A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 8. szám - A betudás (collatio) az örökösödési jogban. 1. r.

A JOG A második helyen emiitett vélekedés cáfolatára elégséges annyit mondanunk, hogy a törvény, midőn a 367. §-ban generaliter megjelölt véletlen birtokba jutás egyik a 1 f a j á r a, a találásra nézve, a 3 i5. § ban specialiter intézkedett, korántsem akarhatta, — még implicite sem — hogy a talált dolog elsajátítása, bármilyen vonatkozásban is, kivételesen a 367., vagyis azon §. rendelkezése alá legyen vonható, melylycl szemben kivételes intézkedés tárgyává tétetett. S a mint Vargha Ferenc királyi alügyész ur értekezésének egész folyamából kitűnik, a kir. ítélő tábla és a m. kir. Curia sem ezen, hanem a 365. i;. szerint rainösité a közölt konkrét bűncselekményt jogtalan elsajátítás vétségévé. De teljességgel nem foghat helyet az első helyen emiitett nézet sem, melynek meg azon további állítása, hogy a törvénybe foglalt s már emiitett »praesumtio föltételének bekövetkeztéig . . . a találót büntetőjogi felelősség nem terheli. Vagyis 8 napon belül, bármiként rendelkezik is a dologgal, ezen cselekménye, isoláltan véve, büntetőjogi szempontból irreleváns«, — még ha pusztán az esetve értjük is, midőn a kbtk. 127. §-a sem nyerhet alkalmazást : jogilag egyáltalán nem indokolható. Vizsgáljuk meg a magyar büntető törvénykönyvnek a 365. §-ban felállított fogalomhatározását, vonjuk le belőle a természetszerű következtetéseket s kétségtelennek találandjuk a tárgyalt konklusió tarthatatlanságát. A jogtalan elsajátításnak az idézett törvényszakasz szerint minősülő vétsége, melyet a német bír. törvény (246. §.) a sikkasztás, az osztrák kódex (201. §.) a csalás ismérveivel bírónak talál ván, e bűncselekmények fogalma alá von, u. n. delictum sui generis. Föltételei a prima occupatio módjára történő jogos birtokbavétel, a találás s másrészről az eltulajdonitási szándék. A törvényszakasz igy szól: »A ki idegen dolgot talál és azt nyolc nap alatt a hatóságnak, vagy annak a ki elvesztette, át nem adja: a t a Iáit dolog jogtalan elsajátításának vétségét követi el ..... « A találás kérdése, mint annak megállapítása, ha vájjon birt-e kellő alappal a birtokba vevőnek ama hiedelme, hogy a dolog valóban elveszett dolog, pusztán ténykérdés, melyet a bíróság a konkrét eset összes körülményeinek szigorú egybevetése folytán hoz tisztába. Az eltulajdonitási szándék konstatálása pedig a törvényben körvonalazott s az indokok által bővebben megmagyarázott kritériumhoz kötött. Mert meg kell jegyeznünk e pontnál, hogy a törvény indokainak eme kitételéből: »Feltünik, hogy a 365. §. nem emlit sem eltulajdonítást sem jogtalan használatot, hanem a bűnösséget a visszaadás, vagy a feljelentés elmulasztásához köti.« Szemben ezen továbbiakkal : »A talált dolog birtokbavétele jogos cselekmény lévén : azon mozzanat, mii lön a jogos cselekmény a jogtalan eltulajdonításba megy át, a legtöbb esetben nem ismerhető fel. Mi tehát egy külső s világosan felismerhető ismérv megjelölését láttuk célszerűnek, mind a találó, mind az elveszti"' érdekének szempontjából,- — oly következtetést vonni, miszerint a törvényben foglalt praesumtio által nem az eltulajdonitási szándék konstatálása céloztatnék. hanem maga a puszta mulasztás lenne a bűnösség ismérvéül felállítva, annyira absurd valami, hogy ennek, mint fel sem tételezhető állitásnak cáfolatába nem is bocsátkozunk. Hogy mi tehát jogi ratiója a törvényben felállított praesum tiónak, e kérdésre maguk az indokokadnak feleletet. Semmi más, mint egyedül és kizárólag az, hogy ama mozzanat, midőn a jogos cselekmény (a birtokbavétel) a jogtalan eltulajdonításba megy át, a legtöbb esetben nem ismerhető fel, s ennélfogva szükség van egy oly ismérvre, mely kétes esetekben útmutatóul szolgáljon. Nem bocsátkozva annak bírálatába, hogy helyes-e a törvényhozás által választott kritérium, annyit mindenesetre kimondhatunk, mikép törvényünk, midőn az eltulajdonitási szándéknak »legtöbb esetbe n« való felismerhetlensége okán állit fel praesumtiót, hallgatag megmondja azt is, hogy vannak esetek — habár kivételesen — melyekben az eltulajdonitási szándék konstatálása, a jelzett véletlensegélyül hivása nélkül is eszközölhető. Miért is, ezek figyelembe vételével, azt állítani, hogy a törvén)' 365. §-ában meghatározott vétség, azon oknál fogva, mivel a torvény a kivételek ritka voltát tartva szem előtt, praesumtióhoz köti annak fogalmát, a praesumtio tényének bekövetkezése előtt positiv és a védelmet teljesen fölöslegessé tevő adatok nyomán, ne lenne bíróilag és