A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1886 / 14. szám - A kir. Curia büntetőjogi 51. számú döntvénye alkalmából. Válasz a Jogtudományi Közlöny Eszmei halmazat és magánlaksértés című cikkére
110 A JOG. az, essék bár a kicsinylés, oktatás, megszólás, lepisszegés vagy bunkózás rovatába, mind csak egyenesen nekem, személyesen nekem szánt, szándékos, célzatos, tudva akart és megvalósított kedveskedések halmazata. Ezekről nincs mit mondanom. Eme mulasztásomat bizonyára helyeselni fogják mindazok, a kik fiatal éveikben a jó nevelésnek áldását élvezték és ennek nyomán szert tettek jó ízlésre is. Ezekhez a nem mindennapos szerencsében részesült emberekhez számítom én Csemegi Károly urat is egész készséggel, különben nem jajdulna fel oly fájdalmasan a miatt, hogy V. K. a »Jogt-ban azt állította, hogy a kir. Curia 51. számú döntvényén meglátszik annak a körme n y o m a, a ki a miniszteri indokolást készítette. Azt hiszem, vagy hogy Csemegi Károly ur e szón ismét meg ne ütközzék, azt vélem ugyan : hogy ama mondás sem az udvariasságot, sem a tudományos vitát ékesítő és emelő finomságot nem sérti és hogy e szólam semmi mást nem jelent, mint azt, hogy V. K. a döntvény iróját ugyanazonosnak tartotta a ministeri indokolás írójává l, a mint bizonyára Szarvas Gábortól megnyugtató felvilágosítást nyerhetne arról Csemegi Károly ur, hogy ebből a szólamból fejlett az irás műveletének jelzésére széltében használt »körmölni* ige. De nem tartózkodom azt sem kijelenteni, hogy a neheztelt szólamot bizonyára nem használtam volna, ha gyanithatám vala, hogy azt bárki udvariatlannak és finomsággal ellenkezőnek tekinthetné, a mint is a »Jog« cikkében ismételten kijelentettem, hogy én senkit sem akarok megsérteni. Minthogy azonban ez már megtörtént és nem történtté többé nem tehetem: arra kérem ezennel Csemegi Károly urat, szíveskedjék ezt az általam elkövetettnek mondott udvariatlanságot az által tízszeresen compensáltnak tekinteni, a mit ő mondott a »Jogtudományi Közlöny «ben, címemhez utalva, az élceskedő jogász-naturalistákról és rövid ideig tartó tetszéletre galvanisált áltekintélyek compromittált nimbusáról. Hogy az ekképen lerótt tartozásról bizonyítéka is legyen: elismerem ezennel — coram publico — én is ama finomságok megértését és azzal egyúttal készségesen nyugtatom az uzsorásán kamatozott visszafizetés megtörténtét. Csemegi Károly ur cikkének emez itt érintett, a kedveskedéseket tartalmazó második ágazata tekintetében tanúsított tartózkodásomnak talán megérdemelt némi jutalmául csak azt az egyet kérem a »Jog« olvasóitól és Csemegi Károly úrtól is: kegyeskedjenek nekem jóakaratúlag megengedni, hogy a fennebb szövegezett kérdésekhez, ráadásul még azt a kérdést is társíthassam: vájjon az az ember — már legyen az akár Csemegi Károly ur, akár V. K. ur — a ki sajtó utján folytatott vita közben olyan állításokat ad xtisztelt ellen fel e« szájába s annak nyelve hegyére, a melyeket az sohasem mondott, vagy a miknek az éppen ellenkezőjét mondotta és teszi ezt azért, hogy emez állításoknak mélységes tudományosságra valló cáfolatával alkalma nyíljék azt bebizonyítani, hogy >-f e n n t i s z t e 11 ellenfele* mily értelmetlen, mennyire tanulatk.n, a legközönségesebb felfogás képességétől is megfosztott, teljesen tájékozatlan egyéniség, ez az ember — mondom — helyes képet alkotott-e magának szaklapok feladatáról? A magam részéről, ugy ebben a közbenszóló kérdésben, mint az érdemben megnyugvással bocsátom az ügyet ítélet alá, mindazoknak az ítélete alá, a kik kérésemet teljesítve, a »Jog< és » Jogtudományi Közlöny* cikkeit összeegyeztetéssel olvasták. Ha reám fog nehezedni az ítélet súlya: önként megígérem, hogy v ezeklésül, hibámért nemcsak hinni, hanem nyíltan vallani is fogom, hogy Csemegi Károly ur cikkében mákszemnyi sincsen abból, a miből következtetni lehetne, hogy kissé nagyon is hajlandó éreztetni felülről és minden erre való jogosultság