A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886 / 14. szám - A kir. Curia büntetőjogi 51. számú döntvénye alkalmából. Válasz a Jogtudományi Közlöny Eszmei halmazat és magánlaksértés című cikkére

106 A JOG. kifejezést ama hódoló elismerésnek is, melylyel —legalább én — készséggel adóztam mindig és adózom még ma is ama férfiú értelmének és szorgalmának, a kit az ismertetett 51. számú döntvény fogalmazójának s talán többnek is tartottam és tartok: a »Jog« igy folytatja: »eme határtalan tisztelet és hódoló elismerés értékéből mit sem von le a kétely s az ezt kifejező, csak tartózkodva hangoztatott kérdés: nem tévedett-e talán a kir. Curia büntető tanácsainak teljes ülése mégis akkor, a mikor az 51. számú büntetőjogi döntvényében szövegezett határozatát meghozta ?« És utóbb: »Ez a kétely létezik, tagadhatatlanul; ez előtt nem szabad szemet hunyni. Erre kívánok e sorokban rámutatni; erre óhajtanám felhívhatni a kir. Curia b ü nt e t ő-osztálya tagjai többségének a figyelmét. Azt vélem, ezt a merést nem tekinthetik sértőnek sem a királyi Curia, sem egyesek. Senki sem csalhatatlan s bizonyára nem is tartja magát annak senki; testület ép oly kevéssé, mint bármely józan eszű, egészséges szervezetű ember. A kétely tehát mindig jogosult. Eme meggyőződésem bátorít arra, hogy avval a tiszteletteljes tartózkodással, melyet e részben a kir. C u r i á n a k döntvényekbe foglalt kijelentései mindenkitől méltán megkövetelhetnek, kifejezést adjak én is meggyőződésemnek, hogy a királyi Curia emlitett határozata téves és jelesül nem alapul tételes törvényünkön. * És ennek a csalhatatlannak szintén nem tartott« nézetnek indokolása után, már persze olyan indokolása után, a minő tőlem telt, rámutatott a »Jog« arra, hogy az emlitett kétely, széles köröket nyugtalanít, főleg azért, mivel vannak, kik tűnődnek azon: kötelezők-e a kir. Curia büntetőjogi döntvényei az alsó bíróságokra nézve akkor is, midőn azokat nem bírják a létező tételes törvénynyel megegyeztetni ? Esetleg erőszakot kövessenek-e el meggyőződésükön vagy kitegyék-e a jogkereső közönséget herce-hurcának, jól tudva, hogy a döntvénynyel ellenkező ítéleteiket a kir. Curia mindenesetre meg fogná változtatni? Az ebből felötlő kérdésnek fejtegetésébe azonban ezuttal a »Jog« nem bocsátkozott. De rámutatott arra, hogy a kir. Curia talán nem cselekednék helytelenül, ha az izgalmat, melyet döntvénye keltett, figyelmére méltatná. Mert« — és ez befejezése a »Jog« cikkének — »a mint igaz, hogy a kir. Curia büntetőjogi döntvénye nem változtatja meg — bármely tudományos elmélet vagy elmés ötlet kedveért — a létező tételes törvényt: épen olyan való igaz az is, hogy döntvényeit a kir. Curia — újabb megfontolás után — minden pillanatban módosíthatja vagy legalább megnyugtatóan magyarázhatja. — - Ez felszólalásom célja s nem sérteni akarás. Már maga a kérdésnek újra felvetése és horderején ek újabb beható megvitatása és megfontolása is megnyugtatná az elméknek és kedélyeknek lázongó f o r r o n g á s á t. Ez az eredmény is megérdemelné és bőven jutalmazná a létesítésére fordított fáradságot. « Idáig a »Jog«. Az, a ki magyarul ért és elfogulatlanul fogott a »Jog« most ismertetett cikke tartalmának elolvasásához: arról az egyről talán tisztában lehetett magával, hogy a »Jog« cikkének az éle nem irányulhatott a kir. Curia tekintélye ellen, mert különben a cikkező bizonyára nem azt kéri vala, hogy maga a kir. Curia méltassa a felmerült kételyt figyelmére és oszlassa el — maga a Curia — beható megvitatás és megfontolás után a kételyt vagy m e g n y u gtató magyarázat vagy esetleg döntvényének módosítása által. A kétely lehetett alapos, vagy alaptalan; de tény, hogy