Hargitai László (szerk.): Nemzetközi közúti árufuvarozás - CMR. Az 1956-ban, Genfben kötött CMR Egyezményről, a hazai ítélkezési gyakorlat összeállításával (Budapest, 2008)

Nemzetközi közúti árufuvarozás - CMR 134 Érdekessége a jogesetnek, hogy a Legfelsőbb Bíróság az alperes álláspontját - a jogvesztést illetően - azért nem fogadta el, mert a felperes már az 1987. november 11 —i telexében is utalt kárigényére, amit a november 13-i telexében is megerősített. A jogeset sajátossága még, hogy a kár egyébként nemcsak a fuvareszköz kiállítási késedelmével összefüggésben keletkezett, hanem a felperesnek abból is adódtak többletkiadásai, hogy az alperes a rakomány egy részét nem a megadott helyeken szolgáltatta ki, rakta le, így a továbbfuvarozásról, illetve a megfelelő helyre történő továbbításról a külföldi címzettnek kellett gondoskodnia. Ennek költségei képezték a felperesi követelés alapját. E körben rámutatott a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy a CMR Egyezmény, de a háttérjogként alkalmazandó Ptk. szerint is, a fuvarozó alapvető kötelezettségét képezi az, hogy a küldeményt a címzettnek a megadott rendeltetési helyen kiszolgáltassa [CMR 13. Cikk 1. bek., Ptk. 488. § (1) bek.]. A Legfelsőbb Bíróság szerint az ettől eltérő eljárás a fuvarozási szerződés megszegésének minősül, és mert a CMR Egyezmény erre a tényállásra kifejezett rendelkezést nem tartalmaz, valamint a Ptk. Fuvarozás című fejezete sem, a polgári jog általános szabályai szerint is megállapítható az alperes felelőssége az előzőekben vázolt eljárásból származó többletköltségért [Ptk. 339. § (1) bek.]. így a kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján - a fellebbezés folytán szükséges kiegészítéssel - helybenhagyta.