A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886 / 19. szám - A büntető eljárás kézikönyve [könyvismertetés]

154 ellátva bocsátottam közhasználatra és mi lett az eredmény ? az, hogy az 1,000 példányban kinyomatott útmutató egy része nyakamon veszett. Igaz, hogy ezen munka az 1859-ben fennállott törvények alapján készült, de annak az újabb törvények szerinti átalakítása nem sok fáradságba kerülne, de jelen alakjában is használható és ha a becslések e szerint történnek, lehetetlenség, hogy egy 2—3 ezer holdas községben a becslés 5—G napnál többet vehessen igénybe, mert tudni kell azt, hogy minden volt úrbéres községben a következő becslések teljesíttetnek, u. m.: 1-ör. Úrbéri becslése a szántóföldeknek és réteknek. 2. Az erdei s esetleg nádlási haszonvételek kielégítésére szolgáló becslés, ezeket pedig, ha a biró nemcsak a pagátot kergeti, hanem dolgozni is akar, minthogy a becslés csak három osztályba történik, lehetetlenség, hogy egy 10,000 holdas határ is 8 napnál többet vehessen igénybe. Van ugyan még egy neme a becslésnek : a majorsági classificatio, ehez azonban a biró jelenléte nem szüksége?, hanem azt a földbirtokosok saját magok által választott szakértők által a működő mérnök közbejöttével teljesíttetik. Cikkíró — ugy látszik — a tagositási eljárást abban véli javíthatónak, hogy több functiók az eljáró biró odavonása nélkül tétessenek meg. Ez azonban szerintem kivihetetlen, mert ha a tagositáshoz értő biró nélkül történik valami eljárás, az mindenesetre számtalan panaszra nyújtana alkalmat. Különösen a becslési eljárás teszi alapját az igazságos tagosításnak, ennél tehát a biró jelenléte nélkülözhetetlen. Az én nézetem szerint legcélszerűbb lenne, ha az igazságügyminiszter a tagositási ügyekben jártas, gyakorlott tagositási bírákat nevezne ki és pedig: a bekivánt statisztikai adatok alapján 2 vagy 3 törvényszék területére egyet, vagy a szükséghez képest többet, a kik a tagositási ügyeket átvévén, minden egyéb munkától megkímélve, teljes erővel, odaadás és buzgósággal az előmunkálatokat teljesítenék s ha a szükséges adatok beszerezve vannak, az úrbéri perek az illető törvényszékek pertárában letárgyaltainak s befejezésük után ezen mozgó bírónak adatnának ki előadás végett és az ítélet jogerőre emelkedéséig azon ügyben nélkülözhető lévén, másik tagositási ügyet végezhet és az iratok újabban csak végrehajtás végett adatnak ki neki. A Királyhágón inneni Magyarországon annyira kifogytak már az úrbéri perek, hogy 10 biró azok elintézésére teljesen elegendő lenne, mig a mostani rendszer mellett minden törvényszéknél legalább egy biró úrbéri ügyekkel van elfoglalva, ki azonban egyéb teendői mellett, tekintve, hogy ezek is legnagyobb részben az úrbéri törvényeket nem ismerik a tagositási ügyeket, az adófizető birtokosok iszonyú kárára, a községi vagyon pusztulására csak hosszú évek során fejezik be. Én a gyöngyösi járásban minden tagositási ügyben 1861-ig, mint az akkori cs. kir. szolgabiróság egyik tagja, az előmunkálatok megszerzését eszközöltem, 1862. óta pedig, mint ügyvéd, minden egyes tagositási ügyben fel- vagy alperesként befolytam s mindnyáját szerencsésen be is fejeztem, ezen járásban ma már egy úrbéri ügy sincs folyamatban. Ezzel, azt hiszem, bebizonyítottam, mikép a tagositási ügyek lassú lejárását nem az eljárásban, hanem az azzal foglalkozó egyének járatlanságában kell keresni. Irodalom. A büntető eljárás kézikönyve. Irta Fekete Ödön, kir. főügyészi helyettes. I. kötet II. füzete. A történelmi rész folytatása: A római »extraordinaria cognitio«; valamint a germán s hun-seytha népek, továbbá a ker. egyház, illetőleg Német- és Franciaország büntető jogának alakulása a XVI. századig. Budapest, kiadja Zilahy Sámuel 1886. Midőn e munka I. füzetének megjelenését e lapok mult évi 52. számában röviden regisztráltuk, ebbeli közleményünket azzal I végeztük, hogy »érdekkel várjuk a későbbi füzetek megjelenését, melyekben inkább lesz alkalmunk szerző egyéni felfogásával és ! saját álláspontjával megösmerkedni; jóllehet már itt is egyes meg. jegyzések arra vallanak, hogy szerző erős kritikát gyakorolt az általa felhasznált anyagon«. Most