Őze Imre (szerk.): Magyar jog magánjogi, hiteljogi és eljárásjogi döntvénytára. Felszabadulástól - 1947. XII. 31-ig (Budapest, 1948)
133 52. JOGALAP NÉLKÜLI GAZDAGODÁS. Felperes az uradalomtól gyékényeket vásárolt és a vételárat kiegyenlítette. Utóbb a földbirtokreform következtében az uradalom ingatlanai megváltás alá kerültek és gazdasági felszerelései, így a megvett gyékények is, földművesszövetkezet tulajdonába kerültek. Kúria a földművesszövetkezet elleni keresetet elutasítja, mert a megváltás alá kerülő ingatlanok tulajdonosa és az igényjogosultak közötti viszonyt nem lehet jogelőd és jogutód között fennálló viszonynak tekinteni, de az alaptalan gazdagodás esete sem forog fenn, mert jogszabály rendeli, hogy a felosztásra kerülő ingatlanok és ingók tulajdonának tehermentesen kell a juttatottak, ez esetben az alperes, részére átszállaniok, de egyébként is, azokért megváltási ár fizetendő. «C. P. IV. 1507/1946.) 53. ÖRÖKLÉSI JOG. a.) Altalános szabályok. A hagyaték átadása előtt a hagyatékhoz tartozó jogigényt a hagyaték egy részének örököse is egészében érvényesíthet, de nem a saját, hanem az összes örökösök javára, vagyis a peresített vagyonnak hagyatékhoz csatolása végett. (11/582) Örökösödési perben a felek öröklési jogviszonya minden irányban rendezendő, ezért alperes a viszontszolgáltatásra irányuló igényét viszontkeresetnek előterjesztése nélkül a fellebbezési eljárásban is érvényesíthette. (11/437) Az alperes a viszontszolgáltatásra irányuló igényét védő kezésének keretében viszontkeresetnek előterjesztése nélkül, a fellebbezési eljárásban érvényesíthette, a fennforgó esetben különösen azért is, mert az örökösödési perekre nézve irányadó szabály szerint a perbenálló felek öröklési jogviszonyát minden hányban rendezni kell. (11/534) b.) Törvényes öröklés. A köteles rész kiszámításánál az ajándékozott vagyonnak az ajándékozáskor volt értéke helyett a rendes forgalmi viszonyok között kialakult valóságos értéke veendő figyelembe, ha az ajándékozáskori gazdasági viszonyok bizonytalansága miatt rendes forgalmi érték nem volt; az általános szabálytól való eltérést azonban nem indokolhatja az a körülmény, hogy az ajándékozás idején és az örökhagyó halála közötti időben a perbeli ingóknál