A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886 / 30. szám - A vaspályák kártéritési kötelezettsége személyi balesetek miatt. 4. r.

240 OG. nél valaki életét veszti vagy testi sértést szenved: az ez által okozott károkért az illető vaspálya-vállalat felelős stb.« A törvény ezen szavaiból — mint már fentebb is kiemeltetett — helyes magyarázati módszer által csak azon következtetés vonható le, hogy e törvény a vaspálya-vállalatok egyes stádiuma és fajai közt és jelesül pedig vaspálya építési és vaspálya forgalmi, illetve fuvarozási vállalat és továbbá goz- avagy mechanikus vagy animális erővel és akár közakár magáncélú üzemben tartott vállalatok és azok tulajdonosa vagy birtokosa között különbséget nem tesz és felelőssé nem a szűkebb értelemben vett vaspálya-vállalatot, hanem a vaspályavállalatot általában teszi. A törvény, midőn különbséget nem tesz gőz vagy más természeti vagy állati erővel szerelt, csak magán célra használandó, vagy a közforgalom közvetítésére szánt és továbbá a vaspálya épitő-vállalat és vaspálya forgalmi vállalat között s midőn más részről azt mondja, hogy a kártérítés kötelezettsége kiterjed a közforgalomnak még át nem adott vaspályaüzemre is 1 akkor nyilvánvaló tény először az, hogy akár a vaspálya építési vállalat, akár a vaspálya forgalmi vállalat okozza a testi sértés avagy baleset általi kárt s illetve akár volt annak üzeme a közforgalomnak átadva, akár nem volt: a felelősség a kár idején fenállott vaspálya-vállalatot terheli. Az előrebocsátott interpretatió felsőbb hazai joggyakorlatunkban is kifejezést talál, a menn)iben az alperesség az 1874: XVIII. t.-c. 1. §-a alapján a vasútépítési-vállalat és pedig ugy a fő, mint alvállalkozók irányában egyaránt megállapittatott. 2 A vállalat fogalma tehát általában és tágabb értelemben veendő, mert az 1874 : XVIII. t.-c. nem tesz különbséget; tulajdonos és birtokos, fő- és alvállalkozók, vaspálya építési és fuvarozási vállalat egymás között külön személyi, de a megkárosulttal szemben szolidáris személyegységet képeznek és méltán, mert ezen személyek között a baleset folytán, a kárositásérti felelőség tekintetében a communis incidens keletkezik. A fővállalat ugyanis felelős alvállalkozóinak minden ténye és mulasztása, valamint az alvállalat terén előforduló károsító cselekményekért. Ép ugy, mint a fuvarosgazda a fuvaroztató kereskedővel szemben nem védekezhetik azzal, hogy az utas málhája nem az ő kezén, hanem az ő megbízottja kezén veszett el. Az előadottak szerint immár meg van állapítva az a 1peresség kérdése, minélfogva áttérhetünk a taglalás alatti 1. §. további fejtegetésére. Fejtegetésünk tárgyát e helyütt azon alany képezi, melyen a károsító cselekmény elkövethető; törvényünk azul az embert és pedig a munkaképességében gazdászati értéket képviselő embert — bárki legyen is az — jelöli ki. Lehet tehát az illető nemcsak vaspálya alkalmazott, munkás, vaspálya utas, hanem egy a vaspálya-üzem vonalán s illetve közelében véletlenül ott időző más személy is.3 Erre utal a törvény 1. §-ában levő azon egészen általánosan hangzó kitétel, miszerint »ha valamely stb. vaspálya-üzemnél valaki életét veszti vagy testi sértést szenved, az ez által okozott károkért stb. felelős, hacsak nem bizonyítja, hogy stb«. Az 1874: XVIII. t.-c. alá tartozó károsító cselekvény, ezek szerint az emberen csak gazdászati értékének testi sértés általi csökkentése, vagy az egyén megöletése folytáni teljes megsemmisítése által követhető el. Egy további kérdést képez, hogy ki azon személy, a ki »vasuti baleset« általi kárositottként kereshetőségi jogot nyer; szóval, ki tekinthető a károsodás alanyaként? A felelet erre az. miszerint legtöbbször egy és ugyanazon személy; de vannak esetek (igy ha a vasúti baleset folytán az illető — a ki p. o. családapa — életét veszti) midőn a károsult személy nem maga a baleset által sújtott egyén, hanem egy harmadik személy, 1 Vagyis oly vasúti épitési vállalatra, melynek üzeme még csak kavics építési anyag és vasúti munkások szállítása végetti magánforgalomban van ; avagy még egyáltalán nem is a köz-, hanem (mint p. o. az egyes ugy gyári, bánya vagy erdő s illetve faipartelepek szárnyvasutaij csakis a magánforgalom közvetítésére szolgál. ' A 38,283/880. sz. a. jogerőre emelkedett (előzőleg már idézett) kir. táblai Ítélet is erről tanúskodik. 3 E n d e m a n n idézett müvének 1. §. 2. pontjában következőleg oldja meg e kérdést: »Ein Mensch, mit diesem einen Worte behandelt das Gesetz vollkommen gleich : a) den Arbeiter, angestellten Beamten, stb. fi) P a s s a g i e r e, c) den unbetheiligten D r itten, der zu der Eisenbahn in gar keinem Yerháltnisse steht, wie selbst den Spazierganger auf dem Perron oder neben der Bahin*. s illetve a visszamaradt szülők, özvegy vagy árva,4 tehát leginkább csak vérségi kötelékben álló személy. 