Hargitai László (szerk.): Nemzetközi közúti árufuvarozás - CMR. Az 1956-ban, Genfben kötött CMR Egyezményről, a hazai ítélkezési gyakorlat összeállításával (Budapest, 2008)

Nemzetközi közúti árufuvarozás - CMR 104 akadályt a felperesi magatartás idézte elő. Annak vizsgálata során, hogy ezáltal az alperesnek okozott-e kárt, és ha igen, úgy milyen összegben, figyelemmel kell lenni arra, hogy a Győri ítélőtábla Gf. II. 20 248/2005/6. számú végzésében adott iránymutatás azon a - felek által egybehangzóan állított - tényálláson alapult, hogy a rakomány Ausztriába szállítása csupán az ezzel kapcsolatos vámteher megfizetése után vált volna lehetségessé. A megismételt eljárásban beszerzett szakértői vélemény és annak kiegészítése alapján azonban megállapítást nyert, hogy a kedvező vámjogi megoldás megválasztásával továbbra is lehetőség lett volna az árunak vám-, illetve biztosítékfizetési kötelezettség nélküli Ausztriába továbbítására. Az alapjaiban megváltozott tényállás miatt az ítélőtábla korábbi iránymutatása tehát nem irányadó és nem alkalmazandó. A felperes, mint szakcég magatartása idézte elő a fuvarozási akadályt, ennek elhárítására nem találta meg az optimális megoldást. A rakomány az alperes gazdasági, üzleti céljait volt hivatott szolgálni. Döntően a felperes magatartására vezethető vissza, hogy az alperes a hasznosítással kapcsolatosan nem a korábbi elképzeléseit valósította meg. Eredetileg az izraeli üzleti partnerének kívánta eljuttatni, ahol azt az alperes reklámcéljainak megfelelően használta volna fel, az áru Izraelbe való beléptetésének költségeit, a vámot stb. azonban az ottani üzleti partner viselte volna (G. 40 002/2004/16/A/16. számú irat). A hasznosításnak ez a módja tehát az alperes számára nem járt volna vámfizetési kötelezettséggel, ugyanakkor a magyarországi hasznosítás a felek által nem vitatott összegű vámteher és egyéb költségek felmerülésével járt. Helyesen állapította meg tehát az elsőfokú bíróság, hogy az indokolatlan többletköltségeit az alperes a felperesre átháríthatja és hogy közömbös, hogy milyen összegért került belföldön értékesítésre az áru, ugyanis a befolyt vételárat nem lehet kárcsökkentő tényezőként figyelembe venni. Megalapozatlan azonban az elsőfokú bíróság ítéletének arra irányuló megállapítása, hogy az áru 2001. július 31-én történő Ausztriába szállításának elmaradásával az alperes részéről érdekmúlás következett be. Ezt az alperes nem bizonyította, az általa szolgáltatott peradatok (az izraeli üzleti partnerrel lefolytatott levelezés, G. 40 002/2004/161 AJ 16. számú irat) éppen ennek ellenkezőjét igazolják, az alperes augusztus 7-én küldött levelének tanúsága szerint még ekkor is fennállt az áru Izraelbe való szállítása iránti érdeke. Az ennek megvalósításával kapcsolatosan felmerült akadályt az alperes maga is meg kívánta oldani. A Győri ítélőtábla előtt korábban folyamatban volt másodfokú eljárás során az alperes képviselője úgy nyilatkozott, hogy az alperes a saját vámszakértője tanácsára döntött végül úgy, hogy a szállítmányt a belföldi forgalom számára vámoltatja. Megállapítható tehát, hogy az alperes az árunak a felperestől való átvételét követően - eredeti céljainak megvalósítása, az áru többletköltségek nélküli hasznosítása érdekében - maga is vámszakértő segítségét vette igénybe, de ezzel együtt sem sikerült a vámfizetési kötelezettség nélküli vámjogi megoldást megtalálnia. Ezen eljárásának sikertelensége tehát közrehatott a többletköltségek, ekként a kár felmerülésében, ennek következményeit a felperesre át nem háríthatja. Minderre figyelemmel az ítélőtábla a Ptk. 340. § (1) bekezdése alapján kármegosztást alkalmazott, ennek során a felek magatartásának a kár bekö-