A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886 / 8. szám - A kir. Curia büntetőjogi, 51. számú döntvénye alkalmából

58 A JOG. mégis akkor, a mikor az 51. számú büntetőjogi döntvényében szövegezett határozatát meghozta; meghozta ezt a döntvényt, mely nem hiányzó törvényt pótolni, nem valamely fogyatékos törvény hézagát betölteni, hanem a létező, m i ndenkire nézve kötelező erővel biró tételes büntetőtörvénykönyv egyes rendelkezéscinek megmagyarázására, értelmezésére van hivatva és szánva ? Ez a kétely létezik, tagadhatlanul; ez előtt nem szabad szemet hunyni. Erre kívánok e sorokban rámutatni; erre óhajtanám felhívhatni a kir. Curia büntető osztálya tagjai többségének a figyelmét. Azt vélem: ezt a merést nem tekinthetik sértőnek sem a kir. Curia, sem egyesek. Senki sem csalhatatlan s bizonyára nem is tartja magát annak senki, testület éppen oly kevéssé, mint bármely józan eszű, egészséges szervezetű ember. A kétely tehát mindig jogosult. Eme meggyőződésem bátorít arra, hogy azzal a tiszteletteljes tartózkodással, melyet e részben a kir. Curiának döntvényekbe foglalt kijelentései mindenkitől méltán megkövetelhetnek, kifejezést adjak én is meggyőződésemnek, hogy a kir. Curia emiitett határozata téves s jelesül n e m alapul tételes törvényünkön. Tévesnek tartom azt az állítást, hogy az említett esetben a tettes két törvénysértést követett el és tévesnek különösen azt az állítást, hogy a tettes ez esetben a magánlak megsértésének vétségét i s elkövette. E szerint tévesnek tartom a kir. Curia határozatának kiindulási pontját s ebből folyóan tévesnek annak következtetéseit is. Csalhatatlannak szintén nem tartott nézetem szerint a tettes azzal, hogy bement másnak nyitott udvarába és lakába akkor, a midőn a tulajdonos nem volt jelen s igy ennek nem nyilt s nem is nyílhatott alkalma arra, hogy akaratát nyilvánítsa; bement egyedül a végett, hogy onnan két forintot értékben felül nem haladó élelmi cikket lopjon, nem követte s nem is követhette el a B. T. K. 332. £-ba ütköző magánlak megsértésének vétségét is. Nincs tehát bűnhalmazat ; nem lehet eszmei bűnhalmazat sem. Eme nézetem indokolását felszólalásom folytán joggal megkövetelheti tőlem a kir. Curia. Meg is kisérlem. Azt vélem, hogy helyesen cselekszem, ha ennél az indokolásnál, melynél a magyar büntető törvény értelmezése képezi a vita tárgyát, nem bolygatom a német Reichsgericht Entscheidung-jait tartalmazó vastag köteteket s azt sem kutatom, miképen fogják fel az adott esetet Carrara, Rossi vagy Binding, Buri, Schütze és más egyéb, előttünk most igen gyakran emlegetett nagynevíí és még nagyobb hírű német tudósok. Talán jó nyomon fogok járni, ha inkább követem a k í r. C u r i a példáját, mely egy más, a 49. számú döntvényében eléggé érthetően ki jelentette, hogy minden esetben, melyben a büntető törvénynek a törvényhozás eszméje szerint való alkalmazása iránt kételyek merülnek fel, a törvényhozásnak irányt adó akarata, a törvény alapjául szolgált javaslatnak ellentmondásra nem talált indokolásából tudható meg. Tehát a törvény magyarázatánál ez az irányadó. Igaz, hogy ehhez az állításhoz fér szó, a mennyiben — legalább tudomásom szerint — a törvényhozás csak a törvény szövegét tette bírálata tárgyává, nem pedig annak indokolását 'is. De szemben a kir. Curiával, mely nem tulaj donithat és bizonyára nem is tulajdonit önkény vagy tetszése szerint ama tőrvényjavaslat indokolásának majd döntő, majd semminemű erőt, — azt vélem legalább: — jogosan támaszkodhatom nézetem helyességének bizonyítása végett erre az indokolásra. Szemben a kir. Curiával tehát jogosultan vethetem fel azt a kérdést, miképen határozta