Őze Imre (szerk.): Magyar jog magánjogi, hiteljogi és eljárásjogi döntvénytára. Felszabadulástól - 1947. XII. 31-ig (Budapest, 1948)

50 megfelelőn, hanem *á vételárként elvállalt tartozások összegét hozzávetőlegesen fedező összeghen van feltüntetve: a 27. J.D.­ben említett lényeges kellékek közül az ellenszolgáltatás feltün­tetésének hiányát nem jelenti. (11/518) Ingatlancserére vonatkozó szerződés a 27. polgári jogegy­ségi határozat értelmében érvénytelen akkor, ha az egyik cse­rélő félnek a másik fél ingatlanából pótlásképpen járó ingatlan­rész területmérték szempontjából ugyan meg van határozva, azonban a pótlásképen járó ingatlanrész annak természetbeni fekvése, határa, területe tekintetében kétségre ad alapot, mert ez csak úgy van meghatározva, hogy azt a cserébe adandó terü­let folytatásában és azzal mesgyés ingatlanból kell kiadni, de a területkihasítás osztóvonalának a helyzete nincs az okiraton sávval vagy rajzzal megjelölve, minélfogva a megjelölés hatá­rozatlan. (1/217) A 4420/1918. M. E. sz. r. alapján kialakult 27. J. D.-ben ki­fejezésre jutó azon jogszabálynak, miszerint a vétel tárgyánál' oly szabatos meghatározása szükséges, hogy az ingatlan azonos­sága, fekvése és határai tekintetében kétség ne álljon fenn: az olyan szerződés, amely szerint a fékvési hely tekintetében meg­jelölt ingatlanból oly terület adatott el, amilyet az alperes az általa választott ingatlanrészből ki fog jelölni: érvén íjtelen. (C. P. V. 3334/1944.) A tulajdonközösség megszüntetésére vonatkozó megállapo­dásra a 4420/1918. M. E. sz. ?'.-nek az ingatlan elidegenítési jog­ügylet írásbafoqlaláscit kötelezővétevő szabályai alkalmazást nem nyernek. (C. P. V. 3350/1944.) A felperesnek és az alperes néhai férjének közös felmenőjé­ről háramlott ingatlanok egymásközti megosztása még jóval az örökhagyó elhunyta utáni időben is osztályos eguességgel tör­ténhet, mely esetben pedig ingatlanokra vonatkozólag sem érvé­nyességi kellék az okiratba foglalás, hanem az osztályos egyes­ség szóbelileg is érvényes. (1/217) Az osztályegyesség általában akkor is érvényesen létrejöhet szóbelileg, ha hagvatékhoz tartozó ingatlanra vonatkozik. (11/309) Házasságon kirül eguüttélő felek által szerzett, közös szer­zeménynek minősülő, csak az egyik fél nevére írt ingatlan fele részére vonatkozó tulajdoni igény rendezésének nem érvényes­ségi kelléke az okiratba való foglalás. (1/193) Ingatlan megvételére vonatkozó megbízás szóbelileg is ér­vényes. (C. P. V. 1683/1946)

Next

/
Oldalképek
Tartalom