A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886 / 33. szám - Hagyatéki leltármizériák. 2. r.

264 forgalom érdeke stb. Erre következő a válaszom: A kereskedői forgalom biztonsága épen nem kívánja, hogy felperes nyerje a perét, megnyerheti azt alperes is, ha igaza van. Alperes megvette az üzletet csak azért és ugy, mert vételárát csak 1887. évben fizetnie kell, jogtalanság volna tehát és épen a forgalom biztonságának ártanánk, ha köteleznők őt már most fizetni, midőn 1887. évben biztonsággal várt pénzösszegnek még birtokában nincsen. A mi pedig azt illeti, hogy hiszen ilyképen a hitelezőket kijátszani lehetne! hát igenis lehet, de a keresk. törv. nem is akarta az actio paulianát szabályozni, hanem ha a hitelezők kijátszattak, megvan adva a remedium módja a csődtörvényben. És végre, vájjon a hitelezők jobban kijátszva vannak-e, ha később kapják pénzüket, mintha egyáltalán nem kapják? Hiszen lehetett volna kijátszani őket ugy is, hogy az átvevő a kötelezettségeket át nem vállalja és a vételárt, ha azt azonnal kifizetni nem tudta, váltókkal vagy akármi másképen kiegyenlíti. Y' Hagyatéki leltármizériák. * Irta : GOICS LÁZÁR, mezőkövesdi kir. közjegyző / II. Ezen mizériák okát én a következőkben találom : 1. A 3,510-24 • kilométer területű s mintegy 200,000 lélekkel biró Borsodmegyében, egyetlen helyre a vármegye felső szélén a »Bikkség« alatt fekvő Miskolcra van a telekkönyvi hatóság központosítva. Az egész megyéből ide kell zarándokolniok azoknak, a kik akár örökösödési, akár egyéb ügyes-bajos ügyökben a telekkönyvet megszerezni, vagy csupán megtekinteni óhajtiák. Nem fejtegetem itt azon roppant hátrányt, melyben ezen, többnyire 2 — 3 napot igénylő vándorlás, idő- és pénzfecsérlés által, nemzetgazdászati szempontból, édes mindnyájan részesülünk, csupán, azt jegyzem meg, hogy Borsodmegyét régtől fogva két részre osztotta a megyei közszólás, t. i. felsőre, melynek központja, a megye székhelye: Miskolcz és alsóra, melynek Mező-Kövesd a központja. Ez utóbbi a megye gazdag rónájának oly kedvező pontján fekszik, hogy 11 ezer lelket számláló lakosságával népes hetU és országos vásáraival, különféle hivatalaival s fejlődő kereskedése és iparával, a 38 községben, közel 60,000 lélek által lakott s 174,190 katasztrális hold, termékeny területtel átölelt járásnak méltán vált központjává. És ezen, topográfiai fekvésénél fogva igen előnyös helyen, * L, az I. közleményt a »Jog« 30. számában. Miskolctól 47 kilométer távolban, nincs telekkönyvi hatóság! Azt a küzdelmet, boszuságot, de sőt költséget, mit mi, a kik a telekkönyveket gyakran kénytelenittetünk igénybe venni, az egyes kivonatok, vagy csupán lustrumok megszerzése mellett kiállunk s áldozunk, csak az tudja, a ki azokon keresztül esni kénytelen. A falusi nép ügyes-bajos dolgát, elenyésző kivétellel, községe jegyzőjére bizza, a ki aztán, gyakran, nem ér rá s még gyakrabban a 25—65 kilométer távoli Miskolcra utazni, ezzel két-három napot s a kapott előlegnél sokkal több pénzt elfecsérelni vonakodván, valamely központban (Miskolcon) lakó ismerősét keresi meg a szükséges telekkönyvi lapok megküldésére; ezen megkeresett ismerős, rendesen elfeledi azt teljesíteni stb. s így marad el a jogügylet befejezése, de még folyóvá tétele is, évekig. De legnagyobb mérvben érezzük ezt a hagyatékok felvételénél és leltározásánál. A haláleset felvétetik ugyan a kellő 8, illetve 30 napon belül, ámde a leltár vagy elmarad végképen a mit aztán a kir. közjegyző kénytelen pótolni — vagy várni kell, míg a jegyző hivatalos nyugtája a rendszer mindenféle tortúráján keresztül-kasul nem megy s gyakran egy év múlva áttétetik a központi telekkönyvhöz, ott pedig a csekély személyzetű, de óriási munkával elhalmozott hivatal fél év múlva észreveszi s másik fél év alatt lemásoltatja, hitelesiti s elküldi a megkereső gyámhatóságnak, a hol aztán az iratokhoz csatoltatik s néhány holdtölte után elküldik a