A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1886 / 44. szám
A JOG. 351 fölülkerekedését kétségkívül legjobban előmozdítaná, ennek a módozatnak adnék elsőbbséget. Meg vagyok győződve, hogy ilyuton el lehetne tüntetni az ügyvédek panaszainak és sérelmeinek legnagyobb részét. Míg ellenkezőleg, hiába várjuk, hogy a baj majd maga magát fogja orvosolni, hogy a pálya túltömöttsége s az azon való boldogulás nehézsége önmagában el fogja riasztani a fiatal nemzedéket e pálya választásától. " A magára hagyás (laisser fairé) elve a nemzetgazdászat terén is kezdi magát lejárni; az csak végtelen csalódások, végtelen áldozatok árán hat. Tapasztalhattuk, hogy a bizonyos pályára törekvő csak akkor hiszi el, hogy az túl van tömve, ha magán tapasztalja, hogy a választott pályán meg nem élhet. S ha a túltömöttséget hiszi is, mindig bizik abban, hogy egyéni jelessége, vagy szívóssága s fortélyossága által majd csak felülemelkedik társain. Ha pedig már kiképezte magát pályájára, nem könnyen léphet át másikra; pályáján megmarad s szaporítja a szerencsétlen elégedetlenek és művelt proletárok számát. Vegyük még hozzá az ügyvédi s általában a jogászi pálya varázsát, melyet az, ugy szólva, mindenkire, de különösen a középiskolai tanulmányait végzett fiatal emberre válutján gyakorol; midőn a történet, az élet szemlélete mind arra tanítja, hogy az állam magas tisztségeinek, hírnévnek és társadalmi tekintélynek gyors elnyerésére legalkalmasabb a jogászi pálya s be fogjuk látni, hogy az ügyvédi kar túlnépesedése nem lesz meggátolható pusztán e pályára lépést nehezítő intézkedésekkel; még pedig annál kevésbé, mert a jogászoknak azon része is, mely nem ügyvédnek, hanem tisztviselőnek készült, ha leszorul a csak korlátolt számú egyéneket befogadó hivatalnoki pályáról, az ügyvédség soraiba kénytelen átlépni. Nem hiszem ugyan, hogy a fiatalságnak az ügyvédi pályára való túlságos áramlása még a kötött szám megállapításával is teljesen el lesz hárítható, kevesebb lesz az ügyvéd, de több az ügyvédjelölt; azonban legalább elérjük azt, hogy az ügyvédeknek száma nem fogja meghaladni a valódi szükségletet s hogy maga az ügyvédség ki lesz emelve jelenlegi nyomorult helyzetéből. De magának a fiatalságnak sem ártana, ha az ügyvédi oklevél elnyerése után egy ideig még mint irodavezető működnék korosabb ügyvéd mellett s ennek vezetése A legfőbb itélő törvényszék — Lords of Appeal — s illetve a »Judidicial Commitee of the House« 3 — 3 birói tagból álló senatusokká alakulva, végzik birói tisztüket. Ezen rendes legfőbb itélő törvényszék mellett van még az u. n. »Privy Council« (a korona tanácsa), melynek egy külön osztályát képezi a »Judicial Commitee of the Privy C o u n c i 1«, a mely az egyházi javadalmak és Coloniák ügyeiben, mint legfőbb bíróság itél. Az előadottak szerint feltűnően kicsi az angol birák száma, különösen ha tekintetbe veszszük azon óriási milliárdokat képviselő forgalmat, mely Angliában létezik és igy csakis az angol birói szervezet és a fentebb ismertetett genialisan gyakorlatias eljárás, a birák nagy munkakedve és intensiv munkaereje, előkelő állása, valamint kiváló discretionalis hatalmának tudható be, ha évről-évre azon óriás munkát, mely az angol bíróságokra vár (szükség esetén az e végre a Barristerek közül delegált kisegítő birák, továbbá juryk, szakreferensek, stb. segélye és közreműködésével) meggyőzni és precisióval elintézni birják. Igaz, hogy azután díjaztatásuk is nagyszerű, 10—20-szorta magasabb, mint a minő az pl. nálunk is. A »Lord Chief lustice England* jelesül 8,000 font sterling évi fizetést húz; a *High Court of Justice« többi tanácselnökei 7,000 fontot, a »Lords of Appeal in Ordinary«, vagyis a legfőbb itélő törvényszék közbirái 6,0.)0 fontot, mig a »High Court of Justice* országos főtörvényszék közbirái 5,000 font sterling évi fizetést húznak. alatt; mert az életbe kilépő fiatal ügyvédek legnagyobb része, tapasztalatom szerint, kissé gyenge a praxisban s tapasztalatait jó ideig felei kárán gyűjti. Azonfelül mig most az ügyvéd, különösen a kisebb vidéki bírósági székhelyeken, segédül keresve sem kap ügyvédjelöltet: az ügyvédjelöltek számának szaporodtával nem lesz kényszerítve ügyvédi irnok címén elzüllött s kétséges életmódú egyéneket irodájába fogadni, azokat a legveszélyesebb nemű zugirászokká kiképezni s ezzel ellenségeinek számát önmaga növelni. En az ügyvédi pálya túltömöttségéből eredő bajokat sok évi megfigyelésem és tapasztalatom alapján oly nagyoknak tartom, hogy ezeknek mindenáron való elhárítása nélkül az ügyvédi kar valódi s tartós emelését keresztülvihetetlennek vélem. Ha indokaim helyesek és meggyőzők, ugy ne vitázzunk azon, vájjon a baj orvosszere szabadelvű-e, vagy sem ? — ragadjuk meg a bajt, természetesen kellő átmeneti intézkedések kapcsán s a már szerzett jogokat kímélve, azonnal szarvánál. Attól nem tartok, hogy az ügyvédek kellően korlátozott száma elő fogná mozdítani azoknak kényelemszeretetét s a tespedést, mert az ügyvéd végre is csak munkássággal és ügyességgel szerezhet jó keresetet, a mire a többség mindig is közel áll. Ugy néz ki, mint Anglia társadalma; kevés, nagyon keresett s jómódú ügyvéd mellett a többség megélni sem bir. Az ügyvédség autonómiájának szűk és hatálytalan voltából eredő bajok orvoslását illetőleg bátran megnyugodhatunk dr. DellAdami ur kiindulási pontjaiban, ez irányban a bajok könnyebben is orvosolhatók. De a javulás főakadálya mindig csak a túlnépesedés s a kar tagjainak átlag véve szegény volta marad. Nézetem szerint e sarkponton kell a javítást megkezdeni; e ponton fekszik az ügyvédi kar összes bajairak fészke. Ha az ügyvédi kar általában véve jólétnek s elegendő keresetnek fog örvendeni: önkényt önérzetessé, becsületére s jóhirnevére kényessé, tudomány s művészetkedvelővé és erőteljessé fog az válni. Magától megjön, a kenyéririgység eltávolításával, a testületi összetartozandóság élénk érzete ; magától megjön a szellemi és társadalmi tekintély és erő. S ha igaz az, hogy a gazdaggá tett nép megnyeri s megtartja százszor elvett függetlenségét és alkotmányát: ugy a vagyonos és erőteljes ügyvédségnek érett gyümölcsként fog ölébe hullani a legnagyobb fokú autonómia és függetlenég. A társadalomnak és az igazságügynek tényleg szüksége is van arra, hogy az ügyvédség jól boldoguljon; mivel csak igy töltheti be helyesen szép' szerepét, csak igy valósithatja teljesen társadalmi feladatát. Az ügyvédség reformjának sarkpontja tehát, túlnépesedésének meggátolása lesz, a mely célt mindenáron el kell érnünk, ha az ügyvédséget azon magaslatra akarjuk emelni, mely azt megilleti. Belátta ezt a törvényhozás s maga az ügyvédi kar is s megkisérlette az orvoslást az ügyvédi oklevél megnyerésének nehezítésével. Törekvése azonban sikerre nem vezetett. Az, hogy a leendő ügyvéd kénytelen a jogtudori fokot megszerezni, hogy hosszabb ideig köteles gyakornokoskodni, emelheti ugyan az ügyvédek szellemi színvonalát, de a túlnépesedés meggátlása ezen intézkedéseknek csak nagyon mellékes célja lehet s elérése már ennélfogva nagyon is kérdéses. Nekünk pedig okvetetlenül oly intézkedésekre van szükségünk, melyeknek egyenes célja a túlnépesedés leküzdése. Megengedem azt is, hogy a törvényhozó más intézkedésekkel is segíthet némileg az ügyvédség bajain, például ha a zugirászkodást erélyesen meggátolja, ha az ügyvédek tevékenységének tágabb tért nyit, ha az által, hogy az állami
