A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886 / 23. szám - A csődbeli megtámadási jog és a végrehajtási törvény

184 A JOG. többen a kiváló jogászok közül, az intézkedés érdemével egyetértenek ugyan, azonban scrupulusaik vannak, hogy az a btkvbe felvétessék, mely csak bűntettekről és büntetésekről van hivatva intézkedni.* És ily értelmű intézkedés az, melyet akár külön büntető tébolydák felállításával, akár egyelőre a nélkül, egyelőre mondjuk, mert hosszú időre elkerülhetők bizonyára nem lesznek — mi sürgősen szükségesnek tartunk. Csak igy lehetséges összhangzásba hozatala azon két érdeknek: hogy mint bűntettes el ne ítéltessék az, a kinek cselekménye elmeállapotánál fogva be nem számitható; de viszont a társadalom kebelébe ki ne bocsájtassék az, a ki a közbiztonságra épen ezen elmeállapota miatt veszélyes. Doctrinair fejtegetésekbe nem bocsátkozunk. A cselekmények, a melyek miatt a birói intézkedés szükségesnek bizonyul, ugyanazok, a melyek elleni rcactio különben is a büntető bíróságok hatáskörébe tartozik. Az alany subjectiv különbsége az illetőségre befolyást nem gyakorolhat. Ha nem is csatlakozunk feltétlenül a naturalisticus irányhoz, cl kell ismerni, hogy a psychiatria, az anthropologia s a positiv társadalmi tudományok s jelesül a moral-statistika annyit még is eredményeztek, hogy az absolut igazság transcendentális eszméjének csillaga a büntetőjogban s reméljük — örökre, eltűnt, hogy a »cél« a »Zweckgedanke« ezentúl a praedomináló elem. A birói illetőség különben annál kevésbé képezheti kétség tárgyát, minthogy az az egyéni szabadság szempontjából, mely tébolydába való elhelyezéssel közvetlenül érdekelve van — nem csak kívánatos, de szükséges. »Általában senkit sem volna szabad tébolydába helyezni birói határozat nélkül, — mondá egy alkalommal Odillon Barrot, — mert az egyéni szabadság fölött csak a bíróság dönthet.« S csakugyan azt látjuk, hogy ezen felfogás a közönséges elmebetegek esetében is elismerésre kezd találni. (így a fentemlített olasz javaslatban is.« A vádhatóság s a bíróság nem tartózkodnék többé a szakértők véleményeinek elfogadásában, mert az ő kezében van letéve a mód, hogy a társadalom biztonságáról melyet veszélyeztetve lát, kellően gondoskodjék. A terheltnek s vádlottnak nem állana többé érdekében a simulatio, mert annak nem volna meg az óhajtott eredménye, a szabadság, hanem igenis elhelyezés a tébolydában, a hol az esetleges simulatio különben is csakhamar napfényre jönne. Az intézkedés nemcsak számos anomáliát szüntetne meg, hanem, s ez a fő: a társadalmi biztonság érdekében szükséges. Ha semmi másban, e szükségben leli teljes igazolását. A csődbeli megtámadási jog és a végrehajtási törvény. (1 81 : XVII. t. c. 27. §.; 1881 : LX. t.-c. 223. §.) Irta: dr. SICHERMANN BERNÁT, ügyvéd Kassán. A nm. Curia 0,726/885. sz. a. kelt ítéletében újabban hangsúlyozta, hogy ragaszkodik 543/884. sz. a. ítéletében kimondott azon nézetéhez, miszerint a csődtörvény 27. §-a 2. pontjában használt »jogcselekvényei« szó alatt a végrehajtási kényszer utján kieszközölt kielégítés, illetőleg biztosítás is értendő. Nem akarom ezúttal megbeszélés tárgyává tenni, vájjon de lege ferenda helyes volna-e ilyen törvényes intézkedés vagy sem, még azt sem akarom jelenleg feszegetni, vájjon a nm. Curia által elfogadott magyarázat de lege lata csakugyan helyes-e, mert hiszen a budapesti kereskedelmi és váltótörvényszék az ellenkező nézetet érvényesítő ítéletének mintaszerű indokolása mellett vajmi kevés mondani valóm maradna. Csak konstatálni akarom, miszerint a gyakorlati jogászok közvéleménye, ide értve ugy az ügyvédi kart, mint az alsóbb bíróságokat, a nm. Curia két izbeni enunciaciója dacára szívósan ragaszkodik a csődtörvény 27. §-a 2-ik pontjának ellenkező magyarázatához vagyis ahoz, hogy a birói kényszer által nyert kielégítés vagy biztosítás — az annak alapjául szolgáló jogcselekmények megtámadásával _ illetve megdőlésével megdől ugyan — de a bírósági jogcselekmény egymagában az annak alapjául szolgáló jogügyletnél különösen a 27. §. 2. pontja alapján meg nem támadható. És rá akarok mutatni azon ki nem egyenlíthető ellentétre, mely a nm. Curia magyarázatát alapul véve, a csődtörvény 27. §. 2. pontja és az 1881: LX. t.-c. különösen annak 223. §-a közt fenforog. Az utóbbi szakasz értelmében a biztosítás elrendelendő (a követelés előirt igazolásán kivül) »a mennyiben felperes a veszély valószínűségével kimutatja«, mily módon mutathatja ki felperes a veszély valószínűségét? kevés ritka kivételtől eltekintve, csakis oly módon, hogy kimutatja, miszerint más oldalról végrehajtásokkal fenyegetik az adóst, vagy hogy számos, nyilvánvalólag valódi s esedékes követelések miatt pereltetik, vagy hogy kijelentette, miszerint kötelezettségének eleget tenni nem képes, hogy ellene csődöt kértek, stb. Ha ilyen ténykörülmények igazoltatnak, a bíróság, a mennyiben a 223. §-ban körülirt egyéb kellékek fenforognak a biztosítást felelősség terhe alatt elrendelni tartozik; igen ám, de mindazon imént emiitett ténykörülmények, melyek a veszélyt valószínűvé teszik, miket tehát felperes igazolni tartozik, egyúttal azt is igazolják, hogy az adós fizetéseit beszüntette (az utoljára felhozott esetben, hogy ellene a csődkérvény beadatott) s miután felperes igazolja ezen ténykörülményeket, egyúttal nyilvánvaló, hogy tudomása van arról, miszerint adósa fizetéseit beszüntette — ennélfogva a nm. Curia magyarázata szerint a csődtörvény 27. §. 2. pontja értelmében — a nyert biztosítás semmis s megtámadható! A bíróság tehát az 1881: LX. t.-c. 223. §-a alapján tartozik elrendelni oly biztosítást, melyről már akkor tudja, hogy azt az ugyanazon évi XVII. t.-c. 27. §. 2. pontja értelmében semmisnek nyilvánítani tartozik, még pedig ugyanazon okból, mely miatt a biztosítást elrendelte!!! Hogy is mondja a nm. Curia az 543/881. sz. ítélet indokaiban? »A törvényhozástól fel nem tehető, hogy midőn az egyes hitelezőt eltiltja attól, hogy a közadóstól a fizetés megszüntetése vagy a csődkérvény beadása után kielégítést, illetőleg biztosítást elfogadjon, végrehajtó hatalmával ezen kielégítés vagy biztosítás megtámadhatlan elnyeréséhez segédkezet nyújtson!« ezen exclamatióhoz magában véve is sok szó fér, de tegyük fel, hogy helyes; ezzel szemben kérdezi azonban a szegény állampolgár: »vájjon feltehető e a törvényhozástól, hogy az állampolgárokat — sit venia verbo — bolonddá tenni kívánja, midőn egy kézzel neki segélyt igér s nyújt is követelése biztosításához s midőn ez már most nagy költségek árán ezen segitő kéz oltalmát elnyerte, másikkezével ugyanazon állampolgárt megfosztja a nagynehezen szerzett biztosítéktól s még ezen megfosztás költségeit is fizetheti vele!« Mert értem azt a felfogást, hogy mihelyt valaki fizetéseit beszünteti, ő senkinek sem adhat többé biztosítékot, sem kielégítést, hogy bárminő lépést teszen valamelyik hitelező érdekei megóvása végett, az csak ugy lesz jogérvényes, ha ez által a többi hitelező érdekeit óvja, hogy ennélfogva a szemes, óvatos hitelező gondnokává tétetik azon hitelező társának, a ki érdekeit elhanyagolja, tehát az adóstól csak saját maga részére sem biztosítást, sem kielégítést nem fogadhat el, sem magánúton, sem birói kényszerrel: a minek