A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 8. szám - A betudás (collatio) az örökösödési jogban. 1. r.

A JOG. 63 A leszármazó törvényes örökösöknek ezen kötelezettségét, hogy örökrészükbe mindazt beszámítani engedjék, mit az örökhagyótól ennek életében visszteher nélkül kaptak, b e t u cl á s n a k (collatio) nevezzük.3 A következőkben megkíséreljük a betudás tanát a nevezetesebb európai magánjogi törvénykönyvek ugy hazai joggyakorlatunk s ;i kormányunk által előterjesztett öröklébi jog természetének .figyelembe vételével a mai jogtudomány álláspontja szerint kifejteni, de mert a collatio intézménye, ugy mint a legtöbb jogintézmény, már a római jogban teljesen kifejlődött s mert ebből folyólag ez jelentékeny befolyást gyakorolt a mai jogfejlődésre, nem mellőzhetjük el, ha teljességre igényt akarunk tartani, első sorban a római collatio tanait ismertetni. I. FEJEZET. A betudás a római jogban.4 i. §. Collatio emancipatorum. A collatio a praetor amaz intézkedésével vette eredetét, hogy a suus filius mellett az emancipált fiu is nyert öröklési jogot a paterfamilias hagyatékában s pedig ugy végrendelet hiányában (ex edicto unde liberi), mint törvényes örökös, valamint végrendelet ellenében (bonorum possessio contra tabulas), mint szükségörökös. De ugyanekkor a praetor egyszersmind kötelezte az emancipált fiút összes vagyonának, melyet az emancipatio óta szerzett, a hagyatékba való beszolgáltatására.5 Az emancipált fiúnak ezen beszolgáltatási kötelezettsége a collatio bonorum vei emancipatorum és alapját abban veszi, hogy mig a suus összes munkássága és szorgalma a paterfamilias javára esik, addig a mit az emancipatus szerez, azt meg is tartja magának s igy ha ezen szerzeményét a hagyatékba be nem szolgáltatná, megröviditené az atyai hatalom alatt maradottakat.'1 Ugyanis a régi jog szerint a paterfamilias hagyatékában egyedül a sui örökösödtek, az emancipált fiu az emancipatio ténye által teljesen kivált előbbi családjából, ezzel szemben többé sem jogai, sem kötelezettségei nem voltak; azért is, mikor a praetor az örökösödési jogban az agnatio mellett a vérrokonságot is figyelemben részesítette és a sui mellett az emancipált fiút is meghívta az öröklésre, a köztük létező egyenlőtlenség megszüntetésére is kellett törekednie s miután ezen egyenlőtlenség leginkább abban nyilvánult, hogy a suus a paterfamiliasnak, az emancipatus pedig magának szerez, a praetor elrendelte az emancipatus vagyonának a hagyatékba beszolgáltatását. Kezdetben az emancipatus az örökhagyó halálakor meglevő összes vagyonát köteles volt conferálni.7 A császári korszakban azonban a suus is bizonyos vagyonjogi önállóságra jutott; a peculium castrense és a p. quasi castrense a filius-familias-nak valóságos tulajdonát képezték és ezekről szabadon rendelkezhetett, még azon esetben is, ha patria potestas alatt állott. Ezen körülmény azután megváltoztatta az emancipált fiúnak betudás! kötelezettségét, mert azon indok, hogy a suus magának atyja 3 Az osztr. polg. törvénykönyv és ennek nyomán Herczegh a collatio-t beszámításnak, Zlinszky az előre kapott érték leszámításának nevezi. Miután leszámítás alatt a kötelmi jogi compensatio-t is értjük, legcélszerűbb a betudás szó használata, melyet Teleszky is elfogadott örökjogi tervezetében s melyet régibb íróink, mint Fogarasay, Frank, az újabbak közül W e n c z e 1 (A magyar magánjog rendszere. II. 474. 1.) is használnak. 1 Arndts. Lehibuch der Pandekten. ü. Auflage. 598—530. SS" Báron. Pandekten. 429. §. T h i b a u t. System des Pandektenrech's. IV882-Í-86. Sj§. P u c h t a. Pandekten. 10. Aullage. 512-514. §§. Sin te ni si. in. Ili. 5Í7 —5;9. 1. Windscheid. i. m. III. 609—610. §§. Hoffmann Pál. Institutiók. 7l9. sk. I, és A római magánjog rendszere ma1 érvényében, 410—411. 1. Vécsey Tamás. A római jog külső története és insritutiói. 559—560. I. ° Ulpianus XXVIII 4, Emancipatis liberis ex edicto datur bonorum possessio, sí parati sínt cavere fratribus suis, qui in potestate manserunt, bona, quac morientc patre habuerunt se collaturos. 0 Dig. 37. 6. 1. pr. Ulpianus Hic titulus manifestam habét aequitatem ; cuui cnini praetor ad bonorum possessioncm contra tabulas emancipatos adniittat, participesque faciat emu his, qui sünt in potestate bonorum paternoruin, consequcns esse ertdit; ut sua quoque bona ín médium conferant, qui appetant paterna. 5. Toties igitur collationi locus est, quoties aliquo incommodo affectus est is, qui in potestate est, interventu emancipati ceterum si non est, collatio cessabit. 