Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. Negyedik folyam IV. kötet (Budapest, 1906)

40 Döntvénytár. tárgyában közös egyetértésre nem juthatnának, egy har­madikat elnökül válasszanak, nem jogosítja fel őket, hogy az elnök személyét szabad belátással tetszésük szerint ki­jelölhessék, hanem szükséges, hogy az elnökül választott egyén a becsléshez megkivántató mü- vagy tárgyismeret­tel birjon s ezenfelül megfeleljen ama követelményeknek is, melyeket a törvénykezési rendtartás a szakértőül alkal­mazott egyén személyi megbízhatóságát illetően előir. (Curia 1905 november 21. 710/904. sz. a.) A budapesti kir. tábla: Az elsőbiróság ítéletét helyben­hagyja. Indokok: Helyesen vitatja ugyan felperes, hogy az által, mi­képp a létrejött megállapodás (ált. bizt. feltétel 11. §-a) értelmé­ben a peres felek által a kárnak megbecslésére megválasztott két szakértőnek jutott feladatául az, hogy arra az eshetőségre való tekintettel, hogy amennyiben nevezettek a kár megállapítása tár­gyában közös egyetértésre nem juthatnának, a kár mennyisége kérdésének a két eltérő véleményben foglalt becslés korlátain be­lül leendő eldöntésére egy harmadikat elnökül válasszanak, ez által a felek részéről megválasztott szakértők még nem nyertek jogot arra, hogy a döntésre hivatott elnök személyét szabad be­látással tetszésük szerint kijelölhessék, mivel az általános biztosí­tási feltétel 11. §-ának 2. bekezdésében foglalt abból a rendelke­zéséből, hogy a kár megbecslésére mindenik fél 1—1 szakértőt nevez, kik közösen egy harmadik szakértőt választanak elnökké, nyilvánvaló, hogy elnökké is csak az választható, ki a becsléshez megkivántató mü vagy tárgyismerettel is bir, s emellett arra való figyelemmel, hogy idevonatkozólag a felek megállapodását pótló általános biztosítási feltételek sem tartalmaznak eltérő rendelke­zést, a felek által megválasztott becslőket az esetleg döntésre hiva­tott elnök személyének kijelölésében még az az általános szabály is kétségen kívül köti, melyet a törvénykezési rendtartás a szak­értőül alkalmazott egyén személyi megbízhatóságát illetően előir. (Sommás eljárási törvény 94. §. 6-ik bekezdése) ; mindamellett felperesnek a szakbecsü szabályszerűsége ellen a felek által megvá­lasztott becslők részéről közösen kijelölt elnök szakértelmére és

Next

/
Oldalképek
Tartalom