Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. Negyedik folyam IV. kötet (Budapest, 1906)

Döntvénytár. 125 időn át tartott levonásokhoz hallgatólag hozzájárultnak tekin­tendő, miből következik, hogy felperes d—i m. k. vasgyár illetve bányatársulat pénztárára nézve megállapitott B. alatti alapszabá­lyokat magára nézve kötelezőnek fogadta el; minthogy továbbá ezen alapszabály 8. §. szerint a társpénztárba befizetett összegek tehát ezen §. b) p. alatt felsorolt járulékok is semmi szin alatt vissza nem téríttetnek a befizetőnek, a per elbírálásainál közöm­bös az, hogy felperes mi okból s a fegyelmi eljárás szabályainak helyes vagy helytelen alkalmazásával bocsáttatott el szolgálatá­ból ; ezeknélfogva felperes a fizetéséből az alperes társpénztár javára a nyugdijalapra levonásba hozott összegek visszafizetése iránti keresetével elutasítandó volt. (1903. évi deczember hó 16-án 11706/903.) A kassai kir. tábla: Az elsőbiróság itéleíét helybenhagyja indokaiból és azért; mert még ha a felperes részére munkás­könyvéhez hozzáfűzve a «társaspénztári alapszabályok* a 6. §. intézkedése ellenére ki sem adattak volna, a gyártelep összes munkásaira általánosan kötelező érvényű alapszabály 5. §. értel­mében a felperes szolgálatba felvétele napján a társpénztár-intéz­mény tagjává lett, amiről nemcsak a fizetéséből történt folytonos levonás tényéből, de az intézménynek a munkások között gya­korta nyilvánuló hatásaiból, mint a gyártelepen köztudomású té­nyekből kétségtelen tudomással birt; továbbá mert a «társpénz­tárií intézmény czélját s a befizetett járulékok rendeltetését tekintve, a kölcsönös segélyezés s az arra szorult munkástársak orvoslására felhasznált járulékok visszakövetelhetése, minden esetben kizártnak tartandó. (1904 április 19-én 220/904.) A kir. Curia: A kir. tábla Ítélete felhozott és felhívott indokaiból helybenhagyatik. = Lásd a Dtdr III. f. XXII. k. 180. sz. ellenkező határo­zatot, amely szerint az, hogy az alkalmazott véglegesítése alkal­mával a nyugdíj szabályzatot megkapta és hogy a járulékok havon­kénti levonása ellen nem tiltakozott, nem elégséges arra, hogy a nyugdíj szabályzat rendelkezéseibe való beleegyezés kétségtelenül megállapittassék.

Next

/
Oldalképek
Tartalom