pedig a törvény szellemében megállapítható : világosan ellenkezik a törvényhozónak az indokokban kifejezett intentiójával. Mi indokolná ott a surrogatum alkalmazását, hol konstatált tényekkel szemben, a kisegítő intézmény segélyül hivása a valóban bűnös egyén elkövetett, de a válságos idő) alatt esetleg i helyre üthető jogellenes cselekményének elpalástolásáni szolgálna ? (A mi helyettesíthető dolgok elidegenítése alkalmával mindanyj nyiszor megtörténhetik.) Egyáltalán semmi. Legkevésbé pedig a törvénynek puszta grammatikai magyarázata, mely a kétségtelenül elkövetett bűncselekményt, egy bizonyos határidőn belül — jogi absurdumként — nem létezőnek tüntetné föl. F.zek után a további kérdés a kifejtettek nyomán, az volna, hogy a tárgyalás alatt lévő konkrét eset körülményei szolgáltatnak-e oly positiv ismérveket, melyek a vétség megállapítását a törvényben kitűzött időn belül is lehetővé teszik. Fs erre határozottan igennel felelhetünk. Mert az kétségtelen ugyan, hogy a talált dolog furtura ustisa, mennyiben a puszta jogtalan használás tényéböl az eltulajdonitási szándékra még nem feltétlenül következtethetünk, a KBTK. 127. §-a szerint minősülő tulajdon elleni kihágásnak képezi álladékát s igy a btk. '105. §-a alá nem vonható; de az is bizonyos, hogy elidegenítése (elhasználása) esetén és pedig azért, mert ezen tény meg, a btk. 355. §-a értelmében, az eltulajdonitási szándékot függetlenül minden praesumtiótól, a birtokbavétel jogszerűsége dacára (itt a találás) is megállapítja, a kbtk. hivatkozott szakasza nem alkalmazható. Minthogy pedig ezen cselekmény büntetlenül — a többi okokat nem ismételve — már csak azért sem maradhat, mert ez esetben, mig a kisebb deliktum (használás) elkövetője bűnhődik, a súlyosabb (elidegenítés) tettese megmenekülne; figyelemmel arra, hogy a talált dolognak a válságos 8 napon belül történt ] elhasználása a törvény -165. §-a szerint meghatározott bűncselekménynél súlyosabbnak sikkasztásnak) egyáltalán nem minősithető. I másrészt meg az eltulajdonitási szándék evidens volta mellett a most hivatkozott szakasz bűnfogalmát, a fölöslegessé vált praesumtió bekövetkezte előtt kimeríti: föntebbi konklusiónk alapján kií mondhatjuk, hogy a talált dolognak a visszaadásra kiszabott határidő előtt történt elidegenítése (elhasználása), fü g-g ellenül a törvényben foglalt jogi vélelemtől, igenis megállapitjaa BTK. 365. §-a szerint minősülő jogtalan elsajátítás vétségének tényálladékát. .A betudás (collatio) az örökösödési jogban. Irta : GAAR VILMOS, Sopron. (Első közlemény.) Az egyén halálával csak a személyéhez kötött jogok és kötelezettségek enyésznek el, ellenben vagyoni jogviszonyai s pedig ugy jogai, mint kötelezettségei továbbra is fennmaradnak | és átszállanak másokra. Az elhunyt vagyonának ezen átszállása | örökösödésnek neveztetik s alapulhat vagy a családi köteléken (törvényes örökösödés), vagy az elhunyt végakarati intézkedésén | (végrendeleti vagy szerződéses örökösödés.) A családi kötelék körén belül első sorban a leszármazók , vannak hivatva az öröklésre, kik is az igazság s méltányosság 1 elveinek megfelelőleg egyenlően részesednek az örökhagyó vagyo| nában.1 De az egyenlő részesedésnek magában véve teljesen igazságos és méltányos elve gyakran épen az ellenkező eredményt szülné, ha egész mereven akként érvényesíttetnék, hogy a leszármazók közt csak az elhunyt hátrahagyott vagyona képezné az osztály tárgyát s nem jönnének számításba azon értékek, melyeket egyik-másik leszármazó az örökhagyótól ennek életében kapott, mert ezen esetben a megajándékozottak előnyben részesülnének a meg nem ajándékozottak rovására, a mi pedig ellenkezik az egyenlő osztály céljával, miért is az igazság és a méltányosság egyaránt követeli, hogy a leszármazóknak törvényes örökrészébe ! betudassanak azon értékek, melyeket az örökhagyótól ennek életében visszteher nélkül nyertek.2 1 S i n t e n i s. Das practische gemeine Civilrecht. III. 296.1. Win d| scheid. Lehrbuch des Pandektenrechts. III. 527. §. L'nger. System des i österr. alig. Privatrechts VI. Das ősterr. Erbrecht. 1. §. Dr. H e r c z e g h | Mihály. Magyar családi és öröklési jog. 2. kiadás. 143-151. 1. ZÍinszky Imre. A magyar magánjog mai érvényében. ~i. kiadás. G iá. 1. 2 Stubenrauch. Commentar zum alig. österr. bUrgerlichen Gesetz! buche. 2. kiadás. I. 1020. 1. Ungcr. i. m.,200. 1. Teleszky István Az j átalános magánjogi törvénykönyv tervezete. Öröklési jog. Indokolás. 1. füzet, j 44—45. 1. Dr. J a n c s ó György véleménye és indítványa a magyar jogászI gyűlés 1885. évkönyvében. 91. 1.