Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. Negyedik folyam IV. kötet (Budapest, 1906)

5° Döntvénytár földeken szántott, tehát kifáradva kellett lenniök, s igy hajtásukhoz különös szakértelem nem volt kívánatos, de felperes nem is állítja, hogy alperes kocsisa a lovak hajtásához kellő szakértelemmel nem birt, sőt T. J nek a büntető eljárásban tett vallomása szerint ő elég erősnek ismeri, hogy a lovakhoz hasonló lovakat elhajthasson, s mert a lószerszám elég jó karban volt, alperes ellen oly mulasztás nem nyert beigazolást, amely által okot szolgáltatott volna arra, hogy a lovak fékezése kellő módon eszközölhető nem volt; de a kihallgatott H. és F. tanuk vallomásával igazoltatott felperes tagadásával szemben, hogy alperes kocsisa, amidőn a lovak a lejtőn lefelé szaladtak, folyton kiáltozott, a kocsi is nagy robogással rohant a lejtőnek, amit G. I. csak azért nem hallott meg, mert köztudomás szerint süket volt; de H. F. tanú szerint is G. I. nem a gyalog-, hanem a kocsiúton haladt akkor, amidőn el lett gázolva, s igy ennek testi fogyatko2ása oka, hogy a figyelmeztetést nem hallotta, de másrészt saját gondatlansága is okozta, hogy kellő körültekintés nélkül a kocsiúton haladt ; mindezeknél fogva a tartási kártérítési igény iránti keresetével felperest elutasítani kellett. (1904. évi február hó 25. 932/904.) A budapesti kir. tábla: Az elsőbiróság ítéletét megváltoztatja, alperes kártérítési kötelezettségét megállapítja, stb. Indokok: A tanuk közül arra nézve, hogy mely ok idézte elő az alperes kocsijába fogott lovak sebes vágtatását, S. tanú vallomása szolgáltat bizonyítékot. Ez a tanú ugyanis kocsijával a földekről a község felé haladva elkerülte alperes kocsiját, amely szántás után szintén hazatérőben volt, s melyen alperes kocsisa F. fekve aludt, a gyeplő egyik szára a lőcsön volt, a másik a földön, amikor pedig a tanú már a községbe vezető lejtős uton haladt, akkor alperes kocsija a tanú kocsiját megelőzve vágtató lovakkal haladt lefelé a lejtőn, F. kocsis pedig, akinek akkor sem volt kezében a gyeplő, a kocsi két lőcsét tartotta. E tanúvallomás alapján tehát azt kell megállapítani, hogy a kocsis alvása közben ért a kocsi a lejtős útra, s azon önmagától sebesen megindulva már akkor fékezhetlenül rohant lefelé s ütötte el a felperes férjét. A baleset tehát nem puszta véletlenből vagy valamely elhá-