Őze Imre (szerk.): Magyar jog magánjogi, hiteljogi és eljárásjogi döntvénytára. Felszabadulástól - 1947. XII. 31-ig (Budapest, 1948)

46 határoz. Az a körülmény, hogy az alperes 710 P térítési összeg ellenében saját üszőjét jóvátételre utóbb beszolgáltatta, mini megtérítési tényező figyelembe nem jöhet, ez, valamint az a körülmény, hogy az oroszok 140 kg. sertéshúsát és 40 kg. sertés­zsírját elvitték, nem áll kapcsolatban a felperes tehenének sza­bályellenes igénybevételével, következésképp a tehén kiadása ellenéhen alperes ezek értékének megtérítését a felperestől nem követelheti. (1/119) Felperesnél a kereseti ló csak mintegy két hétig volt bir­tokban és úgy került hozzá, hogy az oroszok által hajtott mé­neshői kiválva, tanyájának udvarába betévedt, amikor is ő, hogy ismertetőjegyét eltüntesse, a ló farán volt számokat lebo­rotválta. A szerzésnek ez a módja a törvény tiltó rendelkezé­seibe ütközik és ezért az ilyen birtok fenntartása bírói védelem­ben nem részesíthető, mert ilyen védelemre korábbi birtoka alapján csak az a birtokától erőszakosan megfosztott személy tarthat számot, aki a dolog birtokához a másik félnél erösebb jogot igazol. (1/100) 20. TULAJDON (INGÓ). a.) Idegen hatalom rek ri rálásának jogliatása. A szárazföldi háború törvényeiről és szokásairól alkotott és az 1913 : XLIII. te.-be iktatott hágai II. egyezmény 52. cikkében meghatározott körülmények fennforgása nélkül nem lehet ide­gen hatalom rekrirálását jogszerűnek • tekinteni. Jogtalannak minősíti a Kúria, ha az orosz katonák, akik ingóságokat elvit­tük, parancsnokuktól erre felhatalmazást nem kaptak, ha a rekvirálás célja nem a megszálló hadsereg szükségleteinek fede­zése volt és ha a rekvirált dolgokért készpénzzel, vagy a lehető legrövidebb időn belül beváltandó ellsmervénnyel nem fizet tel:. A jogtalan rekvirálásnak magánjogi hatását a magyar magán­jog szabályai szerint kell megítélni, vagyis alkalmazni kell a 25, J.D.-t. (1/121) A megszálló katonai erő részéről történt igénybevétel az igénybevett dolgokra vonatkozó t ulajdonjogot csak akkor szün­teti meg, ha az igénybevétel az Í913: XLIII. tc.-ko] törvény­erőre emelt második hágai egyezmény 52. cikkében foglalt sza­bályoknak megfelelően történt. Minthogy pedig az igénybevett tehénért a rekviráló hatóságok térítést nem adtak, arra a tulaj-

Next

/
Oldalképek
Tartalom