Hargitai László (szerk.): Nemzetközi közúti árufuvarozás - CMR. Az 1956-ban, Genfben kötött CMR Egyezményről, a hazai ítélkezési gyakorlat összeállításával (Budapest, 2008)
Nemzetközi közúti árufuvarozás - CMR 80 Ilyen körülményeket követően került sor az áru vámkezelésére, leplombálására és az áru ... való kiszállítására. Az előzőeket összességében értékelve az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy noha mindkét járművezető tisztában volt azzal, hogy a nagy értékű rakományt plomba sem védi, mind G., mind K. tanú őrizetlenül hagyta a jármüvet több órára. Ezen túlmenően a jármű egész hétvégén őrizetlen volt, hiszen a felperes által hivatkozott őrzött parkoló őrizetének módjára, az őrizet minőségére és az őrizet alatt beállott károkért a V. Rt. által vállalt felelősség mértékére - melyből az őrizet megfelelőségére és minőségére lehetne következni - semmilyen bizonyítékot nem ajánlott fel a felperes, noha az alperes mindvégig tagadta azt, hogy az árut a felperes megfelelő gondossággal kezelte volna. Az előzőek alapján összességében az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy a megfelelő őrizet nem volt igazolt, és a felperes súlyosan gondatlanul járt el az áru kezelése kapcsán, ezért teljes kártérítés fizetésére köteles. A bíróság kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 4 466 648 Ft, azaz négymillió-négyszázhatvanhatezer-hatszáznegyvennyolc forint tőkét, annak 2001. február 28-ától a kifizetés napjáig járó évi 5%-os késedelmi kamatát és 705 273 Ft, azaz hétszázötezer-kettöszázhetvenhárom forint perköltséget, egyebekben a felperes keresetét elutasítja. A bíróság kötelezte a felperest, hogy az előzetesen le nem rótt 268 880 Ft fellebbezési illetéket külön felhívásra fizesse meg az Államnak.