A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886 / 21. szám - A pénzügyi közigazgatási biróság és az adótörvény

168 A JOG. előadása szerint agyvérbőségben szenvedvén, tettét csakis ezen káros elmeállapotának tulaj donithatja. Ámde ezen feltűnőnek nem látszható tüneménynek meg van a maga természetes indoka és magyarázata. A terhelt vagy vádlott érdekében az elmeállapotra kiváló súly helyeztetik, mert az elmebetegség megállapítása a bűnvádtól való teljes szabadulást, az aranyszabadságot vonja maga után, melyet a közigazgatási hatóságok csak egyes feltűnő és kivételkép ritka esetekben zavarnak meg, miután a bíróság egyszer kezét vádlottról levette s kimondotta, hogy cselekménye elmezavar alapján neki be nem számitható. S a védelem ezen irányát szükségszerűen előmozdítja azon tény, hogy az előrehaladott psychopathologiának (megjegyezzük, hogy ezt korántsem szemrehányáskép akarjuk mondani) oly esetekben is a beszámítást kizáró elmeállapotot megállapítania sikerül, melyekben talán még csak egy évtized előtt az elmeállapot még csak kérdés tárgyát sem képezte volna. Ezt sem a védelem elleni szemrehányásnak kívánjuk értelmezni. Ez mindennél is távolabb van tőlünk. A védelem csak kötelességet teljesít, midőn a rendelkezésére álló törvényes eszközökkel arra törekszik, hogy börtönbe ne kerüljön az, a ki, miután elmebeteg, nem oda való; a kire tehát a büntetés igazságtalanság lenne. Hogy azután mi történik vádlottal s hogy jelesül az szabadon bocsájtatik vissza azon társadalomba, a melynek állandó veszélyét képezi, erre gondolni valóban nem a védelemnek lehet feladata és kötelessége. De épen a most megérintett körülmény felfoghatóvá teszi s megmagyarázza a vádhatóság s a bíróságnak tartózkodóbb magatartását. Ezeknek szemök előtt lebeg s kell is, hogy lebegjen az, hogy a kit elmebetegség alapján felmentenek s szabad lábra helyeznek, állandó társadalmi veszélyt képez: hogy egy újabb merénylet, a mostanihoz hasonló, vagy tán még súlyosabb véres tett részéről nem sokáig fog magára váratni. A társadalom újra gyászt ölthet egy kioltott emberéletért, egy tönkretett jövőért. S mi fog történni aztán? Az, hogy az előbbi eljárás ismételtetik, hasonló eredménynyel, vagy inkább talán eredménytelenséggel. Nem lehet tehát rossz néven venni, ha azok, a kikre a társadalomnak a bűntett elleni védelme bízva van, e feladat fontossága s a felelősség egész súlya érzetében tartózkodnak, kételkednek, talán bizalmatlankodnak, különösen oly esetekben, melyekben újítást, az eddigi felfogástól eltérést látnak s annál inkább, mennél jobban azon meggyőződésre kell jönniök, hogy a psychopathologia ez íránybani haladása mellett a beszámithatlanság címén való felmentéseknek mind nagyobb arányokat kell szükségszerűen ölteniök, a mi más célszerű intézkedések hiányában nem jelent mást, mint a társadalomnak társadalmilag veszélyes egyénekkel mind nagyobb mérvbeni elválasztását, bizonyára nem a közbiztonság előnyére, a közbiztonsági érzet s a társadalom védelmével megbízott hatalom iránti bizalom fokozására. Nem említve azon eseteket, melyekben a tudomány még nem mondotta ki utolsó, általánosan elfoglalt szavát s a melyek a psychiatriai tudomány mai állása mellett — mely mai nap korántsem mondható befejezett tudománynak — épen nem tartoznak a ritkaságok közé. Azon mindinkább növekvő számarányokon kivül, melyekben az elmebetegség mint a büntetőhatalom karját megbénitó körülmény szerepel, hozzájárul az elmebetegség és a bűntett; a beszámithatlan beteg és a valódi bűntettes közötti nagymérvű analógia s a mi ennek szükségszerű következménye a simulatio és a dissimulatio könnyűsége. Nem tartozhatik ide a sommaticus és a psychicai analóg ismérvek, valamint a mindenesetre létező s eddig is már megállapított difíerentiák felsorolása. Nem is érezzük magunkat erre illetékeseknek. Elég a ténynek, valamint annak konstatálása, miszerint minden eddig észlelt differentiák dacára a valódi elmeállapot megállapítása majdnem a lehetetlenséggel határos. Egy kiváló szaktekintély beismeri, hogy igen gyafer ran azon végső szabály után kell indulni, mely szerint: a bűntettesnél a bűntett eszköz; az elmebetegnél cél. Nagy fontossággal bír