A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886 / 16. szám - Utóhangok a nagy vitához. Vajkay-Csemegi

126 A JOG. vénynek mind tartalma, mind indokolása ellen, s azt hiszi — a concret esetet szem előtt tartva — hogy a kir. Curia talán mégis tévedett, mikor azt erre alkalmazta, s hogy ebben nincs két törvény megsértve, tehát nincs eszmei bűnhalmazat. Ha V. K. ez állításának indokolásán túl nem megy, ha egyebet annál, hogy ez esetben a magánlak sértése fenn nem forog, bizonyítani nem szándékoznék, ezzel kételyének alaposságát bármily ügyes ellenvetésekkel szemben eléggé igazolta volna; és ha Csemegi meg nem támadható érvelésével elvontan csak a curiai döntvény támogatására szorítkozik, alig akadna valaki, ki ez indokolás cáfolgatásának hálátlan munkájára vállalkoznék; de mikor V. K. tovább megy és azt állítja: hogy eszmei bűnhalmazat birói megállapításáról a mondott esetben még akkor sem lehetne szó, ha a tettes cselekvése, vagy ha tetszik : cselekménye kimerítené mindazon tárgyi ismérveket, miket tételes btk-vünk 332. §-a a magánlak megsértése vétségének létesítéséhez megkövetel; Csemegi meg a curiai döntvényt az emiitett concret esetre alkalmazza, ezekhez már fér szó, s nem állhatom meg, hogy velők szemben állításaik emiitett részét illetőleg állást ne foglaljak, még ha Kocsordra utasítanának is. V- K. állítását azzal indokolja, hogy a tolvaj nem szándékozván a magánlakot megsérteni, ha mégis megsértette, e tett neki szándék hiányában bűnül fel nem róható, s ez indokolásának támogatására idézi btk-vünk javaslatának indokolását, mely az eszmei bűnhalmazat létesítésének lényegét akép határozza meg : ha két irányban sértetik meg a törvény, szükséges, hogy mindegyik törvényszegés szándékosa n követtessék el, s ugyanabból H á 1 s c h n e r t, ki azt mondja, hogy eszmei bűnhalmazat csak akkor vehető fel, ha ugyanazon cselekvés több bűntett tényálladékát foglalja magában, s egyúttal a cselekvő által ezen több szándékolt bűntényre viszonyittatott — más szavakkal ha ugyanazon cselekvés a szándék többsége folytán a bűnös tettek többségét is foglalja magában. És ezekből V. K. következéskép azt vonja le, hogy eszmei bűnhalmazatnak nem lehet helye, ha a célzott bűnténynek önálló bűntetteket képező részletei csak is azon szándékkal (azaz szabatosabb kifejezéssel: azon célból) hajtatnak végre, hogy ezek annak mintegy eszközeiül szolgáljanak, feltéve természetesen mindig azt, hogy e részletes bűnös cselekmények a törvény által egy concret bűntetté minősítve ne legyenek. Miből szerintem önként következnék, hogy ha valaki saját, 500 frtnál többet nem érő házát 500 frtig biztosította, s e házat, tudva, hogy benne emberek is vannak, a biztosítási összeg elnyerhetése végett felgyújtja, s a házba egy rakás ember beleég, a tettes csak csalás miatt öt évig terjedhető börtönnel, — mig egy másik, ki nem biztosított házát hasonló körülmények közt azért gyújtja fel, hogy a benne levőket megijeszsze, s ezek bennégnek, mint gyújtogató életfogytig tartó fegyházzal büntethető, azaz ki ugyanazon gyújtogatás mellett egyúttal csalást is követ el, még megjutalmaztatik. Azt hiszem, ezt V. K. sem akarná, s ha a törvény ez előbbi esetből nem is csinált delictum compositumot, ha ő biró lenne, aligha büntetné enyhébben az elsőt a másiknál. De fentartva az ő princípiumát, azt kérdem : mi alapon büntetné oly szigorúan ? Csakis birói önkény alapján, minthogy ez eset a törvényben megemlítve nincs; a 95. §. alapján sem büntethetné úgy, mert ő ez esetben bűnhalmazatot nem enged meg. Ide jutunk, ha az akaratot a szándékkal, ezt meg a céllal összetévesztjük ! Hogy pedig V. K. ezeket összetévesztette, látszik az általa levont következtetésből, midőn kérdi : »hogy az a szegény éhező ember, ki azért — tehát a célból — ment be másnak a lakásába, hogy onnan éhsége csillapítására élelmi cikket — körülbelül paprikás csibének valót — szerezzen lopva, hogy ez az ember amannak házi jogát... akarta-e megsérteni vagy szándéka csak a tulajdon intézményének megtámadására irányul t-e ?