im itt a II. füzet. Fs valóban van is már rá alkalmunk, hogy szerző egyéni felfogásával és álláspontjával megismerkedjünk. S mi éltünk is az alkalommal. Hogy mit találtunk ? erről a következőkben kívánunk olvasóinknak beszámolni. Hát a ki F. Ö. mnnkáját csak ugy futólag tekinti át: legalább is szerkezeti aránytalanságnak — ha nem felesleges szószaporitásnak — fogja tartani, hogy abban a történelmi rész oly túl nyomó s nemcsak jogi, hanem körülbelül ugyanannyi társadalmi s kulturmozzanatokat is foglal magában ; holott más, hasonló tárgyú jogi szakművekben — még a legterjedelmesebbekben is — eme rész alig észrevehető helyre van szorítva. Figyelmesebb egybevetés után csakhamar tisztába jő vele mindenki, hogy az itt sem nem aránytalanság, sem nem szószaporítás, hanem átgondolt, céltudatos rendszert képez. Rendszerét annak a felfogásnak, s illetőleg tanulmány-módszernek, a mely jogbölcseleti abstrakt elméletek s dogmák seholasztikus fejtegetése s ugyanilyen úton való továbbfejlesztése helyett, a jogfogalmak eredeti alakzatait kutatja s ezeknek a különböző idők, népek és viszonyok befolyása alatt átélt változásaiból s viszontagságaiból vonja le ama törvényeket, a melyek a helyes jogalkotás és fejlesztés útját mutatják. Ez az úgynevezett történelmileg leszármaztató (historico-geneticus) felfogás, illetőleg módszer. Vagyis, hogy ugy mondjuk : a szellemi darvinizmus. S ezen épül a F. Ö. rendszere is. Azaz hogy eddigelé mást nem is igen tudunk sem hazánkban, sem külföldön, a ki e téren, tudniillik a bünteti") jogalakitás terén eme felfogással ily nagyobb szabású munka konceptiójára vállalkozott volna. A német és in ultim a analisi az olasz jogi íróknál is ugyanis tudvalevőleg hagyományos a philosophico-dogmaticai felfogás és rendszer. Az előbbiek legfölebb a germán régiségeket nyomozzák. A franciák bár igen sok történelmi anyagot szedtek már össze, mindazáltal részint csak arra használják föl, hogy a történetkedvelökkel egyik-másik jogintézmény viszontagságait ismertessék meg, részint a reflexiók és abstractiók árjába halasztják, gyakorlati cél és eredmény nélkül. Mi magyarok pedig — mondhatni kizárólag — a németeket követi ük. F. Ö. e téren egészen új úton indult el. Felfogása nyilván valólag oda céloz, hogy a büntető eljárás elveit és sarkalatos törvényeit jogbölcseleti tetszős és terjengős theoriák helyett r c á1 i s és rationális alapokra fektesse. Munkája tehát, ennyi már bizonyos, hogy nem utánzás, hanem eredeti önálló eonceptió. Hogy sikerül-e ? . . . Sikerül-e azon rendkívüli nehézségekkel szemben, a melyekkel a már természeténél fogva épen nem hajlékony realistikus anyagnak csak helyes összeszedése, egybevetése, I mérlegelése, megítélése s az eredménynek ismét ép oly nagy j gonddal és fáradsággal járó feldolgozása is jár? Ezt persze ma még nem ítélhetjük meg. Az eddigiekre nézve azonban hadd álljon itt az I. és II. füzetben előadottak rövid ismertetése s majdan ezekre vonatkozó véleményünk. Az I. fejezet (1 — 4. §-ok) általános meghatározásokat foglal magában. A bűnt. elj. fogalmát, föltételeit, tényezőit, eszközeit s utait határozza meg általánosságban. Tehát egyelőre csak annyit ad, a mennyi föltétlenül szükséges, hogy az olvasó, tárgya külső j körvonalait tisztán lássa. S a szöveg is oly egyszerű és átlátszó, j hogy azt még a kezdő is könnyen megértheti s fölfoghatja. Mélyebb eljárású csupán az eljárási »alapelv« meghatározása (s j mindjárt hozzátehetjük, hogy új is !) a mely szerzőnk szerint »az illető törvényhozás azon felfogása, hogy az, hol és mely mozzanatokban keresi és találja, az eljárás által érintett különböző jogosult érdekek összeegyeztetésének, kielégítésének és az igazság szabad és teljes érvényesülésének biztosítékait-« Ezen meghatároI zások után már most az olvasó birja a keretet, a melybe a Il-ik fejezetben következő történelmi anyag-olvasás közben mintegy önmagától behelyezkedik s progressive fejlik és izmosodik. Mert I az alkotó elemek, a melyeket amaz általános meghatározások megjelölnek: minden további szakaszban tisztán kiemelkednek, Fejlik pedig a II. fejezet anyaga (»A büntető eljárás múltja*) I a következő eszmemenetben.