A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886 / 14. szám - A kir. Curia büntetőjogi 51. számú döntvénye alkalmából. Válasz a Jogtudományi Közlöny Eszmei halmazat és magánlaksértés című cikkére

A JOG. 107 rendeli két évig terjedhető államfogházzal és ezer forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntettetni, a ki egyenes, tehát nem azt is, a ki indirect felhívást intéz vagy terjeszt a célból, hogy avval valamely birói hatóság határozata ellen való engedetlenségre izgasson. Azt tehát, hogy Csemegi Károly ur a felhívás említésével ezt a gondolatot kívánta volna eszembe juttatni; viszont én nem teszem fel a mondott oknál fogva róla. Ennélfogva a felhívást említő közbeszúrásra mindaddig nem fektethetek súlyt, mig csak Csemegi Károly ur nem látandja magát talán arra indítottnak, hogy annak az értelmét szorosabban meghatározza, mely esetben — biztosith itom erről — én sem fognék a megfelelő válaszszal adósa maradni. De elvontan ennek az egy mondatnak az értelmétől, kérdem, hogy az, a ki a > Jogtudományi Közlöny«-ből fennebb híven idézett sorokat figyelmesen olvasta s a ki ezekből arról győződött meg, hogy Csemegi Károly ur annak érezte szükségét, hogy a »Jog« és V. K. ellenében a kir. Curia tekintélyének, továbbá a kir. Curia döntvényei hatályának és súlyának vécéimére keljen: hogy az — mondom — gyanít hatta-e, hogy a »Jog« a Curia döntvényeinek hatályát a maga részéről épenséggel nem is tárgyalta s egyáltalában képezhetett-e az magának helyes fogalmat a »Jog« cikke szelleméről, irányáról és célzatáról? Én azt hiszem, — igen, hiszem, Csemegi Károly ur engedelmével: hogy alig! Talán ez is és csak ez annak az oka, hogy Csemegi Károly ur bírálatát nem közölte a »Jog«-ban, hová természetszerűen tartozott volna. A »Jog« közönsége ismerte a megtámadott cikket. A »Jogtudományi Közlöny* olvasói nem voltak ebben a kedvező helyzetben. Kényszerültek azon a mankón sántítani, melyet Csemegi Károly ur adott a kezükbe. Hasonló könnyűséggel és hidegvérűséggel bánt el Csemegi Károly ur a »Jog« cikkének főtárgyával, vagyis avval, hogy V. K. kimerte, csalhatatlannak nem tartott nézeteként azt mondani: hogy az, a ki másnak nyitott udvarába, a nélkül, hogy ténykedésében a laksértés vétségének egyéb ismérvei fenforognának, egyedül csak a végett ment be, hogy onnan, két forintot értékben felül nem haladó élelmi cikket lopjon, nem követte el a lopáson felül a B. T K. 33:2. §-ába ütköző magánlak megsértésének vétségét is; tehát a kir. Curia 51. számú döntvénye, mely azt rendeli, hogy ilyen esetben a B. T. K. 95. ^-ában meghatározott eszmei bűnhalmazat állapittassék meg, téves; téves azért, mivel ott, hol egyátalán nincs bűnhalmazat, nem lehet eszmei bűnhalmazat sem. Erre azt mondja Csemegi Károly ur: »Y. K. ur birálatának első alaptételéül, a Curia teljesülésének határozata címén, oly megállapítást készített ki magának, a melyről azon határozatban egy szó sem foglaltatik.« A -Jogtudományi Közlöny« közönsége tartozott ezt is elhinni. Tartozott elhinni annyival inkább, mivel hogy Csemegi Károly ur ezt a kemény ítéletet nem pusztán csak állította, hanem indokolta is; indokolta — természetesen most is, mint mindig — ^kifogástalan jogi és jogtudományi szabatossággal, a jogtételekből kővetkező folyományoknak logicai leszármaztatásával és tüzetes jogi terminológiával.