A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886 / 30. szám - A vaspályák kártéritési kötelezettsége személyi balesetek miatt. 4. r.

230 midőn a botbüntetéa még szokásban volt, 75 botütés egyenlőnek tekintetett a halálbüntetéssel. Mielőtt a hadbíró szavazás alá bocsátotta ^ volna az ügyet, én közelebbi felvilágosítást kértem a tényállás és az orvosi vélemény felől. »Én, mondám, egészen világosnak, érthetőnek, logikusnak és egyszerűségében hihetőnek tartom vádlott vallomását. Az orvosi vélemény jogi bizonyítékot nem képez, mert nem állítja az orvos, hogy ő látta, a mint vádlott^ készakarva dörzsölte szemébe a meszet. A szándékosság tehát nincs bebizonyítva, sőt vádlott vallomása után egyenesen ki van zárva.« Es íme, noha nem voltam elnök, hanem csak társbiró, érvelésem meggyőzőleg hatott a bíróság többi tagjaira is, s így az ítélet egyhangúlag felmentő lett. E közben dél _ lett, s én az aktákkal a várparancsnokhoz siettem, hogy az Ítéletet aláírja. A főőrség előtt, lakásán már ott találtam a padot s két altisztet mogyorópálczákkal kezökben, készen végrehajtani vádlotton az ítéletet. A várparancsnok aláírás közben e szavakkal fordult hozzám: »Legyen gondja rá, hogy a végrehajtás szabályszerűen és a legnagyobb szigorral foganatosíttassák s elrettentő például szolgáljon.« Mire én bátor„ voltam őt figyelmeztetni, hogy vádlott egyhangúlag felmentetett. Ő excellencziája clpalástolhatlan felindulással kérdé erre: »Hogy történhetett ez?« »lgy hangzik egyhangúan az itélet« viszonzám én. »De hisz itt elrettentő példát kellett volna szolgáltatni!« kiáltá a várparancsnok. ^ »Excellencziás uram, mondám, mi eskünkhöz híven legjobb belátásunk és lelkiismeretünk szerint Ítéltünk.« A dolog ezzel annyiban maradt. szeuneK, s itt mar KonnyeoD volt veclöi szerepein. Ezredem egyik szakasza adóvégrehajtás céljából falura volt kiküldve egy altiszt vezetése alatt. A szakasz egyik közembere, miután már egy hónapig egy özvegy asszonyhoz volt beszállásolva, kérte, hogy más házba helyezzék át. Megtörtént. Három nap múlva egy délelőtt, mig az özvegy dologra volt, betörtek házába s ládáját felfeszítve ellopták megtakarított 8 forintját. A károsu't délben a falu bírájához sietett, bejelentette az esetet s az előbb nála lakott katonát vádolta a tett elkövetésével. A biró jelentést tesz a katonai hatóságnak, ez házkutatást rendel el a gyanúsítottnál s négy krajezárt találnak zsebében, de semmi jelet avagy támpontot arra nézve, hogy csakugyan birtokába jutott volna a kérdéses 8 forintnak. A falu birája azonban nem nyugodott és saját polgári hatóságának is jelentést tett az esetről, hogy egy katona betöréses lopást követett el. Az özvegyet megidézik s tüstént meg is esketik azon vallomására, hogy a betörő nem lehet más, miDt a korábban nála beszállásolt katona. Az állomási parancsnok ily körülmények közt nem tehetett mást, mint hogy a pesti ezred-fogházba szállíttatta a vádlottat. Ez ember fölött kellett ítélnünk. Ismét az volt az atasítás, hogy példásan meg kell az illetőt büntetni, nehogy az ily bűntények elharapózzanak. A vádlott szívósan erősítgette ártatlanságát ebben az ügyben. A vizsgálóbíró a meghitelt kárvallott nyilatkozata alapján fentartja a vádat, bebizonyítottnak veszi a betöréses lopás tényálladékát s votum informativuma oda hangzik, hogy vádlott 70 botütéssel büntetendő. En vádlott elvezetése után kijelentettem, hogy kárvallott nő vallomása minden meghiteltetés daczára sem tekinthető jogi bizonyítéknak az ember bűnösségére nézve; mert a nő arra nem esküdött, hogy tetten érte őt, vagy hogy egyátalában gyanús körül mények között látta volna az nap délelőtt házában. Beismerte, hogy távol volt a háztól s csak belső sugallata mondja neki, hogy a tettes nem lehet más, mint a katona. A nők a legkülönbözőbb természeti befolyásoknak alávetett szervezetök mellett gyakorta jőnek beszámíthatlan állapotba s igy vallomása nem vehető bizonyítéknak, főleg miután semmi más támpont sem forog fenn vádlott terheltetésére. Ennélfogva a haditörvények alapján kijelentettem, hogy e per vizsgálati okmányai nem elég korrektek arra, hogy ezeknek alapján elmarasztaló ítéletet lehessen hozni. Rendeltessék újabb vizsgálat s hallgattassék ki a falu kovácsa, kinél a vádlott vallomása szerint a kérdéses nap egész délelöttjét töltötte. S igy is történt. V/A vaspályák kártérítési kötelezettsége személyi balesetek miatt.