Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. Negyedik folyam III. kötet (Budapest, 1906)

r. Az absolut uralom alatt kibocsátott s miniszterileg jóvá­hagyott takarékpénztári alapszabályok elévülési idejét az akkori jognak megfelelően 40 évben állapították meg. A ta­karékpénztári alapszabályoknak a magyar törvények hatá­lyának visszaállítása után történt azon módosítása, hogy az elévülési idő a magyar törvényeknek megfelelően 32 év, csak attól az időponttól hatályos, amikor ezen rendelke­zés életbe lépett és azokra jfa régi betétekre nézve, a me­lyek a régi alapszabályok érvényben léte alatt 40 éves elévülési idő;megállapitásával helyeztettek el, ily körülmé­nyek közt az ujabb alapszabályoknak hatályt tulajdonítani nem lehet. (Curia 1905 május 23. 1047/1904. sz. a.) A budapesti kir. tábla: A kir. tábla az elsőbiróság Ítéleté­nek felebbezett részét helybenhagyja. Indokok: A peres felek között nem vitás tényállás szerint ugyanis akkor, amikor a most igényelt betétek az alperes pénz­intézetnél az 1861. év folyamán elhelyeztettek, alperesnek a válasz­hoz N. alatt csatolt alapszabályai voltak érvényben, amelyek Bécsben, 1859. évi január hó 17-én belügyminiszteri megerősítést nyertek, ezeknek az alapszabályoknak 24. §-a pedig akképpen rendelkezik, hogy : «Az elévülési időszak, mely az utolsó betétel napjától számítandó s uj betétel által, vagy kamatkivétellel meg nem szakasztatott, 40 években állapittatik meg.» Az alapszabályoknak ez a rendelkezése az 1844. évi szeptem­ber hó 2-án kiadott legmagasabb rendszabály 18. §-ának, amely a takarékpénztári betétek elévülési idejét általában 40 évben és egyébként is az alapszabályok szövegével megegyezően állapította meg, mindenben megfelel és igy az idézett alapszabály rendelke­Döntvénytár. IV. folyam. III. k. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom