Hargitai László (szerk.): Nemzetközi közúti árufuvarozás - CMR. Az 1956-ban, Genfben kötött CMR Egyezményről, a hazai ítélkezési gyakorlat összeállításával (Budapest, 2008)
109 4. A CMR Egyezmény cikkeihez kapcsolódóbírói döntések Továbbiak a jogesetről A felperes fuvarozó alkalmazásában állt, a fuvarozást lebonyolító gépkocsivezető tanúvallomása alapján az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az áru felrakását a gépkocsivezető jelenlétében, a feladó végezte. A bíróság az első fokú eljárás során beszerzett szakértői véleményben foglaltakra alapítva, arra következtetett, hogy a fuvarozandó márványlapok megtámasztásához felhasznált acélállvány nem megfelelő magassága és szilárdsága okozta az áruban keletkezett kárt. Az elsőfokú bíróság a szakértő nyilatkozata alapján megállapította azt is, hogy e hiányosságok felismerése, a berakodáskor jelenlévő gépkocsivezetőtől nem volt elvárható. A bíróság szerint nem terhelte továbbá az erre vonatkozó, fuvarozói fenntartásának a fuvarlevélen történő feltüntetési kötelezettsége sem. Az alperes szállítmányozó fellebbezése folytán indult másodfokú eljárás során, az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Kötelezte az alperest, a felperes és a felperesi beavatkozó másodfokú perköltségeinek megtérítésére. Az ítélőtábla álláspontja szerint, az elsőfokú bíróság a tényállást kellően feltárta, abból helytálló jogi következtetést vont le. A CMR Egyezmény szerinti bizonyítási terhet az ítélőtábla szerint az elsőfokú bíróság helytállóan telepítette. A perben lefolytatott szakértői és a tanúbizonyítás eredményének okszerű mérlegelésével állapította meg, hogy az alperes a CMR Egyezmény 18. Cikk 2. pontjában foglaltaknak megfelelően, nem bizonyította, hogy az áru sérülése nem a 17. Cikk 4/c pontja alapján következett be. Hangsúlyozta az ítélőtábla, hogy eltérő jogi következtetés levonására a fellebbezésben előadottak sem adtak alapot. A felperes gépjárművezetőjének tanúvallomásából, illetve a 2002. október 9-én kelt A/9, sorszám alatt csatolt, feladó által tett nyilatkozatból arra kellett következtetni, hogy a felrakást a feladó végezte. A felperesi gépjárművezető a gépjárműre vonatkozóan adott információkat a túlsúly elkerülése érdekében. A gépjárművezető az acélbak platón történő elhelyezését módosíttatta, illetőleg hevederrel további rögzítést végzett. Ugyanakkor a perben kirendelt szakértő a kár keletkezését nem az állvány rossz elhelyezésére, hanem annak szerkezeti alkalmatlanságára vezette vissza. Nem vitásan utalt arra a szakértő, hogy a rögzítés sem volt megfelelő. Álláspontja azonban az volt, hogy a megfelelő rögzítés sem akadályozta volna meg a kár bekövetkezését. Az ítélőtábla erre tekintettel a gépjárművezető felrakáskori, kárt okozó közrehatását, az alperes állításával szemben nem tudta megállapítani. Az ítélőtábla alaptalannak tartotta az alperes azon érvelését is, hogy a gépjárművezetőnek, az acélbak mérete láttán meg kellett volna tagadnia a fuvar teljesítését. Álláspontja ugyanis az volt, hogy a gépjárművezetőnek nem kellett arra vonatkozó szakmai ismerettel rendelkeznie, hogy az állvány és a márványtáblák között fennálló, szemmel látható méretkülönbség az állványt alkalmatlanná teszi az áru rögzítésére. Az ítélőtábla alaptalannak tartotta az alperes azon kifogását is, hogy a perben kirendelt igazságügyi szakértő vizsgálat nélkül tett szakmai megállapítást az acélbak szilárdságára, és jelölte meg annak hiányosságát a kár okaként. A szakértő ugyanis a rendelkezésre bocsátott dokumentumok, illetve fényképfelvételek alapján, méretarányos rajzot készített. Az acélállványzatot modellezte. Annak és a perbeli árunak,