meg ez az indokolás, a B. T K. 332. §-ának az értelmét, jelentőségét, horderejét. Erre a kérdésre pedig az emiitett indokolás ekként válaszol: »N e m a jogos indokok nélküli bemenet egymagában, hanem összefüggésben a következő kitétellel : a t u 1 aj donos akarata ellené r e, tehát a k é t elem együtt állapítja meg a tényálladékot. Ez legtöbbj nyíre a jogtalan tartózkodásra fog vonatkozni, vagyis a tila| lom elleni bennmaradásra; ámbár a tilalom elleni jogtalán bemenet által is megállapíttatik a vétség«. (Löv. Anyaggyüjtemény. II. kötet 590. lap.) Ez — ugy hiszem — érthetően van mondva; nem kiván magyarázatot. Ellentmondásra ez a tétel a törvényhozás tárgyalásakor szintén nem talált. E szerint a törvényhozás akarata meghatározásánál ez esetben is csak az indokolás idézett helye szolgálhat irányadóul — a kir. Curia szerint. A törvényjavaslat indokolásában megörökített ezzel ! az értelmezéssel és magyarázattal teljesen egyezik a B. T. K. 332. §-ának a törvényhozás által megállapított szövege is. Ez igy szól: »A ki másnak lakásába, üzlethelyiségébe, azokkal öszszeköttetésben levő vagy azokhoz tartozó valamely helyiségbe jogos indok nélkül, cselszövénynyel, vagy az abban lakónak vagy a lakással rendelkezőnek akarata ellenére bemegy, vagy abban a k a r a t a ellenére bennmarad : három hónapig terjedhető fogházzal és száz forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő «. Tehát itt is ki van fejezve határozottan és világosan, | hogy a másnak lakásába jogos indok nélkül való bemenetel, i magában véve, nem elegendő a magánlak megsértése vétségének megállapitására; hanem ehhez mulhatlan az is megkívántatik, hogy a bemenés vagy cselszövénynyel, vagy a lakással rendelkezőnek akarata ellenére követtetett legyen el. Hogy abban az esetben, melyre a kir. Curia döntvénye vonatkozik, cselszövényről nincsen szó : azt nem kell fejtegetnem, minthogy a kir. Curia sem állítja ennek ellenkezőjét. I )e talán az sem szorul magyarázatra, hogy a lakással rendelkező, a kinek tudomása sem volt arról, hogy idegen ember ment be a lakásába, nem lehetett abban a helyzetben, hogy erre a bemenésre vonatkozóan akaratát nyilvánítsa s ez ellen tiltakozzék. Midőn tehát a tolvaj annak nyitott udvarába vagy lakásába bement: ezt bizonyára nem követte el a lakással rendelkezőnek nyilvánított akarata vagyis tilalma ellenére. Igaz ugyan, hogy vélelmezhető, miszerint a lakással rendelkező tiltakozik vala, ha tudta volna, hogy lakásába idegen ember azért megy be, hogy onnan élelmi cikket lopjon. Azonban az ilyen vélelmezhető akaratnyilvánítást tételes törvényünk nem helyezte büntetőjogi oltalom alá. Ez lehet sajnálatraméltó hiány vagy fogyatkozás, de tény, s épen azért magyar biró nem lehet sem hivatva, sem jogosítva eme hiány vagy fogyatkozás kijavítására s így a kir. Curia sem, melyre nézve épen ugy, mint minden más magyar bíróra kötelező a B. T. K. első §-a, mely azt szabja meg, hogy ebben az országban — Magyarországon — »bűntettet vagy vétséget csak azon cselekmény képez, melyet a törvény annak nyilváníts Nem szabad új bünte\ tendő cselekményeket gyártania. Van elég! Azt hiszem, az eddig felhozottakkal eléggé megvilágítottam abbeli ^ aggodalmam alapját: miért vélem, hogy a kir. Curia talán mégis tévedt, midőn azt határozta, hogy a mondott cselekvéssel a tulajdon elleni kihágáson felül a magánlak megsértésének vétsége is elkövettetett, azé a vétségé, melynek egyik, még pedig főalkotó eleme — a tilalom ellen való bemenetel — a tettes megjelölt ténykedésében teljesen hiányzik. De tovább megyek. Szerény nézetem szerint eszmei bűnhalmazat j birói megállapításáról a mondott esetben még akkor sem