Hargitai László (szerk.): Nemzetközi közúti árufuvarozás - CMR. Az 1956-ban, Genfben kötött CMR Egyezményről, a hazai ítélkezési gyakorlat összeállításával (Budapest, 2008)

103 4. A CMR Egyezmény cikkeihez kapcsolódóbírói döntések fel a felmerült többletköltségeket, melyeket tételesen kimutatott. A szerződés szerint az árunak 2001. július 31-én az ausztriai rendeltetési helyén kellett volna lennie, ennek hiányában az alperes részéről érdekmúlás következett be. Utalt arra is, hogy közömbös, hogy az alperes milyen összegért értékesítette a gépkocsit, a befolyt vételárat ugyanis nem lehet kárcsökkentő tényezőként figyelembe venni. Az indokolatlan többletköltségeit az alperes a felperesre átháríthatja. A CMR 32. Cikk 1. pontja és c) alpontja alapján a megyei bíróság megállapította, hogy a 2004. január 15-én benyújtott kereseti kérelmével a felperes a fuvardíj iránti igényét az elévülési határidő elteltét követően érvényesítette, így a kereset e vonatkozásban is alaptalan. A fellebbezésében a felperes kérte, hogy az ítélőtábla az első fokú ítéletet változtassa meg, kereseti kérelmének adjon helyt. Álláspontja szerint a megyei bíróság figyelmen kívül hagyta az ítélőtábla végzésében foglalt iránymutatást és a szakértői véleményben foglaltakat. Az ítélőtábla iránymutatása szerint olyan összegben áll fenn a felperes többletköltségekkel kapcsolatos felelőssége, amennyi az Ausztriába szállítás költsége lett volna. A szakértő megállapította, hogy az Ausztriába való szállításnak nem lettek volna költségei. Az előzőekre figyelemmel tehát nincs kártérítési kötelezettség. Vitatta, hogy az alperes oldalán érdekmúlás következett volna be, megjegyezve, hogy érdekmúlás esetén is terheli az alperest a kárenyhítési kötelezettség, vonatkozik rá a káronszerzés tilalma. Felperes szerint iratellenes a fuvardíjjal kapcsolatos ítéleti megállapítás is, a felperest az arányos fuvardíj megilleti, a Pécsi ítélőtábla hatályon kívül helyező végzésében megállapította, hogy a felperes az elévülési határidőn belül nyújtotta be keresetét. A fellebbezési ellenkérelmében az alperes az ítélet helybenhagyását kérte. Álláspontja szerint, a felperes saját döntése volt, hogy az árut az Unió területéről kiviszi. O választotta azt a kódszámot, amely szerint az áru végleges exportra kerül. Hangsúlyozta, hogy az árutovábbítás megszervezése körében nem a tőle, mint szakcégtől elvárható módon járt el, a megbízást nem tudta teljesíteni, az igazságügyi szakértő által felvázolt vámjogi megoldást a felperesnek kellett volna kezdeményezni, erről a felperesnek, mint szakcégnek tudnia, az alperest pedig értesítenie kellett volna. Hangsúlyozta, hogy a szerződés teljesítése olyan okból vált lehetetlenné, amelyért a felperes felelős, ezért a Ptk. 312. § (2) bekezdése alkalmazandó. így álláspontja szerinte a fuvardíj arányos részének megfizetésével a Ptk. 494. § (2) bekezdése szerint az alperes akkor tartozna, ha a fuvarozó érdekkörén kívül felmerült ok idézte volna elő a fuvarozási akadályt. A fuvarozó a Ptk. 503. § (1) bekezdése értelmében sem tarthat igényt fuvardíjra, mert a felperes tette lehetetlenné, hogy az árut a rendeltetési helyén ki tudja szolgáltatni. A felperes fellebbezése az alábbiak szerint részben alapos. A megyei bíróság a per eldöntéséhez szükséges körben lefolytatta a bizonyítási eljárást, a beszerzett peradatok okszerű mérlegelésével helyes tényállást állapított meg, az ebből levont jogi következtetést azonban az ítélőtábla csak részben osztotta. Az elsőfokú bíróság helyesen foglalt állást abban, hogy az áru továbbítása körében a felperes nem a tőle, mint szakcégtől elvárható módon járt el, a fuvarozási