5 A mi a vasúti baleset folytán okozott kár érvényesítésére vonatkozó intézkedést illeti, az szemben más kereseti jogok elévülési idejével (mezei-rendőri kihágás, a kereskedelmi jogügyletekből származó kártérítés iránti jogok, stb.) kiváltságosán hosszúnak mondható. A szóban forgó 1874 : XVIII. t.-c. 9. §. ide vonatkozólag a következőkép rendelkezik: »a kártérítési követelések sérüléseknél a baleset bekövetkeztétől, halál esetében pedig a halálozás időpontjától számítandó 3 év alatt évülnek el«.15 1. Előzőleg szó volt azon személyről, a ki vasúti baleset folytán kártérítési kereshetőségi jogot nyer; mig e ^ helyütt a kártérítés tárgya és a károsító cselekvény kerül tárgyalás alá. A mi magát a kártérítés tárgyát illeti, az az adott esetben nem lehet egyéb, mint a megsérült s illetve halálát lelt egyén kereseti képességének részben vagy egészbeni elveszte fejében járó kár megtérítése. Miből következik, miszerint a kárositási ténynek állaga, a keresetképes egyénen ejtett testi sértés vagy az egyén halálesete; miért is a károsító cselekménynek oly hatással kell birnia, melynél fogva az ezen eredmény s illetve azok egyike vagy másikának előidézésére okot szolgáltatott. 2. Fejtegetésünk további tárgyára a károsító cselekvényre áttérve, már e helyütt is kiemeljük, miszerint a vaspálya vállalatnak a sérült, illetve a károsult irányábani felelőssége szabályként van felállítva; mig a felelősség alóli mentség csak kivételkép jelentkezik elannyira, hogy a vaspálya még a puszta véletlenség okozta vasúti balesetek következtében előforduló károsodásokért is felelős. Mert ugyanis a törvény taxatíve felsorolván azon eseteket, melyekben az illető vaspálya vállalat felelősségre nem vonható és jelesül meghatározván, miszerint a vaspálya vállalat az esetben nem vonható felelőségre, hahogy igazolni képes, miszerint »a halált vagy testi sértést elhárithatlan esemény (vis major) vagy egy harmadik személy elhárithatlan cselekménye vagy a meghalt illetve sérültnek saját hibája okozta«; 4 Angliában a balesetek által sújtott agnatusok elébb azon elévüli római jogelvhez képest, hogy > actio personalis moritur cum persona« egyáltalán nem birtak a baleset folytán életét vesztett hozzátartozóik után még csak kereshetőségi joggal sem. A családtagok s illetve családfők baleset által elveszett hozzátartozóik után kártérítési actoratust csakis az 1846. évi augusztus 26-án szentesitett Lord Campbell's act. (9 10. Vict. c. 93.) törvény által nyertek. Ennek címe: »An Act for compensating the Families of Persons Killed by accident«. (L. Webe r »Ilaftpflicht der Eisenbahuen etc. in England«. Weimar, 1868.) A vasúti személyi balesetekre vonatkozólag némi haladást jelez a már fentebb emiitett 1880. évben megjelent »Employer's Liability Act.« című törvény, a mely azonban a már fentebb említett hiányai mellett még azon fogyatkozásban is szenved, hogy megengedi, miszerint a munkaadó és gazdája ezen törvénynél szigorúbb vagy enyhébb feltételek alatt szerződést köthetnek a bekövetkezhető balesetek okozta kártérítési kötelezettségre vonatkozólag. Megemlitendő még, hogy ezen törvény is csak ideiglenes (hét évre szólólag hozatott) és az Skótország területére nem terjed ki. 5 Ide vonatkozólag az ausztriai judicatura egy érdekes jogesetét közli dr. E p s t e i n többször idézett folyóiratában, nevezetesen az O. G. H. (Oberster Gerichtshof) 12,9(21/188-2. sz. a. hozott következő határozatát: »Die Verzichtleistung des bet einem Eisenbahnunfalle Beschádigten auf jede weitere Entschadigung hat auf die der Gattin und Familie naeh §. 13'27. b. G. B. zustehenden Alimentationsansprüche keinen Einfluss. Der E h egattin gebührt in diesem Falle der Unterhalt ni cht f ü r í h re L e b e n sdauer, sondern für die muthmassliche Lében szeit des verunglückten Gatten, stb.« 8 Az ausztriai »Haftpflicht« törvényben a kereseti jog elévülés tekintetében speciális rendelkezés nem történt és igy az ausztriai törvénykezési gyakorlat az ausztriai ált. polg. törvénykönyv 1489. §-ában a kártalanítási igényekre vonatkozólag rendelt elévülési szabályzatát alkalmazza. Ezen 148D. §• pedig akként szól, miszerint minden kártalanítási követelés elenyészik három év után azon időtől fogva, melyben a kár a károsultnak tudtára esett, stb. (Dr. M. E p s t e i n, Sammlung von Eisenbahnr. Entsch. 1"S4.) A német birodalmi sHaftpflichtgesetz i 8. §-a k é t évben állapítja meg a vasúti személyi baleset folytán keletkező kártérítési igény elévülési idejét. Az elévülés ideje a baleset napjától veszi kezdetét. Az angol »Employer's Liability Act« szerint a károsult ügyfelek által a baleset okozta kártérítési igény támasztás a kártérítésre kötelezettnél hat h é t alatt (a baleset támasztás napjától számítva) bejelentendő és maga a kereset pedig h a t hó alatt s illetve, ha a baleset áldozata életét veszté egy év alatt megindítandó.