« De se az általa idézett indokok, se Hálschner nem beszélnek akaratról, célról, hanem mindig és mindig s z á n d é k r ó 1. És ha a tudomány legújabb vívmányai azt követelik, hogy a biró az alany akaratának változataira és mivoltára ne fektessen súlyt, hanem csak azt kutassa: kimeritik-e az alany szándékos cselekedetének tárgyi ismérvei az alkotó elemeket, melyeket a törvény valamely bűntett vagy vétsen létesüléséhez megkíván, ezzel e vívmányok nem azt követelik, hogy az alanyi mozzanatokra, hanem hogy az alany akaratának változataira, vagyis a bűntett mire való felhasználására nem kell súlyt fektetni és így ha a magánlakás csakugyan megsértetett a célból, hogy csibét lopjon, de később ettől elállott s egy fejszét lopott, akaratának e változtatása az elkövetett vétség megítélésére csakugyan befolyással nem bir. Nézetem szerint Csemegi is tévedt, midőn idézett cikkében minden mozgási tünetet az akarat kifolyásának s ennélfogva szándékosnak állítja, mondván: »azon phisikai tünet, mely oka annak, hogy idegeinket és izmainkat mozgásba tesszük, a psichologia tanítása szerint az a k a r a t. A tettes imént részletezett cselekedeteinek egész komplexumában nincs egy sem, melyet a cselekvés minőségéről való teljes és hibátlan képzelet (?) hiányában idegeinek és izmainak saját akarata szerinti megfeszítése és összevonása által foganatosított volna (?), a mit tett, tudva és akarva (?) tette, a szándék hiányáról e szerint beszélni sem lehet.« A szándék minden öntudatos cselekménynek subjectiv ösztönző s mindig csak a jelenben ható momentuma, a cél mindaz, a mit cselekvésünk szándékolt eredményekép képzelünk s mely csak cselekedetünk befejezésekor, tehát a jövőben mutatkozik. Mindkettő eleme az akaratnak, csakhogy az első alanyi, a másik tárgyi természetű. E természetüknél fogva a szándék az alany minden öntudatos cselekvését egyes részleteiben is kiséri, még akkor is, ha cselekvése közben a célt szem elől téveszti, minden ilyen tettének tehát alkotó elemei közé tartozik ; mig a cél, mely a cselekvés által gyakran el sem éretik — célszerűtlen cselekvés — efficiens részét nem képezi. Ezért van a szándéknak abszolút büntetőjogi jelentősége, míg a célé csak relatív, a mennyiben tudniillik ennek ez a törvény által tulajdoníttatik, illetve mint büntetendő mozzanat a concrét cselekménybe tételes intézkedés által bevonatik. Reflectálok már most Csemegi fentebbi állítására. A tudós cikkíró, midőn az akaratot azon phisicai , tünetnek mondja, mely oka annak, hogy idegeinket és izmainkat mozgásba tesszük, e tételből aztán következteti, hogy tehát valahányszor és valamikor izmainkat és idegeinket mozgásba teszszük, vagyis izmaink és idegeink minden mozgása tudva és akarva történik. Azt mondottam fentebb, hogy a szándék és cél elemei az akaratnak; ha tehát valaki szándékosan egy bizonyos célra törekszik s e végből mozgásba teszi idegeit és izmait: kétségen kívül ezt tudva és akarattal teszi, de hogy azután minden következő mozgás akarattal történik, ezt nem lehet állítani. Nézzünk egy részeg embert, ki a csapszékből kijőve, azon szándékkal és céllal, tehát akarattal teszi mozgásba lábait, hogy ő a legegyenesebb uton haza menjen és mégis néha az Andrássy-út is keskeny neki; akarattal tévelyeg-e jobbra-balra? nem, sőt maga is csudálkozik azon, hogy majd itt, majd ott van, hol épen nem akar lenni; a mozgási központ az, mely a vértolulás következtében felmondta a szolgálatot; ily vértolulást pedig nemcsak a bor, de az indulatok, sőt izgalmak is okozhatnak, melyek egyes cselekvésekben az akaratot paralyzálják. Az akarat első nyilvánulása alkotó elemeit mindig magában foglalja, az akaratszülte mozgás további folyamáról ezt már nem lehet határozottan mondani, mert a mellett,