A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886 / 21. szám - Az elmebeteg bűntettesek és a büntetőjog. 2. r.

A JOG. 167 Elnök az átirat felolvasása után szép szavakban tolmácsolta a kir. tábla érzelmeit, midőn oly férfiút üdvözölhet az igazságügy élén, ki élete javát fáradhatlan buzgalommal különféle bíróságok nál töltötte s mindenkor a birói kar diszét képezte. Ily férfiúról fel lehet tenni, hogy az igazságügy fény- és árnyoldalait ismernie kell, valamint ismeri a birói kar bajainak okait is, tehát bízvást remélhető tőle az esetleg szükséglendö orvoslás. Es nem tehető fel róla, hogy szakképzettsége és széles tudománya, valamint az igazságügy terén körültekintő és éles megfigyelési képességénél fogva a szükséges és célszerű reformok elöl el fog zárkózni. Részrehajlatlan igazságszereteténél fogva remélhetjük, hogy a kinevezések körül az annyira elharapózott, tapasztalt alaptalan aspiratióknak ellent fog állani és a birói kinevezéseknél inkább az érdemet és érettséget fogja figyelembe venni, mely szerénységében burkolózva, nem lép a felszínre. Örömmel fogadja ő Eelsége elhatározását és megnyug\ássál ezen szerencsés kinevezést. Indítványozza, hogy a tábla üdvözlő iratot intézzen az igazságügyminiszterhez. Az indítvány egyhangúlag elfogadtatott. V. Apró jellemvonások. Nemrég történt. Budapest főváros tanácsa egyszerre csak tilalmat bocsátott ki, hogy a lipótváros bizonyos utcáiban, a zöldséget és élelmet áruló kofáknak bódéi azonnal eltávolitandók. Egy szegény özvegy, kinek egy egész csomó gyereke volt és kinek már évek hosszú során abban az utcában volt eladási helye, különösen érzékenyen lett ezen intézkedés által sújtva,mert megfosztatott volna azon egyedüli keresetétől, mely által családját és magát fentartotta Szorult állapotában eszébe jutott, hogy a »méltóságos ur < családja számára is nála vásárolnak. Beállít hát sírva a méltóságos úrhoz, hogy legyen szószólója a kegyetlen tanácsuraknál. A »méltóságos ur« nem is tartotta ám méltóságán alul és elment a kerületi jegyzőhöz, hogy könyörületet eszközöljön ki védence számára. A jegyző uram azonban nem tágíthatott a szigorú rendelettel szemben, de azt a jóakaró véleményt fejezte ki, hogy ha a házi ur, kinek háza előtt volt előbb az eladási hely, a kapu alatt helyet enged, ezt a tanács nem tilthatja be és igy a rendelet is megtartva és az özvegyen is segítve lesz. A »méltóságos ur« bizony nem restelte, felkereste az illető házi urat is, előadta alázatos kérelmét és oly ügyesen vitte a szegény asszony ügyét, hogy az még most is áldja azt a jó urat, ki curiai tanácselnök létére nem átallotta egy szegény kofa érdekében — ingyen prókátornak beállani. * Egyháza által megbízott főiskolai felügyelő volt annak idejében Fabiny az evangélikus iskolában. Komolyan vette e hivatalát és gyakran el látogatott az iskolába. Egy fürge, éleseszü fiu tünt fel neki a többi közt, ki egy szegény józsef-külvárosi németajkú szabómesternek volt gyermeke. Megtudta valahogy, hogy a jámbor szabó uram hasonló mesterségre akarja fiát neveltetni, mint milyet jó maga üz, mert a szük keresetből nem igen jutott, hogy tovább is taníttassa. Addig biztatta az öreget, mig elállt szándékától. Nem is vette le a fiúról a szemét, a hol csak tehette, támogatta befolyásával, közbenjárásával — titokban, mit mindig csak később tudtak meg apa és fiu. Nem is bánta meg az öreg, hogy hajtott az iskolafelügyelő ur tanácsára, mert a fiúból szabó inas helyett, Budapest fővárosa fiatal tisztviselőinek egyik kitünőbbje lett. A parlamentben az utolsó nagy póthitelvita alatt — a folyosókon a következő esetet kolportálják Fabinyről — mint páratlan humorral beszélte el Mikszáth Kálmán. Néhány nappal ezelőtt üresedésben lévén valahol egy közjegyzői állás, Fabiny egyik ismerősét protegálta s kérte Szentgyörgyit, legyen rá gondja. — Én magam nem tehetem, — mondá Szentgyörgyi, — ez a leendő minisztertől függ s az még az isten . . . akarom mondani, Tisza kezében van. — De legalább ígérd meg, hogy pártolólag terjeszted fel a miniszternek. Nagyon a szivemen fekszik. — Itt a kezem rá. Alig hogy hazamegy Fabiny, otthon találja a Tisza levelét s rá néhány napra ő maga lesz miniszterré. Mikor tegnap legelőször fölmegy a hivatalába, Szentgyörgyi előhozza neki a többi referáda közt: — Továbbá itt van az x . . . i közjegyzőség. E tekintetben nagyon tekintélyes helyről lett ajánlva egy fiatal ember (s megnevezi a Fabiny protegáltját.) Megígértem, hogy ajánlani fogom a miniszternek, ime ajánlom. A miniszter szigorú arcot vágott s igy szólt : — Nem tehetem. Nem arra való. — Elfelejted kegyelmes uram, hisz magad . . . — Igen, de az akkori eszemmel. S egyszerűen mellőzte a fiatal ember folyamodványát A dolog érdekes, még ha nem is igaz. .z elmebeteg bűntettesek és a büntetőjog. HE1L FAUSTIN, kir. aliigyész Budapesten. V A; /\ Irta: Dr Második közlemény.) A természettudományi felfogás szükségszerű következményét képező azon büntetőjogi felfogás különösen, mely az > önálló lélek « fogalmát, mint a metaphysicusok patrimoniumát tiszteletben tartani kész ugyan, de a társadalmi, practicus életnek az erre illetéktelen metaphysicának át nem engedhető terrénumán az emberi u. n. léleknek tulajdonitott functióknak az ember somaticus állapotától folytonos s szakadatlan függéséből indul ki, s az elmeműködésben azon testi szerv működését látja és tekinti pusztán, a melyet agynak nevezünk, a mely felfogás »ezen szerv* és »ezen functiók« közti legszorosabb összefüggés elfogadását vonja maga után: a priori sem vallhat más nézetet, mint azt, mely szerint a kóros elme nem büntetést, nem repressiót, hanem gyógyítást igényel. Az elmebetegség tisztán s kizárólag »testi betegség? ; következésképen a diagnosis és prognosis, a betegség jellegének, fejlődésének meghatározása, a betegség gyógyítása azon szakértő orvosokra bizható pusztán, a kik speciális szakismereteik alapján keletkezési okait, valószínű lefolyását, gyógyítható vagy gyógyithatlan voltát felismerni képesek. És eddig a dolog teljesen rendén van. A gyakorlatban azonban és valahányszor a büntettél terhelt egyén elmebeli állapota kérdésessé válik, egy oly tüneménynyel találkozunk, a mely feltűnőnek vagy legalább különösnek látszhatik. Azt tapasztaljuk ugyanis, hogy a vád az elmebetegséget megállapító szakértői véleményeket bizonyos tartózkodással, nem akarjuk mondani, bizalmatlansággal fogadja : ismételt szakértői véleményekhez folyamodik, melyekkel amazokat paralizálni reményli s mind ezt annál inkább, mennél súlyosabb bűntettről van szó egyrészt s mennél inkább oly pathologiai álláspontokról van szó, másrészt, melyeket ilyenekül felismerni csak a psychopathologia újabb vívmányainak sikerült. Hasonló tartózkodást legalább az ellen, a miben a szakértők a psychopathologia haladását tekintik, a bíróságok részéről is észlelhetni. Megfordítva a védelemnek az elmebetegség valóságos vesszőparipája; maholnap azt fogjuk mondhatni, az egész védelmi rendszernek sark- és gyúpontja. Eddig — legalább nálunk — az elmeállapot kérdése jobbára csak erőszakos bűntetteknél, gyilkosság, emberölés, testi sértés, szemérem elleni bűntettek eseteiben állíttatik előtérbe; de ha igy tovább megy a dolog, maholnap el kell lennünk készülve arra, hogy a fővárosi oly szép számú betörők, sikkasztok, a csalók és hamis cridataríusok egyikét sem küldhetjük majd fegyházba vagy börtönbe, hogy ekként legalább arra az időre, mig lakat mögött vannak (mert hiszen ha kiszabadulnak, hogy mesterségöket újra kezdik, az bizonyos! biztosítsuk a társadalmat újabb merényletek ellen a nélkül, hogy elébb somaticus vizsgálat, koponyaméretek, a sfygmograph, az algometria stb. segélyével s hosszabb psychiatriai megfigyelés alapján elmeállapotának normális volta meg nem állapittatik. Hiszen csak legújabban előfordult az eset, hogy egy uri ember, a ki, ugy látszik, azt hiszi, hogy az államrendőrség közegei csak arra valók, hogy legyen kit pofon vágni, ha az ember egy pár üveg sör vagy bor elfogyasztása után a korcsmából haza megy, hatóság elleni erőszak miatt perbe fogatván, elmeállapotának megvizsgálását maga kérte, mert