nélkül, hogy csak a maga véleményét tartja csalhatatlannak és épen azért minden, bármely szerény alakban nyilvánított ellennézetet olyannak tekint, mely csalhatatlansága tekintélyén csorbát ejt s azért minden áron idejekorán v i s s z a r i a s z t a n cl ó. Ha ellenben az ítélet mérlegének serpenyője Csemegi Károly ur hátrányára billenne : egyedül azt óhajtom, elégtételül a sok mindenért, a mit Csemegi Károly ur jónak tartott ellenem elkövetni, hogy hozzá őszinte szivből fakadó j kérést intézhessek. És e kérés az: Engedjen Csemegi Károly ur Magyarország büntető jogszolgáltatásának a kezdet nehézségei után rövid nyugalmat a végre, hogy saját törvénye nyomán j izmosodhassék meg s ennek a törvénynek a nyomán maga önállóan fejleszthesse erejét. Ne követelje, hogy a berlini legfelsőbb bíróságot s a lipcsei birodalmi törvényszéket, melyek nem a magyar büntetőtörvény alapján ítélnek, s melyeknek határozataira vezeti vissza mindamellett maga Csemegi Károly ur, a íjogtudományi Közlönye 99. lapján, a magyar kir. Curia 51-ik számú büntetőjogi döntvényét, hogy ezeket tekintsék a gyakorlat emberei Magyarországon a »pouvoir regulateur* és »autorité regulatrice« hatalmával felruházottaknak. Ne akarja, hogy Magyarország bírái majd Carrarát, majd Zittelmannt vagy Meyert, majd más világhírű nevezetességet, a mint épen egyik vagy a másik esik keze ügyébe, ismerjék el jogforrásul. Szoktassa a gyakorlat embereit ahoz, hogy minden felötlő kételynél első sorban azt kérdezzék, miképen oldja meg a kérdést a magyar büntető I törvény s van-e abban, vagy legalább az arra vonatkozó miniszteri indokolásban egyátalán megfelelő magyarázat és intézkedés? Szokjék maga is ahoz, hogy az ellenvéleményt türelmesen meghallgassa és ne tekintsen minden, az övével nem egyező nézet nyilvánítását személye ellen intézett támadásnak és sértésnek. Higyje aztán, hogy Magyarországon a gyakorlat emberei, kiknek feladatát ő határozta meg, a »Jogt. Közlöny* 104. lapján emez ékes szavakkal: »A gyakorlati jogászat tulajdonképe/i a különbségek felismeréséből és azoknak a különbségek szerinti értékesítéséből áll«, hogy itt ekkor, de csak ekkor, mi mindannyian, kivétel nélkül, egytől-egyig, egész készséggel és odaadással fogjuk követni hivatott vezérletét és soha sem fogjuk ráolvasni, a szintén világhírű Jheringnek, a borotvát készítő szerkovács és borotváló borbély mesterségeik különbségéről tett megjegyzését. Hű támogatásra fog számithatni mindannyinknál és követésre. Meg fog szűnni azonnal a gyöngéden enyelgő kocódás zaja is, annál a kerítésnél, mely kettőnk szomszédos telkét elhatárolja, és ha talán nem is fogunk ölelkezni meleg szeretettel a kerítésen át. vagy a kerítés fölött, mire nincs is szükség: de lehetünk ismét, a mik eddig voltunk: csöndes szomszédok! Rajtam nem fog múlni. — A bűnvádi eljárás átdolgozott tervezete tárgyában tudvalevőleg az igazságügyminiszter egy k'sebb bizottságot küldött ki a nagy ankét tagjaiból. Egy helybeli szaklap csodálkozását fejezte ki a fölött, hogy azon szűkebb bizottságba a kir. tábla alelnöke, ki ott a bűnügyi osztály vezetője, nem lett meghiva. Pedig ezen nincs csodálkozni valója annak, ki tudja, hogy a kir. tábla alelnöke nem tagja a nagy értekezletnek. És miután csak ezek közül alakíthatta a miniszter a kis bizottságot, meg van a táblai alelnök kimaradásának a természetes magyarázata. Hogy pedig a bűnvádi eljárási nagy ankétnek sem tagja, ennek megint értesülésünk szerint az az oka, hogy elfoglaltsága miatt a miniszter többszöri felkérése dacára a meghívást el nem fogadta. — Mit azonban m i igenis csodálatosnak találunk, az, hogy a b ü nvádi kisebb bizottságba meghívta az igazságügyminiszter a kir. tábla egyik polgári tanácsának különben igen kiváló elnökét, mig választhatott volna a miniszter a kir. tábla két büntető tanácsának két kiváló elnöke közt. Hja nem csupán a gondvisej lésnek, de az igazságügyminiszternek utjai is — titkosak.