jegyzőnek, hogy »a leltározást sürgősen foganatosíts a. « Gúnyos gyorsaság ez, kivált, ha az árvák éhes volta, a gyors elintézésért mindennapi imájában kéri Istent! Sok jegyző, a ki az ilyképen próbára tett türelem erényét produkálni nem képes, (aztán a pénzmagra is szüksége van) kapja magát-, magához veszi a községi bírót és felveszi a leltárt hasból s egyedüli iránya a jelen állapot lévén, azzal nyugtatja meg magát nagy bölcsen, hogy : ha hiányos a leltár, majd kiigazítja a közjegyző, a tárgyalás során, a kinek talán (pénzért) megküldik a hiteltelekkönyvek hiteles másolatait. Ezen hasból felvett leltárak azonban, nemcsak hogy többnyire hiányosak, hanem rendesen haszonvehetetlenek is; mert a leltár az öröklés iránti eljárás egyik alapokmányát képezvén, azt javítgatni, keresztülhuzogatni stb. nem lehet s csakugyan bekövetkezik az, hogy a hagyaték tárgyalását megelőzőleg, a kir. közjegyző a hiányzó telekkönyveket szintén utánjárás s pénzáldozat mellett beszerzi s a leltárt újólag, a helyszínén, akkor veszi fel, a midőn már rendesen elkopik minden ingóság. Mező-Kövesd kir. járásbirásági, kir. közjegyzői, kir. adóhivatali, megyei főszolgabírói székhely és al^ó Borsodmegye kereskedelmi központja. Ide látogat be az egész vidék akár hivatalos, akár magán ügyében ; a jegyzők itt hetenkint legalább egyszer — Asszonyom, meg ne mozduljon! — mondá csittitó hangon a házi orvos — míg a kötést alkalmazom, önnek nem szabad megmozdulnia. Föltekintettem s egy olyan látvány tárult föl előttem, melyet soha sem fogok elfelejteni. A szép Gerelyiné vad kétségbeeséssel tekintett rám. Épen, mint a kit szörnyű bűnön rajtakaptak. Ajkai reszkettek, arca ónszínű volt és véres karját fölemelte, mintha valami rémet akarna magától távol lökni. Vannak pillanatok, mikor az elme ugy kombinál, hogy napok munkáját egy pillanat alatt végzi. Az én elmém is villámgyorsan tisztázta a helyzetet. E tekintet, e vad félelem, ekét papírdarab , . . semmi kétség többé. Gerely i nem v o 11 öngyilkos, hanem megmérgezték. S ki a gyilkos ? Ki más, mint saját neje ! Száraz hangon szólítottam meg az orvost : — Készen van a kötéssel ? — Azonnal. — Ha befejezte, kérem, hagyjon magunkra. Kissé meglepetve tekintett rám, de sietve végezte teendőjét. A mint magunkra maradtunk, Gerelyiné oda vetette magát lábaim elé és fuldokolva, zokogva ejtette ki e szót : — Kegyelem ! — Tehát igaz?.— kérdém tompa hangon. Nagyon fájt, hogv sejtelmem valósult. • _ Igaz! Nem tagadom! — A nő büszkén felegyenesedett előttem. — A tagadás ugy sem használna semmit. Férjem megcsalt s én boszut akartam állani rút esküszegéseért. — Tehát féltékenység vitte e bűnre ? — Nevezze bűnnek, én csak igazságszolgáltatásnak nevezhetem. Egész életemet neki r> szenteltem, minden gondolatom, testem és lelkem az övé volt. O pedig rútul kijátszott, föláldozott egy komédiásnőnek : egy lénynek, a ki az utca salakja! — S hogyan jutott mindez tudomására ? — Jó barátnők világosítottak föl. Részvétük megmérgezte szivemet s elhatároztam, hogy ha már nem az enyém férjem szive, ne is legyen másé. Tartottam azonban a fölfedezéstől — nem a rám háramolható következmények miatt, hanem mert nem akartam lealáztatásomat nyilvánossá tenni! — s azért kerestem módot tettem elpalástolására. Férjem maga segített ebben. Legújabb drámáját adta át, hogy olvassam el. Találtam benne néhány sort, melyek segítségemre lehettek. E g y öngyilkos utolsó levelét olvassa valaki föl. Kivágtam e sorokat és oda tettem férjem éjjeli szekrényére . . . — S ha a véletlen el nem árulja, sikerült is volna a világot félrevezetnie, — válaszoltam tompa hangon elmondott szavaira — igy azonban . . . — így azonban árulóm lett saját túlságos óvatosságom. Ha nem akarok minden oldalról födözve lenni, senki sem jut azon gondolatra, hogy én öltem meg férjemet. Gerelyinét tiz évi fegyházra Ítélte a törvényszék. Meghalt bebörtönöztetése első évében. (Befejező közlemény következik.)