7 Ha az emancipatus-nak az örökhagyó életében szerzett vagyona saját dolusa folytán megsemmisült, ugy ezért felelős volt. Az örökhagyó halála után még a culpa levis is maga után vonta a felelősséget. B a r o n. i. m. 4'29. s i n t e n i s. i. m. Hl. 528. 1. I életében mit sem szerezhetett, most már megszűnt^ létezni, minélI fogva az emancipatus esak az emancipatio alkalmával tulajdonáj ban hagyott peculium profectitium-ot és az önállósága ideje alatt • atyjától kapott ajándékokat volt köteles conferálni, de mindenkor csak azon feltétel alatt, ha az ilynemű adományok vagy azok értéke az örökhagyó halálakor az emancipatus-nak vagyonában ' még meg voltak8 s ha az emancipatus örökösödése folytán »aliquo i incommodo affectus est is, qui in potestate est.« (Dig. 37., 6., I 1 , §• 5-) Az emancipált fiúnak most előadott conferálásl kötelezett| sége azonban csak a suus javára állott fenn; az ugyanazon hagyatékban osztozó másik emancipatus a collatió-ból magának semmi előnyt sem származtathatott. A betudás vagy in natura vagy az örökrészbe való beI számítás által történt; utóbbi esetben értékül az örökség megnyílta idejében volt érték vétetett. A betudás e két neme közt a választás az örököst illette.11 2. í. Collatio dotis. A collatio bonorum mellett a praetor a betudásnak egy i másik nemét is megteremtette és ez a collatio dotis, a mely abban állott, hogy a filiafamilias a dos t, mely a házasság meg' szüntével és finita potestate patria ő reá volt szállandó, köteles i volt a sui javára a paterfamilias hagyatékába conferálni.lu Eleinte I a dos profectitia és a d. adventitia egyaránt betudandó volt, de | később a filiafamilias ép ugy, mint az emancipatus, csak azt volt i köteles örökrészébe betudni, mit az atyai vagyonból kapott, jelesül a filiafamilias az atyától kapott dos-t.11 A betudás módja s az érték megállapítása a collatio ezen neménél is ugyanúgy történt, mint a bonorum collationál s a filiafamilias betudási kötelezettsége is csak a sui javára szolgált. 3. j. Collatio descendentium. A mint látjuk, a betudási kötelezettség mindinkább az atyától származott vagyonra szorítkozott s ezzel meg lön vetve alapja ama collatió-nak, mely 111. Leo és Justinian császárok rendeletei által lett kifejlesztve és a mely collatio communis vei descendentium nevezete alatt a mai római jogban is érvényben áll. Ezen collatio a leszármazó örökösöknek ama kötelezettségében áll, hogy örökhagyó felmenőjüknek hagyatékába bizonyos vagyoni alkatrészeket, melyeket az örökhagyótól ennek életében kaptak, beszolgáltassanak s pedig azon célból, hogy az örökösök között az egyenlőség biztosittassek.1- Alapja a collatio-nak az örökhagyónak leszármazói irányában vélelmezett egyenlő szeretete, minélfogva saját véreit lehetőleg egyenlően akarja vagyonában részesíteni, célja, pedig, mint már jeleztük s a mint az a collatio alapjából önként folyik, az örökösöknek lehető vagyoni egyenlősége.13 A iustiniani collatio-nak fogalmát, alapját s célját megállapítva, utalnunk kell azon különbségre, mely a collatio bonorum s dotis és a collatio communis között mutatkozik. Ezen különbség a régi és az új jogi felfogás ama ellentétes álláspontján alapszik, mely szerint az előbbi a törvényes örökösödést az agnatio ra, utóbbi a cognatio-ra alapította. Mig ugyanis a régi jogban csak az emancipált fiút és a dos-sal megajándékozott filiafamilias-t terhelte a paterfamilias hagyatékába való betudási kötelezettség s pedig csupán a sui javára, addig most minden leszármazó örökös kötelezve van valamennyi leszármazó örököstársa javára mindkét nemű szülője hagyatékába conferálni. A különbség még a letudandó vagyoni részekben is jelentkezik, miről azonban alantabb. A collatio fentebb adott fogalmából is kitűnik, hogy a betudási kötelezettség csak leszármazók közt áll fenn. A törvényesített és örökbe fogadott gyermek a vérszerinti leszármazóval egyenlő elbánás alá esik. 8 A fenti jegyzetben a dolus-ról mondottak itt is alkalmazást nyernek. 9 Thibaut. i. m, 8b5. §. Ho ff maiin I'á 1. A római magánjog rendszere. 411. 1. " U I p i a n u s. VI. 6. Divortio facto si quidem sui iuris sit nuilier. ip>a habét rei uxoriae actionem id est dotis repetitionem, quodsi in potestate patria sit, paler adiuncta filia habét actionem ; nec interest adventitia sit dos an profectitia. Dig. 37. 7 I. pr. Ulpianus... ita demum ad collationcin dotis cogat nliam. . . si modo se bonis paternis misceat 11 Báron. i. m. 429. §. Sintenis. i, 111. III. 517. l.jegvz. Vécsey i. m. 560. I. H Nov. 1J. c. 6. 11 Sin te 11 is. i. 111. 111. 518. I Thibaut. i. m. IV. 400. 1.