* írta: dr. DOBAI VIKTOR, budapesti ügyvéd. y IV. Dologi értelemben a vaspálya-vállalat fogalma immár megvilágítva lévén, áttérhetünk a »vaspályavállalatra« mint önálló gazdászati existenciára s illetve azon személyekre, a kik a vaspálya-vállalat üzemet, annak jogi és gazdászati lételét harmadik (p. o. a károsult) személyekkel szemben reprasentálják. Az 1874: XVIII. t.-c. 1. §. rendelkezése szerint: »ha valamely habár a közforgalomnak még át nem adott vaspálya üzemé * Az előző cikkek a »Jog<? 24., 25. és 28. számában. Ezen adatokból kitetszik, hogy ámbátor a visszavonás a legcsekélyebb okokból is bekövetkezett, csak ly/o-át képezik az elbocsátási eseteknek. Ezen kedvező eredmény egyfelől az elbocsátásoknál alkalmazott óvatosságnak, de másodsorban és főkép a nép jellemének, nevezetesen népünk szenvedélyes vérmérsékletének köszönhető, mely tulajdonság könnyen megfontolatlan lépések tételére ragadja az embert a nélkül, hogy az igy keletkezett bűnös erkölcsi alapérzete megsértődnék. Végül még az aszódi javító-intézetről pár szó ! A büntetőtörvény behozatala előtt csak dologházak léteztek oly személyek részére, kik meg nem engedett csavargás vagy egyéb rendőri kihágás folytán elzárattak és munkára kényszerittettek. Ezek között a fiatal korúak igen számosak voltak, az ily intézet hatása ezekre azonban nagyon hátrányos volt. Oly intézet, mely elzüllött, elromlott vagy csekélyebb törvénysértés miatt elitélt fiatalabb egyének kizárólagos felvételére és észszerű elbánására szolgált volna, nem is létezett. Midőn a büntetőtörvény 42. és 85. §§-aiban azon fiatalkori bűnösök, kik javitó intézetben helyezendők el, meghatározza, tehát egyúttal azt is kijelöli, hogy mi úton vár ezen intézetektől sikert. A törvény azt követeli, hogy a javitó-intézetekben az ifjak javítása — a nélkül hogy az a büntetés szinezetévcl bírna — éressék el. Hogy tehát magát az aszódi javitó-intézetet és annak lakóit az előítélet szégyenétől megmentsék és hogy a nagy közönség rokonszenvét ezen intézmény iránt megnyerjék: az első, csak fiuk részére felállított aszódi javitó-intézet részére oly szabályzat készült, mely szerint itt nemcsak a bíróság által elitélt, de oly fiuk is ingyenes felvételben és nevelésben részesülnek, kik ámbátor a büntetötörvénynyel még összeütközésbe nem jöttek, de az illetékes közigazgatási hatóság hivatalos bizonyítványa szerint erkölcsi sülyedésük tényleges bizonyítékait már szolgáltatták; továbbá felveendők ezen intézetben oly szülők elzüllött és roszindulatú gyermekei, kik hosszabb szabadságvesztésbüntetést állanak ki és végű a magánjótékonyság útja is meg van vetve ezzel, hogy rákon czátlan és már elromlott gyermekek azon személyek beleegyezésével, kik fölöttük az atyai hatalmat gyakorolják, a lehetőséghez képest igen csekély díjért felvétetnek. Az intézet célja lakóit erkölcsi és elemi tanításon kivül ügyes iparosokká, kertészekké, mezei munkásokká és más hasonlókká képesíteni. Ezen intézet vezetése az igazságügyminiszteriura közvetlen felügyelete alatt egy paedagogiai képzettséggel biró igazgatóra van bizva. A fiuk 16—20 főből álló csoportokra vannak osztva. Minden ily csoport élén egy külön tanitó áll. Ezen tanítók nőtlen férfiak, kik éjjel-nappal, a munka és szünet idején a reájuk bízott fiúk társaságában töltik idejöket, még az étkezést is velők végzik, és ezért minden fiút jól kiismernek és annak különleges természete szerint bánnak el vele. Ezen belátással biró szigorú apa helyét betöltő tanitó mellett az inézetben különféle iparos is állandóan alkalmazva van, kik a tanulókat a különféle iparágakban oktatják. Az aszódi intézet az 1884. év második negyedében nyilt meg és december 3l-én 27 fiú volt ott 9—17 év között, kik közül 2l büntetőtörvényszéki Ítélet alapján, 6 pedig részint a hatóságok, részint szüleik kérelmére lett felvéve. Eiúk részére egy második intézet nemsokára Kolozsvárit és leányok részére Budapesten fog felállíttatni. Ezzel bezárhatom előadásomat, a midőn azon reményemnek adok kifejezést, hogy mihelyt Magyarország fogházai, különösen pedig azok, melyek csak rövid szabadságvesztés büntetésekre szolgálnak, magánzárkákkal kellő mennyiségben ellátva lesznek, jelen rendszerünk csak kedvező eredményt fog felmutatni.