Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. Negyedik folyam VI. kötet (Budapest, 1906)

54 Döntvénytár. némi fogyatkozást idéztek volna is elő, felperes 1904 január 20-tól alperes gyárában továbbra is azonos munkára és keresetre tehe­tett volna szert, de ezt el nem fogadta. Már pedig a sérült munkásnak igénye nem terjed ki arra, hogy munkaereje csökke­nésének megfelelő tartásdijat munkaadójától csak azért, mert balesetet szenvedett, most már szolgálat és munka nélkül követel­hessen, hanem a munkaadó, aki sérült munkásának tartásához hozzájárulni tartozik, igényelheti, hogy a munkás meglevő munka­erejét nála értékesítse, ami mellett a sérült munkásnak igénye csak arra irányulhat, hogy munkaadójától csökkent munkabírása daczára is azt a keresményt kapja meg, amelyben előbb részesült. Külömben pedig a munkás erre való tekintet nélkül kártérítést csak ugy követelhet, ha munkaadója egyáltalában nem, vagy nem az előbb bírt keresettel kívánja alkalmazni, amiről azonban a jelen esetben szólni nem lehet. Ezek mellett nem bir elfogadható alappal felperes azon ellen­vetése, hogy a felajánlott munkát elfogadni nem tartozott, mert felperes neki sem állandó alkalmaztatást biztosítani, sem pedig őt az előbb szenvedett sérülésért külön kártalanítani nem akarta. Ugyanis az újbóli alkalmazással alperes épen kártalanította volna a felperest, kinek csak tartáshoz és ehhez is csak a fentebbi korlátozással lehet igénye, de nincs igénye az előbbi keresettel való alkalmaztatás mellett még külön valamely kártalanítási összegre, és az állandó alkalmaztatás biztosítását sem követelheti, hanem ha a szolgálat, a munkaadó hibája mellett válik lehetet­lenné, áll elő a más módon való kártérítéshez igénye; következés­kép felperesnek valóságos károsodása esetén sem állott volna jogában az általa felhozott okokból a megajánlott alkalmaztatást visszautasítani, s így ennek következményeit viselni tartozik. Ezeknélfogva felperest keresetével elutasítani kellett. (1905 február 13. 97,834/904. sz. a.) A budapesti kir. tábla: Az elsőbiróság ítéletét indokaiból helybenhagyja. (1905 június 20. 1129/905. V. sz. a.) A kir. Curia: Az elsőbiróság Ítéletében helyesen fejtette ki azt, hogy felperes 1904 január 20-tól alperes gyárában továbbra is azonos munkára és keresetre tehetett volna szert, de ő azt el nem fogadta. A kir. tábla ítélete az elsőbiróság által kifejtett s a

Next

/
Oldalképek
Tartalom