Hargitai László (szerk.): Nemzetközi közúti árufuvarozás - CMR. Az 1956-ban, Genfben kötött CMR Egyezményről, a hazai ítélkezési gyakorlat összeállításával (Budapest, 2008)

Nemzetközi közúti árufuvarozás - CMR 120 állóan értékelte az elsőfokú bíróság az alperes magatartását úgy, hogy a bírói felhívás ellenére az ellenkérelem előterjesztésének hiánya, és a tárgyaláson való meg nem jelenés úgy tekinthető, hogy a felperesi tényállításokat vitatni nem kívánja. Mindebből az következik, hogy a felperes által előadott tényállást az alperes nem tette kétségessé, így lehetőség volt a rendelkezésre álló aggálytalan adatok alapján döntés meghozatalára, ugyanis bizonyítási eljárás lefolytatásának szükségessége nem merült fel [Pp. 163. § (l)-(2) bekezdés]. Az ítélőtábla álláspontja szerint az alperes által a csupán a fellebbezési eljárásban felhozott érdemi hivatkozások ennél fogva figyelembe már nem vehetők, különös tekintettel arra is, hogy az alperes első tárgyalást elmulasztó magatartása vétlennek nem tekinthető [Pp. 235. § (1) bekezdés]. Az előzőekben írtak miatt az ítélőtábla szerint a tényállás kiegészítésének szükségessége tekintetében sem helytálló a fellebbezés hivatkozása. A tényállást ugyanis a bíróságnak a felmerült bizonyítékok alapján kell megállapítania, a felperes által becsatolt okiratok pedig egyértelműen alátámasztották az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást. Megjegyzendő azonban, hogy az alperesi felelősség megalapozása szempontjából nem az alperes által hiányolt nyomozást lezáró határozatnak lehet jelentősége, a CMR egyezmény 17. Cikk 2. pontja teljesüléséhez ugyanis nem az alperes vétlenségét kellene bizonyítani, mentesüléséhez legfeljebb külső elháríthatatlan ok vezethetne. Az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását semmiképpen sem indokolja az alperes azon fellebbezési hivatkozása sem, hogy a peres felek között CMR felelősségbiztosítási jogviszony állt fenn, ugyanis az elsőfokú bíróság ítéletének helyes értelmezéséből kitűnik, hogy az elsőfokú bíróság éppen ezen jogviszonyra alapítottan - az alperesi felelősségkorlátozást is figyelembe véve (CMR Egyezményt kihirdető tvr. 23. Cikk 1. és 3. pontja) - döntött a peres felek közötti jogvitában. A felperes perindítást megelőző és a keresetlevél mellékleteként becsatolt írásbeli felszólításból megállapíthatóan csupán a CMR felelősségbiztosítás terhére elszámolt összegen felüli 20%-os önrész mértékéig terjesztette elő kereseti kérelmét, amire a peres felek közötti biztosítás nem nyújtott fedezetet, és az elsőfokú bíróság is csupán az úgynevezett önrész összegének és ezen összeg után a CMR Egyezményt kihirdető tvr. 27. Cikk 1. pontjában szabályozott mértékű kamata megtérítésére kötelezte az alperest. Amennyiben a peres felek közötti jogviszony értékelésére az érdemi döntés meghozatalánál nem került volna sor, úgy az alperesi felelősség a jelen ügyben meghatározott marasztalási összegnél jelentősebb lehetett volna. A peres felek közötti szerződéses jogviszonyban kikötött önrész hiányára az alperes az első fokú eljárásban nem hivatkozott, ugyanakkor a felperes által becsatolt okirati bizonyítékokból az önrész kikötése következett, a perindítást megelőző felszólításban is erre alapítottan hívta fel teljesítésre az alperest. Az előzőekre tekintettel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése és 254. § (3) bekezdése alapján helyes indokaira figyelemmel helybenhagyta.