azért a concrét összes körülmények mérlegelése mellett annak tekintetbe vétele, vájjon a bűntett az elkövetőnek érdekével annyiban ellentétben áll-e, hogy azt az ő helyzetében senki rrás el nem követte volna. Ekkor kétségtelenül bolonddal van dolgunk, a ki nem börtönbe, de tébolydába való. s/A pénzügyi közigazgatási biróság és az ? adótörvény. Irta : dr. SZERÉNYI SIMON, budapesti ügyvéd. Hadmentességi díjképen az 188:?. évre 48 frtot és az 1884. évre 60 frtot állapított meg a kir. adófelügyelő az ellenében, a kinek összes állami egyenes adója az 1885. évben csak 19 frtot tesz ki, holott az illetőnek vagyoni és kereseti viszonyai időközben semmiféle változást nem szenvedtek. A fenti két évre összesen 108 frtban történt adókivetés ellen az adóköteles fél a törvényhatósági közigazgatási bizottsághoz felebbezett, de ez által elutasittatván, a pénzügyi közigazgatási bírósághoz folyamodott; ez azonban a felebbezést az ügy érdemleges fölülbirálásának mellőzésével hivatalból utasította vissza azért, mert a közadók kezeléséről szóló »1883. évi XLIV. tvcikk 8. §-a értelmében, a közigazgatási bizottságnak a hadmentességi díj megállapítása tekintetében hozott és az elsőfokú^ határozattal, vagyis a kir. adófelügyelő megállapításával egyező határozata ellen további felebbezésnek csakis abban az esetben van helye, ha a közigazgatási bizottság eljárásában a törvény szabályait megsértette volna.« A pénzügyi biróság ezen határozata a törvény alapján meg nem támadható ; de kérdés az, vájjon helyes-e azon törvényes intézkedés, mely ezen határozatnak alapjául szolgál és vájjon helyeselhető-e az, hogy a kir. adófelügyelőnek a megállapítása semmiféle ellenőrzésnek alávetve ne legyen. Az 1883. évi XLIV. t.-cikkbe foglalt, a közadók kezeléséről szóló törvénynek 4. §-a szerint ugyanis a kir. adófelügyelőnek működési köréhez tartozik, — többek között — a IV. osztályú keresetadó, a tőkekamat- és járadékadó és a hadmentességi díjnak a kivetése; ugyanezen adónemekre vonatkozólag gyakorolja az adótörvény 7. §-a értelmében a felebbviteli hatóságot a közigazgatási bizottság. A ki ismeri közigazgatási szervezetünk ezen torzszülöttjét, a mint azt az 1876. évi VI. t.-c. alkotta meg és tekintettel van különösen arra, hogy ezen hatóság mily heterogén elemekből áll, az fogja tudni méltányolni azt is, hogy milyen érdekkel és szakértelemmel tárgyalhatja ezen közigazgatási bizottságnak nevezett fórum egy privát télnek az adóügyét. Ezen fórum tagjai, névszerint a főispán, alispán, főjegyző, tiszti ügyész, árvaszék elnöke, főorvos, kir. államépítészeti hivatalnak első hivatalnoka, a tanfelügyelő, kir. ügyész és végre a posta és távirdakerület igazgatója, bizony édes-keveset törődnek adóügyekkel; de nem is követelhető, hogy akkor, midőn saját szakmájuk referádájával vannak elfoglalva és szellemileg lekötve, az egyes érdekelt adókötelesnek a sérelmeit beható tárgyalás alá vegyék. S igy történik az, hogy a kir. adófelügyelő, ki ezen minőségében a közigazgatási bizottságnak tagja, adóügyekben ott az egyedüli szakember és ennélfogva döntő az ő véleménye ; annál is inkább, mert az adótörvény 4. §-ának 16. pontja szerint a közigazgatási bizottság tanácskozmányaiban — elég furcsán — az adófelügyelő működik adóügyi előadóként és azokban — »kivéve ha a saját végzéseiről van szó« — még szavazati joggal is bir. ^ Ebből aztán kifejlődik azon anomália, hogy a fent említett, az adófelügyelő által kivetett adónemeket tényleg megint csak az adófelügyelő állapítja meg mint második fórum is; mert, ha szavazati jogát igénybe nem veszi is, az ő referádáját az adóügyekhez nem értő bizottság tagjai nem kontrolirozhatják, minek folytán ezek nem határozhatnak másképen, mint a hogy az adófelügyelőjavasolja, vagyis helybenhagyják az első fórumnak az intézkedését s igy az adóköteles sérelme felülbírálás nélkül marad. Ezen körülmény, bár elég bosszantó, egymagában véve nem volna oly fölötte sérelmes, ha az adóköteles fél panaszával egy oly felsőbb hatósághoz fordulhatna, mely nem áll az adófelügyelő domináló befolyása alatt. De ezen lehetőséget kizárja maga az adótörvény, midőn 8. §-ában elrendeli, hogy »nem felebbezhetők a közigazgatási bizott-