Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. Negyedik folyam IV. kötet (Budapest, 1906)

Döntvénytár. 41 intézkedéseiben megváltoztatandó s a felperes keresetével egész­ben elutasítandó volt; mert az alperesi szövetkezet alapszabályai­nak 61. §-a a tiszta nyereség mikénti felosztására nézve korlátozó intézkedést csak annyiban tartalmaz, hogy mindaddig, mig a tartalékalap 10,000 K-ra nem emelkedett, az üzletrészekre oszta­lék nem fizethető, egyébként, azonban a közgyűlésnek a tiszta nyereség felosztására nézve a kereskedelmi törvény 240. illetően 179. §-a, ugy az alapszabályokban is meghatározott önkormány­zati hatósági körét az alapszabályok felhívott szakasza csakis annyiban érinti s e tárgyú határozata sikerrel megtámadható csakis abban az esetben volna, ha a közgyűlés a nyereség felosz­tásának az alapszabályokban előirt módozataitól, vagyis a szövet­kezet általános czéljától eltérően intézkednék, avagy a határozat­képesség kétséges volna ; az az intézkedés azonban, mely szerint a tiszta nyereség egy része a tagok összességének a javát képező tartalékalapra lett fordítva, a szövetkezet érdekétől és czéljától eltérőnek éppen nem tekinthető, az ez irányú határozat pedig egy tagnak — nyilván a felperesnek — kivételével egyhangúan hozatott. (1904 május 2. 507.) A kir. Curia: A másodbiróság ítéletének a 2241 K 62 fi.ll. tiszta nyereségre vonatkozó rendelkezését megváltoztatni s e te­kintetben az elsőbiróság vonatkozó rendelkezését a benne meg­felelően felhozott indokokból kellett helybenhagyni. 27. A vevő nem tartozik a könyvecskébe szállitottként bejegy­zett tejmennyiség átvételét akkor is elismerni, ha keve­sebb tejet kapott, hanem jogosítva volt az átvétel elisme­rését arra a kisebb tejmennyiségre szorítani, melyet az alperes alkalmazottja neki tényleg átadott, s amelyet ő at­tól valósággal átvett, amiért is az eladó ez okból nincs jo­gosítva a szerződéstől elállani, s ha az eladó nem bizo­nyítja, hogy a vevő az eredeti bejegyzéseket jogtalan ha­szon elérése és az ő rosszhiszemű megkárosítása végett vál­toztatta meg, ugy a jogtalan elállás esetére kikötött köt­bér esedékessé vált.

Next

/
Oldalképek
Tartalom