« A mélyen és érzékenyen sújtó állítást Csemegi Károly ur ugyanis következőleg vezeti le : A teljes-ülés határozata elvi döntvény, vagyis felelet egy előre szövegezett, körvonalozott és elhatárolt elvi kérdésre. Ebben az esetben a Curia határozatának tárgyát nem a lak sértés hypothesise, hanem a bűnhalmazat thesise képezte. Vagyis: ebben az esetben, az előre szövegezett, körvonalozott és elhatárolt kérdés az volt, hogy ugyanazon ember cselekvése, a ki ugyanazon alkalommal, midőn a laksértés vétségét elkövette, egyszersmind ugyanazon helyiségben, a melybe laksértés által bejutott, még a lopás kihágását is véghez vitte és igy két törvénysértést követett el, hogy. ezen ember cselekvése bűnhalmazatot állapit-e meg? és ha igen, anyagi vagy eszmei bűnhalmazatot-e? Látni való tehát ebből, hogy a kir. Curia 51-ik számú büntetőjogi döntvénye alapjául szolgáló kérdés kitűzésekor egyedül a concursus kérdése volt vitás; ezt intézte el a teljes-ülés; erről és csupán erről szól a határozat. Az a fáradság tehát, a melyet V. K. ur »az ő különös céljaihoz képest« alakított esetre vonatkozólag, a laksértés fenn nem forgásának inducálására fordított, kárba veszett munka (Jogt. Közi. 13. sz. 93. lap 1. és 2. hasábja.) Ennek az érvelésnek alaptételét a magam részéről is egész készséggel helyesnek fogadom el. Helyesnek fogadom el tehát azt az állítást, hogy minden curiai döntvény felelet egy előre szövegezett, elhatárolt kérdésre, és igy, ha csakugyan való volna, hogy ez esetben az volt a döntvény alapjául szolgáló kérdés, melyet Csemegi Károly ur közöl, nem tehetnék kifogást én sem az érvelés jogi és jogtudományi szabatossága, a felállított tételekből következtetett folyományoknak logicai leszármaztatása, a tüzetes jogi terminológia ellen. Azonban — ha nem tévedek — a jogilag és logikailag helyes érvelése közben egyről feledkezett meg Csemegi Károly ur, arról, hogy a kir. Curia 51. számú btj. döntvénye közkézen forog és hogy e/.zel a döntvény nyel kézben mindenki jogosult arra a kérdésre : igazat mond-e Csemegi Károly ur, midőn állítja, hogy az a kérdés, melyre képezi az 51. sz. döntvény a feleletet, csak azt tartalmazta: terheli-e bűnhalmazat azt az embert a ki ugyanazon alkalommal laksértést is követett el és lopás kihágását is véghez vitte és ha terheli bűnhalmazat: vájjon ez esetben ténykedése anyagi bűnhalmazatot állapit-e meg vagy eszmeit? Eme, Csemegi Károly urnák igazmondására vonatkozó kérdés épen oly jogosult, mint minden más kétely. Nem veheti tehát zokon tőlem Csemegi Károly ur, hogy nem ugyan az ő, de a »Jog« olvasóinak tájékoztatása végett és — talán kissé erősen, — megtapintott becsületérzékem érdekében is szórói-szóra és változatlanul ide iktatom azt a kérdést, a melyie képezte a kir. Curiai 51. számú döntvénye a feleletet. Ez a kérdés, a mint erről Csemegi Károly ur is, ha talán eddig nem tudná, a teljesen megbizható * Büntető Jog Tárat 18. számából és igy vitánknál legkevésbé sem érdekelt semleges forrásból biztosan meggyőződhetik, a következő: »Idegen udvarba behatoló vádlott által 2 forintot meg nem haladó élelmi czikknek elvétele, egj-ediil csak tulajdon elleni kihágást (K. B. T. K. 126. §.), vagy a B. T. K. 332. §-a alá eső magánlak megséttésének vétségét és a 95. §. szerint azzal eszmei bűnhalmazatban tevő és a K. B. T. 126. £-a alá eső tulaidon elleni kihágást állap itja-e meg?« Eme kérdésnek hű közlése után tartózkodom attól, hogy befolyásoljam bárkinek véleményét a tekintetben: való-e, hogy a kir. Curia egyedül a felől döntött, sokszor említett 3 döntvényében: bűnhalmazatot és pedig anyagi vagy eszmei bűnhalmazatot képez-e annak a cselekvése, a ki idegen udvarba behatolna, ott értékben két forintot meg nem haladó élelmi cikket lop és igy való-e Csemegi Károly urnak az a további állítása is, hogy V. K. a »Jog« 8. számában olyan megállapítást készített magának, bírálata tárgyául, a Curia teljes ülésének határozata címén, a m e I yről abban a határozatban egy szó sem foglaltatik? Rábízhatom megnyugvással a vélemény alakítását mindenkire, a ki kérésemet teljesítette s nem egyedül Csemegi Károly urnák a >Jogtudományi Közlönye 13. számában megjelent értekezéséből ismerkedett meg a kir. Curia 51. számú büntetőjogi döntvényével és a »Jog< S. számában