létezett. Eloszlatására a »Jog« egyedül a királyi C u r i á t jelölte ki hivatottnak; ezt kérte fel arra. Ez a »Jog* cikkének eszmemenete, iránya és célja. Kérdés most már az, vájjon a »Jogtudományi Közlöny* nek olvasói, kik a »Jog« cikkét nem ismerték: értesülhettek e erről az eszmemenctről, irányról és célról abból az ismertetésből, mit Csemegi Károly ur látott jónak : közölni velük ? Erre a kérdésre a »Jogtudományi Közlöny« cikkének | következő szemelvényei adják meg elég érthetően a keresett ' választ: »a Curia teljes ülésének határozatait illetőleg — — — százszoros okok és rendkívüli érdekek követelik, hogy ezen érinthetetlen tekintély nagy címe alatt senki se hozza saját phantáziájának, sem m á s n a k foszlányos portékáját a k öz f o r g a 1 o m b a«. (Jogt Közi. 13. sz. 98. 1. 2-ik hasáb) és ismét: »a bírónak tudnia kell a törvényt és ismernie azon fun| damentális oszlopokat, a melyeken a bírósági intézmény és mindenik biró hatósági köre, joga és kötelessége épül; a biró ismeri tehát azon súlyt is, melylyel a 1egi felsőbb bíróság ítéletei és különösen teljes ülésének elvi határozatai bírnak, s azoknak, a mint eddig, ugy ezután is annyi nyomatékot fog tulajdonítani, a mennyit a joggyakorlat nehéz pályáján, a tudomány legbonyolódottabb problémái megfejtésében, a törvény elvének, rendszerének és folyományainak fáradhatatlan buzgalommal folytatott tanulmányozásában, a különböző törvények közötti valóságos vagy látszólagos ellentétek összeegyeztetésében megőszült annyi kitűnő bírónak tekintélye, mint a mennyi egy teljes ülési határozat meghozatalában közreműködik, nemcsak joggal igényelhet, hanem a mennyivel az egész polgárosult világ mindenik nemzete, főleg pedig ennek birói testülete, legfelsőbb bíróságait teljes készséggel, kitüntetőleg körülövedzi. (Jogt. Közi. 13.. sz, címlap 2-ik hasáb. ) és végre: »A magyar kir. Curia mindekkoráig bizonyára nem adott okot azon föltevésre, hogy a bírói meggyőződés szabad nyilvánítását bármiként s habár csak indirecte is akadályozná vagy feszélyezné; a mint tehát az 51 -ik számú határozatának meghozatala előtt, a Curia elnökétől kezdve a tegnap kinevezett aljárásbiróig, mindenik biró jogosítottnak tudta és érezhette magát, az alkalmazandó törvény értelméről nyert saját meggyőződését, függetlenül a Curia netaláni ellenkező joggyakorlatától, ítéletében, határozatában, vagy más bírói rendelkezésében érvényesíteni: épen ugy nem vagyok képes felfedezni azon döntvényben sem a tételt, az utasítást vagy | kijelentést, a melyből bármelyik biró vagy bíróság szabad elhatározásának korlátozására irányzott törekvést betűzhetne ki. A kesergő reflexióra tehát a bírált határozat nem szolgáltatott alapot, és így az, az én szerény véleményem szerint — ha nem akart indirecl felhívás lenni, a mit fel sem teszek — legalább is felesleges volt. « (Jogtud. Közi. 13. sz. címlap, 1-ső hasáb. ) Ezek szószerint hű idézetek a »Jogtudományi Közlöny ből, vagyis Csemegi Károly ur cikkéből. Egész őszinteséggel vallom meg, hogy az utolsó közbeszúrt mondatnak: »h a n e m akart indirect felhívás lenni*, értelmét nem bírom magamnak kellőn megmagyarázni. Nézetem szerint ennek a mondatnak, magában véve, semminemű értelme sincsen. Mert mire történt volna az indirect felhívás ? kihez? ki vagy mi ellen? mi végett? Nincs az ott egy szóval sem megmondva. Azt a föltevést pedig, hogy evvel a közbeszúrással Csemegi Károly ur jóakaratúlag arra kívánt volna figyelmeztetni, hogy a »Jog«-ban közzétett tárcacikkem engem összeütközésbe hozhatna a B. T. K. 172-ik §-ával, kizárja Csemegi Károly urnák jártassága a büntetőtörvényben, melynél fogva az nem kerülhette ki figyelmét, hogy az idézett 172-ik §. csak azt