A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886 / 51. szám - Mikép méltánylandó a bűnügyi bizonyIték?

414 OG. koznánk, alapos értesülés nyomán azt közölhetjük, hogy első izben hozott hírünk még ma is egész épségében fenn á 11 és hogy más, mint az általunk közölt kombináció semmiféle kilátással sem bir a megvalósításra. Mikép méltánylandó a bűnügyi bizonyíték ? Irta : SZÉKÁCS FERENCZ, a budapesti kir. törvényszék alelnöke. A tudományban lehetőleg elkerülendők az oly tantételek, melyek belső tartalma tökéletesen meghatározva nincs. Minden tudományos tétel a tapasztalati tényekből inductio utján elvont igazságot kell hogy képezzen, mely ismét deductio utján kimenthető, de többet, mint a mennyi abba bele helyeztetett, abból levezetni nem szabad. Ha azonban a tudományos tétel fogalmi tartalma a tétel kellő definitiója által nincs határozottan megszabva, tehát e tételbe, akár egy üres tartályba, az egyéni felfogás szeriut ki-ki annyit helyezhet, mennyit abba egyéni nézete szerint helyezhetni vél, akkor e tétel elveszti tudományos ismérvét, mert abból mindenki kénye és kedve szerint azt és olyat deducálhat, a mennyit e tételbe saját nézete szerint belehelyezett. A jogi tudomány e tekintetben hátrányban van az exaet és a természettudományok mögött, mert azon tudományok, melyek az idő és tér változhatatlan fogalmi körében mozognak, hasonlókép a természettudományok is, melyek a változhatatlan természeti törvények tüneményeit kutatják és ismertetik, sokkal biztosabb alapon állanak, mint a jogi tudomány, mely az emberi társadalom változó szükségletei és alakulásai megfigyelésére van hivatva. Igaz, hogy az emberi törekvések is természeti törvényen alapszanak, azonban az értelem világánál módosuló akarat sohasem működik oly merev szabályok szerint, mint a természet alsóbb rétegeiben nyilvánuló vak akarat (t. i. a Schopenhaueri »Blinder Wille«). A jogi tudomány tárgya kiválólag az ember a maga egyéniségében és társadalmi csoportulásában. Az egyének soha sem mutatják magukat teljes valóságukban és igy egy természeti tüneménynek észlelése sokkal könnyebb, mintegy emberi jellem nyilatkozatának méltatása, tehát a legkomplikáltabb természeti erő összműködésének naiv tüneményei mindig könnyebben Ítélhetők meg, mint az értelmes, tehát saját belső céljaikat palástoló emberek társadalmi összműködésének nyilvánulásai. További nehézséget képez végre a mi szaktudományunk definitióinál már az alapfogalomnak, magának a jognak negatív volta, mely — ép úgy, mint az egészség a betegségből — csak kerülő úton a pozitív jogtalanságból értelmezhető meg. Ezen okok magyarázatul szolgálhatnak ugyan arra, hogy a jogi tudományban az egyes tételek miért elastikusabb, az egyéni felfogás számára tágabb játékot engedő keretekre kitérjeszkedők ? de épen arra is intenek, hogy a tág fogalmakat szükségen túl ne szaporítsuk, ha pedig már szemben állunk egy ilyennel, igyekezzünk annak körét lehetőleg meghatározni. A modern büntető eljárás terén egy ilyen nagy jelentőségű és igen tág tantétellel találkozunk, — értem a bizonyítékok szabad méltánylatának tantételét. Ezen tétel túltág értelmezése a bírói önkényt fogna sanktionálni, viszont teljes megszorítása kiszolgáltatná az igazságot a formáknak, holott épen ennek elkerülése végett állíttatott az fel. Ha a bizonyítékok tana elvettetett, nem beszélhetünk többé jogszerű bizonyítékról sem, tehát e tantétel körét nem határozhatjuk meg a tételes jog alapján és nem állithatjuk, hogy a bizonyítékok szabad méltánylata csak jogszerű bizonyítékra terjedhet ki, mert ezzel visszajutnánk az épen most elvetett tanhoz, t. i. a bizonyítékok theoriájához. Szóval egy circulus vitiosusban forognánk. Hogy azonban e tantétel szigorúbb értelmezést igénvei, azt kétségtelenné teszi a birói önkénynek és a merev formalismusnak, mint e kérdés két ellentétes pólusainak a gyakorlati alkalmazásban való nagy fontossága és az egyes egyéni véleményeknek ezen két sarkpont között észlelt ingadozása. A midőn a bizonyítékok tana sok más középkori intézménynyel együtt a lomtárba vettetett, ezen revolutio, mely a régi traditiokat lerontani képes volt, de új alkotását ki nem fejthette, vívmányát a bíró bölcseségének garanciája alá volt kénytelen helyezni. Ezen tényben fekszik e tétel szorosabb meghatározásának lehetősége is. Mert ha elfogadjuk, hogy a biró bölcseségétől függ valamely bizonyítékot igaznak, teljesnek, tehát az állított tényt valónak is tekinthetni: akkor szükségkép el kell ismernünk, hogy