Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. Negyedik folyam VI. kötet (Budapest, 1906)

Döntvénytár. 55 tábla által átvett és az ezzel kapcsolatos egyéb megfelelő indokok alapján helybenhagyatik. = A vasút üzemében megsérült alkalmazottak kártérítési igé­nyeiket érvényesíthetik az esetben is, ha vasút ugyanoly fizetés­sel alkalmazza mint a baleset előtt; lásd a Dtár III. f. XXIII. k. 78. és IV. f. II. k. 186. sz. határozatokat. 36. Érvényesnek ismertetett el az örökhagyónak négy tanú együttes jelenlétében tett az az akaratnyilvánítása, hogy az előző napon tett és a községházánál letett írásbeli magán­végrendeletet az egyik tanú tépje szét. A végrendeletnek az örökhagyó megbízása folytán eszközölt beszakitása által a végrendeletnek az 1876: XVI. tcz. 35. §-ában előirt mó­don s ekként érvényesen történt visszavonása megálla­pittatott. (Curia 1906 szeptember 4. 1117/905. sz. a. I. polg. t.) 37­Az a körülmény, hogy a váltóhitelező a váltóadósnak köte­lező fizetési Ígéretei következtében a váltót az elévülési időn belül nem érvényesítette, nem vonhatja maga után azt, hogy a hitelező a váltón alapuló követelésétől el­essék ; sőt az esetben, ha a váltóadós az elévülési kifogás­ról lemondott és ennek daczára a váltóperben ezen kifo­gást megtette, ugy nemcsak a váltóösszegért, hanem a felmerült perköltségekért is köztörvényileg felelős. (Curia 1906 szeptember 5. 901/905. sz. a. VI. polg. t.) A temesvári kir. tábla: Az elsőbiróság ítéletét helybenhagyja, mert: mikor felperestől az alperes a fizetésre nézve halasztást kért és ilyen körülmények között a már fennálló váltókötelezett­ségének a teljesítését a lejárat utáni időre ígérte, a már meglevő váltóbeli kötelmi viszonyon kivül más önálló közpolgári uton ér-

Next

/
Oldalképek
Tartalom