Őze Imre (szerk.): Magyar jog magánjogi, hiteljogi és eljárásjogi döntvénytára. Felszabadulástól - 1947. XII. 31-ig (Budapest, 1948)

84 Hitbizományi uradalom gazdatisztje részére 1941-ben jogerősen megítélt nyugdíj valorizálása iránti, a földreform során felosztott hitbízomány tulajdonosa elleni perben Kúria tisztázni rendeli az alperesnek az uradalmon kívüli egyéb magyarországi vagyonának jövedelme feletti rendelkezési jogosultság kereteit, mi volt az alperes vagyoni státusa 1941-ben, az ítélet keltekor és mi jelenleg, ehhez képest milyen volt akkori teljesítőképessége és milyen most, mennyit jövedelmeznek az elhagyott javak kormánybiztosságának kezelésében lévő alperesi üzemek, és abból a felperesi és más hasonló igényre tartalékoltatik-e valami, terhelik-e alperest a felperesen kívül volt alkalmazottaival szemben és minő kötelezettségek, áll-e valamilyen alap e célra rendelkezésre, milyenek felperes vagyoni és jövedelmi viszonyai. (1/219) A házingatlan ellenében kikötött életjáradék átértékelése mérvénél Kúria adott esetben figyelembe vette, hogy az inflációs időben a házak úgyszólván semmit sem jövedelmeztek, másrészt pedig az életszínvonal is csökkent. (11/640) Az átértékelés mértékének elbírálása során figyelembe kell venni a pengő vásárlóerejének időközben történt csökkenésén kívül mindkét fél vagyoni helyzetét és ennek keretében a kötelezett felet családtagjaival szemben terhelő tartási kötelezett séget, valamint a felperes érdekében kikötött életjáradék létfenntartási célját és azt, hogy amikor felperes ingatlanát életjáradék ellenében ruházta át alperesre, ez értékálló szolgáltatáshoz jutott, ami ma is tulajdonában van. Mindezekre tekintettel, a pénz értékcsökkenéséből eredő hátrányt a méltányosság szerint úgy kell megosztani, hogy az egyik fél vagyoni romlását se okozza. Ezen elvek alapján az 1935-hen 80.— pengőben kikötött életjáradék összegét a Kúria 80.— Ft-ra értékeli át, de csak 1946. jun. 1.-től kezdve. (1/162) A pengő értékcsökkenéséből eredő hátrányt a felek között rendszerint meg kell osztani éspedig lehetőleg úgy, hogy az egyik félnek sem okozzon méltánytalan, el nem viselhető következményeket. 1945. szeptember 7.-én az egész közvetítési díj amelynek összege nem volt vitássá tehető, — tehát 200.000.— P esedékessé vált. A felperes terhére esett azonban a valorizáció mérve szempontjából, hogy az alperes által 1945. szept. 23.-án küldött 60.000 P-t nem fogadta el. Már pedig abban az időben a pengő értéke, ha még csak kisebb mértékben is, de már állandóan csökkent. Ezt a hátrányt pedig a felperes egyoldalú cselekményével az alperesre át nem háríthatja. Az viszont nem