Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. Negyedik folyam I. kötet (Budapest, 1905)

Döntvénytár, 27 változtatásával felpereseket keresetükkel elutasítani, alperes viszon­kereseti kérelmére a végrendeletet hatálytalannak nyilvánítani, s ennek folytán kk. E. M. törvényes örökösödési jogát az id. törvény­kezési szabályok 9. §ja alapján megállapítani kellett. S mint­hogy a kir. tábla a fent kifejtett jogalapon a kereset elutasításá­val, a pert érdemben elbirálhatónak találta, eltekintett attól a szabálytalanságtól, hogy noha E. I. végrendeletében nem A. Gy.-t, hanem első helyen ennek elsőszülött, s második helyen ennek másodszülött fiát nevezte meg örökösül, felperesek ezeket, mint elsőrendű felperes A. Gy.-el szemben kétségeri kivül érdekellen­tétben állókat, és pedig esetleg gondnok képviselete mellett perbe­vonni elmulasztották. (1904 szeptember 1. 1715/904. sz. a.) A kir. Curia: Annak kijelentésével, hogy az e perbeli Ítélet hatálya csakis e perben álló felekre terjed ki, a kir. tábla Ítélete indokaiból helybenhagyatik abban az értelemben, hogy az E. I. által Sz.-en 1881 október 3-án alkotott írásbeli magánvégrendelet csakis a perben álló felekre vonatkozóan mondatik ki hatálytalan­nak ; következésképpen, minthogy felpereseknek a végrendelet alapján utóöröklésre igényt tartható fiúgyermekei perben nem állottak, kiskorú E. M. kizárólagos törvényes öröklési jogának megállapítása mellőztetik, s a nevezett kiskorú s az utóörökösök közötti jogviszony rendezése az 1894 : XVI. tcz. 88. §-a értel­mében a hagyatéki eljárásra hagyatik fen. = Hasonló határozat Dtdr III. folyam IV. k. 2. sz. alatt közölve. 14. Az önkéntesi iskola parancsnoka az önkéntesek részére szükséges könyveket megrendelte s a fizetést az önkéntesek ígérték, amiért is a parancsnok csak közvetítőnek tekin­tendő, s az eladó és a katonai kincstár között vételi ügylet létre sem jött, s igy fizetésre nem is kötelezhető. — Az önkéntesi iskola parancsnoka — csupán vezényleti teen­dőkre lévén kirendelve — ebbeli minőségénél fogva nem tekinthető feljogosítottnak arra, hogy a katonai kincstár

Next

/
Oldalképek
Tartalom