A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886 / 41. szám - A hirdetményi eljárás

A JOG. 3-2'j vonatkozó ingatlanra jogokkal még nem bírván, ilyenekben a bejegyzés által sérthető sem volt. Nem-e anomália volna, az ingatlanokra nézve ezt a szabályt alkalmazni, ellenben az ingóságokra intézett végrehajtásban megengedni a felül foglal tatónak, hogy a sorrendi tárgyaláskor a jogerejíí alapfoglalás érvényét megtámadhassa? Egyébiránt a Magurányi ur által emelt és már mások által is hangoztatott panasz csak abból a homályos és kellemetlen érzetből veszi eredetét, hogy n álunk esőd eseté n k i v ü 1 hely t nem foghat az actio Pauliana. A jogerejűleg foganatosított végrehajtás érvényének utólagos megtámadását végrehajtási eljárásunk keretébe beilleszteni sehogy sem lehet. Különnemű kereset, az actio Pauliana útjára tartozik az ily megtámadás és ez csőd esetére részletes szabályozást is nyert az 1881 : XVII. t.-c. 20—87. §-aiban. Egyébként azonban még csak annyira vagyunk c kérdésben, hogy a VII. magyar jogászgyülés a mellett nyilatkozott, hogy az actio Paulianának csődön kivül is hely adassék. De erre vonatkozó törvényünk nincsen és kérdés is, vájjon fog-e ily törvény egyhamar vagy átalában, hozatni ? • ; Y A hirdetményi eljárás. (1868 : LIV. t.-c. 580. §.) Irta: Dr. FODOR ÁRMIN, Temesvárott. C s i 11 é r y Kálmán törvényszéki biró ur a »Jog« 24-ik számában örökösödési eljárásunk egyik legérdekesebb kérdését érintette meg : a hirdetményi eljárást. Teljesen egy véleményen vagyok cikkíróval az általa előadott eset elbírálása tekintetében, azon egy különbséggel, hogy az nem a hirdetményi eljárásnak egy »sajátságos esete«, mivel a hirdetményi eljárásnál majd minden eset ilyen. A ptts 580. §-a olyan, hogy szorosan értelmezve talán egy esetben sem alkalmazható. Nézzük meg közelebbről a dolgot. Törvényhozásunk azon törekvése, hogy az ipso jure örökösödés elvét legalább az esetre, ha az örökösök nagykorúak és közöttük az örökség tekintetében vita nem merült fel, megmentse, hajótörést szenvedett a telekkönyv rendszerén. Nem akarta ugyan a birói beavatkozást egész terjedelmében az ingatlanokban való örökösödésnél sem elvként kimondani és azért nem is foglalta azt az 560. §. esetei közé, de a bíróság beavatkozásának teljes mellőzése itt lehetetlen volt. A cél tehát az volt, a birói beavatkozást itt a lehető legszűkebb térre szoritani. pozitív alakban kifejezést ád egy habár hibás s alaptalan, de azért nem egyszersmind sértő véleménynek is a bolgár alkotmány néhány szakasza fölött; a meddig pedig egy kifejezett vélemény nem tartalmaz meggyalázó kifejezéseket valaki ellen, addig az sértő sem lehet bárkire nézve sem. Végre az indokolás harmadik és utolsó része a tételes illetve speciális (fenségsértésről intézkedő) törvény határozmányaiból kiindulván, kifejti, mikép az incriminált kifejezések — ha tartalmukra nézve becsületsértőknek minősíttetnének is — még sem lehetnek büntetés tárgyai, mert hiányzanak bennök a vonatkozó törvényszakasz által megkívánt kellékek t. i. a személyesség, a szóbeli avagy levél útjáni közlés vagy pedig a más módoni sértés t. i. testi bántalmazás vagy szidalmazás stb. Hogy pedig a szándék a fejedelmet sérteni, teljesen ki van zárva, azt az incriminált kérvény végpetituma mutatja, melyben határozottan V. szárnysegéd büntetése kéretik, — az egész kérvény is e célból nyújtatván be a hadügyminisztériumhoz. Épugy kitünteti az indokolás a főügyész által felhozott abbeli érveléseknek helytelenségét, mélykékkel ő az S. képviselő ellenében V. szárnysegéd által követett eljárás politikai szinezetü előtörténetét előadván, S. s annak fonalán M. vádlott bűnösségét is bizonyítgatni igyekezett. A bíróság ez érveléseket, mint a vád keretén kivül esőket s a bűnfenyitő perrendtartás határozmányaival ellenkezőket, visszautasította. A bolgár kormány dicséretére legyen mondva, hogy a bírákra ezúttal — mint sokan' hitték — a legkisebb nyomás sem lett gyakorolva, hanem teljesen szabad menet engedtetett az igazságszolgáltatásnak. Az eljárt bíráknak pedig fényes alkalmuk nyílt függetlenségüket tanúsítani, a mit meg is tettek a polgárság jogérzetének teljes elégtételére. De a telekkönyv alapját képező legalitási elv a legszigorúbb birói felügyeletet teszi szükségessé. A bejegyzés alapjául szolgáló jognak minden kétségen felül állónak kell lenni. így történt, hogy míg egyrészről