a bizonyítékok szabad méltánylata csak bölcsészeti úton eszközölhető, A tétel szorosabb meghatározása tehát az lenne, hogy a biró valónak csak azt fogadhatja el, mit az emberi értelem az észlelet szabályai szerint igaznak és egyszersmind valónak, tehát valóban létezőnek (reális objectumnak) felismerni képes. Ezen cikk keretén kivül esik a bizonyítékok méltánylatát bölcsészeti alapokon teljesen kifejteni, mert erre sajátkép egy egész bölcsészeti miire volna szükség, mely az észlelettannak (Erkenntnisslehre) gyakorlati alkalmazását kimeritőleg tárgyalná, sőt ki kellene terjeszkednie az ember ethikai ismertetésére is, tehát a metaphisikai problémákat sem mellőzhetné. bíróság gyakorolja a jogszolgáltatást: ezen kérdés tekintetében a szóbeli eljárás mellett három táborra oszolnak a szakférfiak. Vannak, kik a másodbiróság hatáskörét csupán a jogkérdésre akarják szorítani és meg nem engedik, hogy az első fórumon eldöntött ügyek másodbiróságilag is egész terjedelemben, vagyis ugy a tény-, mint a jogkérdésben bírálat alá vétessenek. Vannak ismét, kik épen az elmélet és gyakorlat szempontjából követelik, hogy a másodbiróság mind a jog-, mind a ténykérdést felülvizsgálja és elhatározhassa. Vannak elvégre, kik a két felfogás közt középutat követve, a járásbiró határozata fölött teljes fölebbezést, a törvényszék határozata ellen pedig csupán a jogkérdésre szorítkozó felülvizsgálati jogot engednek. S ezt azzal indokolják, hogy a teljes fölebbezés gyakorlati kivitelét az egyes biró Ítélete ellen könnyűnek, de a tordai bíróság ítélete ellen nehézkesnek tartják a fölöttes bíróság távolfekvő székhelye miatt. De meg az egyes biró határozata a ténykérdésben, mint állítják, nem ad oly megnyugvást, mint a melyet a tordai bíróságoknál találhatunk. A mi engem illet, én jövőre is fenntartani kívánnám a kettős fölebbviteli rendszert, nem csupán gyakorlati okoknál fogva, hanem különösen a közbenső bíróságokra és azon körülménvre való tekintetből is, mert népünk már szokva van a kir. táblát, főleg pedig a kir. Curiát ugy tekinteni, mint a honnan egyedül várhatja ügyének igazságos eldöntését. Jövőre is fenntartani kívánván a kettős felebbviteli rendszert \ ^ azonban mégis csak oly értelemben, hogy csupán a másodbiróság hatásköre terjesztessék ki a tény- és jogkérdésre, illetve az elsőbiróság egész tevékenységének ellenőrzésére. Mig ellenben a harmadbiróság egyedül a jogkérdésnek és pedig ugy az a n v a g i, mint az alaki jog kérdésének felülvizsgálatára szoríttatnék. ' A jog- és ténykérdés elbírálására tehát tulajdonképen csak két fórum lenne; ' a harmadbiróság pedig a tényállást a m ásod bir é s á g megállapítása szerint változatlanul elfogadni tartoznék. Az új bírósági szervezet a vegyes folyamodás alkalmazása mellett a másodbiróságképen működő királyi tábla felosztását is követeli. Az igazságügyminiszter akkor, midőn 1868-ban a jelenlegi törvénykezési rendtartás készült, javaslatba hozta a másodbiróságnak kerületek és székhelyek szerinti felosztását. Nyolc másodbiróságot indítványozott, melyet azonban az akkori országgyűlés jogügyi bizottsága azért buktatott meg, mert általa a jogszolgáltatás elvi egységét, egyöntetűségét látta veszélyeztetve. Pedig az igazságügyminiszter által indítványozott nyolcasszám épen nem nagy szám azon másodbiróságokkal szemben, melyek különösen 1848. előtt működtek. Ilyenek voltak : a) M agyarországban a jász-kun hármas kerületi törvényszék, a hajdukerületi törvényszék, a 16 szepesi városok kerületi törvényszéke, a hét szövetséges bányaváros törvényszéke, az egyházi főurak octávai törvényszéke, a fiumei és buccari kerület törvényszéke, a tárnoki szék, személynöki szék, a pesti kir. tábla és az u. n. táblai perekben a hétszemélyes tábla; b) Erdélyben: a besztercei kerületi törvényszék, a magyar és székely földön a marosvásárhelyi kir. tábla, a szász földön a széki, vagy kerületi tanács és a szász nemzet egyeteme. Nem is említve, hogy a mezei rendőri és egyéb sommás ügyekben a tekintélyes számú uri székek, szolgabírói hivatalok, városi és megyei törvényszékek is fölebbvitel folytán mint m á s o d b i r ő s á g o k működtek. Csoda-e tehát, ha a jelenlegi két kir. tábla túl van halmazva munkával? Mikor jelenleg kettőjüknek kell elintézni azon ügyeket, melyeket azelőtt 18 rendes és annyi kisebb másodbiróság végzett, a hány uri szék, szolgabírói hivatal, városi és megyei törvényszék a két testvérhazában létezett! A külföldi államokban következőleg áll a másodbirósá»-ok