy tekintetik, mintha meg sem indíttatott volna és ez okból az elévülés félbeszakítására alkalmatlan . 2o A kereskedelmi törvény világosan intézkedvén arról, hogy a tüzkárbiztositási szerződés annak létrejötte után beállott valamely körülmény következtében mikor veszti hatályát, a szerződő felek nincsenek jogosítva a törvényben foglaltakon kivül még más oly körülményeket szerződésileg megállapítani, melyeknek fenforgása esetében a tüzkárbiztositási szerződés hatályát vesztené, a történt ilynemű szerződési kikötések tehát a keresk. törv. 472. §-ának határozott rendelkezése szerint hatálylyal nem bírnak. Semmis azon kikötés, hogy a tűzkár elleni biztosítás hatályát veszti akkor, ha a biztosított tárgyak rendelkezési jogosultságában zálogolás folytán változás áll be. A végrehajtási zálogolás által a biztosítottnak sem a biztosított tárgyakhoz való tulajdonjoga, sem ezekhez való érdeke nem megy át másra, sem pedig a biztosított tárgyakhoz való érdeke meg nem szűnik ; mert a zálogjoggal terhelt tárgyak a hitelezőnek csak kielégítési alapul szolgálnak, a hitelező kielégítésével pedig a végrehajtást szenvedő ismét szabad rendelkezési jogába lép. A kereskedelmi törv. 4"4. §-a nem azon esetről rendelkezik, midőn a biztosított tárgyakhoz a biztosítotton kivül másnak is támad érdeke, hanem arról, midőn a tárgyakhoz való érdek másra megy át, a biztosított érdeke pedig megszűnik . . 2<! A bankoknál és takarékpénztáraknál a váltó esedékessége tekintetében az adósokhoz intéztetni szokott »figyelmeztetés«, még ha alapszabályszel íí aláírással ellátva nincs is, bizonyíték a mellett, hogy az illető váltó a figyelmeztetésben kitett esedékességi napon járt le. Ha más lejárati nap van a váltón, adós kifogása ellenében a takarékpénztár vagy bank tartozik bizonyítani, hogy a váltón kitett lejárat megállapodásügy 87 9} 91 földi . es részv iránt ii kérdés. megtámadási perekben, ha a végrehajtató külesek által közgyűlési határozatok érvénytelenítése ott pereknél, ha kártérítésre nem irányulnak, azon így a határozat káros-e vagy nem, nem jöhet tehanem csak az képezi elbírálás tárgyát, hogy a latározat a törvénynyel vagy az alapszabályokkal •e, és ha ezen esetek valamelyike fenforog, tekina károsodásra, a közgyűlés határozata sikeresen szállítása csak a társasági hitelezők által, illetve iében kifogásolható. kötvényeknek az eredeti kisorsolási tervtől eltérően leendő visszaváltását a közgyűlés elhatározhatja ha a lcisorsolásukra vonatkozó intézkedés az alapitói alapszabályokba ltóbirtokos lakása van kitűzve, a atandó be fizetés végett, mihez kérint a váltó a közjegyzői irodában ett az ott megjelent felperesnek, Az ily törvényes alakban fel nem 27 27 K ni tervezetből vétetett át az alapszal Ha váltón fizetési helyül a váltóbirtok váltó a kitett helyen mutatandó 1: pest azon óvás, mely szerint a v mutattatott be fizetés végett az szabálytalan és semmis. Az ily vett óvás díját az elfogadó még fizetni, ha a töke és kamat megfi Vételi bizomány. Azon időpont megl ineyb száll az árúkat hitelben vásárolni és az s harmadik személyekkel szemben pnyel, a mennyiben bebizonyittatik, imélynek a korlátozásról tudomása tulajd Az üzletvezető y erre vonatko csak annyiba hogy ezen harmadik szei volt . Tömeggondnok perelhetési jog dási keresetével, melyet a a hitelezői választmány fi utasítás alapján folyamatba tett . . Kereskedő-segéd az, a ki állandó alkalmazásban valamely üzletnek egész tevékenységét szenteli. A ki csak hetenkinti néhány órai munkára van felfogadva s azt mellékfoglalkozásként teljesiti, a kereskedelmi törvényben megbatározott felmon28 I 11 29 30 :',1 hiányából elutasítandó megtámafelszámolási határidő eltelte után latalmazása nélkül, csődbíróság! Kiskorú személyek közkereseti társaságot nem alkothatnak . . . A fuvarozás közben támadt sérülés esetében a fuvarozó által azon különbözet térítendő ugyan meg, mely a megsérült árú e 1adási ára és azon rendes kereskedelmi érték közt létezik, melylyel az sérelem nélkül a kiszolgálta'ás helyén és ideiében birt volna. Azonban ebből nem következik, hogv a