megköttetett a ^ bíróság keze, másrészről megköttetett az örökös keze is. A bíróság, ha a nagykorú egyedüli örökös, vagy pedig több nagykorú és egymás között megegyezett örökösök az ingatlan átadásának, illetve átíratásának elrendelését kérik, egyedül csak hírlapi hirdetményt bocsáthat ki az 580. §. értelmében, vagy pedig kérelmezőt visszautasíthatja, — a hagyatéki eljárás megindítását nem rendelheti el — hiszen nem is mint hagyatéki birtokbiróság, hanem mint birtokbiróság jár el, az 560. §. esetei közül pedig egy sem forog fenn. Viszont az örökös kötelezve van minden kétséget kizárólag igazolni, hogy az örökség kizárólag őt illeti és hogy végrendelet esetében az öröklés feltételeinek eleget tett. Az 580. §. sem grammatikailag, sem logikailag másként nem magyarázható. De midőn a törvény az örököstől azt kívánja, hogy bizonyítsa be, miszerint az örökség kizárólag őt illeti, tulajdonkép lehetetlenséget követel. A fent idézett cikk irója az adott esetben statuálja, hogy lehetetlen annak contradictorius eljáráson kivüli, tisztán okiratokkal való bebizonyítása, miszerint valamely vagyon öröklött vagy szerzeményi-e (toílhibának tekinthetem, hogy cikkíró »szerzemény« helyett mindenütt »közszerzemény«-t ir). Ez alapon tehát az özvegy sohasem kérhetné hitvestársi öröklés címén a hirdetményi eljárás megindítását, ha felmenők vagy oldalági rokonok léteznek. De én tovább megyek és azt állítom, hogy a z örökös sohasem képes teljesen igazolni, hogy az örökség kizárólag őt illeti. Mert, tegyük fel, hogy igazolja is — a mi szintén nem egyszer nehézségekkel jár — hogy más törvényes örökös nincs, de mikép fogja igazolni azt, hogy végrendelet nem maradt hátra, a melyben más valaki örökösként van kinevezve? Vagy ha már végrendeletet produkál is, hogyan fogja igazolni a legtöbb esetben, hogy ez az örökhagyó utolsó végrendele ? Rendesen e körülményről a halálesetfelvétel nyújt felvilágosítást de nem törvényes bizonyítékot, mert hiszen a halálesetfelvételt az örökös véteti fel, a ki e körülményt itt ép ugy elhallgatja, mint a hirdetményi eljárás iránti kérvényében, az azt felvevő hivatalos személy pedig semmi uton nem szerezhet magának meggyőződést arról, hogy maradt-e az örökhagyó után végrendelet vagy nem. Ha ehhez hozzávesszük még, hogy az örökös gyakran azt is tartozik igazolni, hogy a vagyon szerzeményi vagy öröklött, apai vagy anyai ágról származott-e, talán nem fog túlzottnak látszani többé azon állitásom, hogy a törvény lehetetlenséget követel az örököstől. Azt cikkíró is nagyon helyesen megjegyzi, hogy nem elég a folyamodónak állítani azon körülményeket, melyeknél fogva az örökseg kizárólag őt illeti. Nem elég az, ha állítja, hogy ő kívüle más törvényes örökös nincs, hogy az örökhagyó nem hagyott végrendeletet maga után, hogy a vagyon öröklött vagy szerzett, stb., stb. A törvény világosan azt követeli, hogy i g az o 1 j o n és nem hogy állítson. Es azért nem állhat meg azon ellenvetés sem, hogy elég, ha az örökös e körülményeket valószínűvé teszi, hiszen a hirdetménynek ép az a célja, hogy ezen valószínűséget bizonyossá emelje! A törvény nem valószínűsítést., de i g a z o 1 á s t kíván, a hirdetménynek pedig nem ez a célja, hanem az, hogy ama hibák, melyek még a legszigorúbb bizonyítási eljárás mellett is előfordulhatnak és a telekkönyvi jog formalismusa folytán végzetesekké válhatnak, lehetőleg elkerültessenek. Mit tegyen a biró ily esetben ? Ha ragaszkodik a törvény betűjéhez és a formalismust az eljárás főszabályának tekinti, — akkor a hirdetményi eljárás iránti kérvényt el kell utasítania. A kérvény — a mint fent megjegyeztem — nem a hagyatéki bírósághoz vagy nem mint ilyenhez van intézve, az 560. §. egyik esete sem forog fenn, az örökös nem kéri a hagyaték tárgyalását, mindezen okoknál fogva a biró hivatalból eljárni nincs jogosítva. Ha azonban tekintetbe vesszük, hogy az örökös célja a telekkönyvi tulajdont megszerezni, hogy ezen telekkönyvi tulajdonhoz csakis hagyatéki eljárás útján juthat, ez esetben, hogy tehát sem ő reá, sem másra sérelem ez által nem hárulhat, ha a hagyatéki eljárás megindittatik, sőt ellenkezőleg az örökös megkíméltetik attól, hogy ezt ujolag kérelmezze : akkor csak helyesnek fogjuk tekinteni, ha a biró a törvény hiányait egyengetve, a hagyatéki eljárás megindítását és a hagyaték tárgyalását rendeli el. Hozzájárul ehhez még egy más ok is. A hagyatéki tárgya-