Hargitai László (szerk.): Nemzetközi közúti árufuvarozás - CMR. Az 1956-ban, Genfben kötött CMR Egyezményről, a hazai ítélkezési gyakorlat összeállításával (Budapest, 2008)

Nemzetközi közúti árufuvarozás - CMR 100 rozat hatálybalépésének dátuma 2001. július 1., de a határozat egyes részeit már 2001. január l-jétől alkalmazni kellett. Az Egyezmény az EFTA országok, illetve az Európai Gazdasági Közösség között köttetett meg. Az Egyezmény rendelkezései szerint Magyarország EFTA országnak minősül. A beszerzett szakvélemény szerint az adott helyzetben megoldás lehetett volna, hogy a magyar hatóság érkezteti az árut, ezt követően T2 vagy TI (+ T2L okmány kiállítása) árutovábbítási eljárás kezdeményezése ország 2-beli rendeltetési hely megjelölésével. (Az áru Magyarországra T2 eljárásban érkezett, a közösségi jelleg igazolva volt, a T2 okmány a közösségi jelleg igazolására minden más, származó helyzetet igazoló egyéb okmány nélkül alkalmas.) Ebben az esetben az ország 2-beli vámhatósági eljárásban behozatali vámfizetési, illetve biztosíték-fizetési kötelezettség nem keletkezik. Ezen vámjogi megoldás esetén felmerülő költség kizárólag az okmánykitöltés spedíciós költsége, melynek nagysága néhány ezer forintra tehető. Az osztrák rendeltetési vámhivatalnál való bemutatást követően - az áru mint „közösségi áru" kerül érkeztetésre - kezdeményezhető az eredeti célnak megfelelően az ország 3-ba történő végleges, vagy ideiglenes célú kiviteli eljárás. Ebben az esetben behozatali vámfizetési kötelezettség nem merül fel. Az előzőeken túl a perbeli szakvélemény vázolt egy olyan megoldást is, ha az árut ország 2-ben szabad forgalomba kellett volna bocsátani. Mivel a perbeli esetben az alperes részéről a fuvaroztatásnak nem ez volt a célja, ezért a megyei bíróság ezzel a megoldással érdemben nem foglalkozott. A szakvélemény szerint lehetett volna megoldást találni arra, hogy az áru a Magyarországra, város 1-be való megérkezését követően az eredeti rendeltetésének megfelelően bejusson ország 2-be elenyésző költséggel. A megyei bíróság ügyben kialakított álláspontja szerint azonban az időtényezőt nyomatékosan figyelembe kell venni. A szakértő szerint az ügyintézés határideje 1 naptól meghatározatlan ideig terjedhetett volna. A szakértő szerint, mivel az áru címzettje a felperes volt, ezért az általa javasolt eljárást a felperesnek, mint szakcégnek kellett volna kezdeményeznie. A másik lehetséges verzió szerint az alperes - mint tulajdonos - megjelenik Magyarországon város l-ben, és minden kétséget kizáróan igazolja, hogy ő az áru tulajdonosa. Ehhez olyan jognyilatkozatra lett volna szükség, amiben kijelentik, hogy az áru feletti rendelkezési jogot a felperes átadja az alperesnek. A megyei bíróság álláspontja szerint ezt a megoldást ugyancsak a felperesnek, mint szakcégnek kellett volna kezdeményeznie. E körben a megyei bíróság utal a CMR Egyezmény 14. Cikk 2. pontjában foglaltakra, amely szerint, ha a körülmények lehetővé teszik, hogy a fuvarozást a fuvarlevélben foglalt feltételektől eltérő feltételek mellett végrehajtsák, és ha a fuvarozó az áru felett - a 12. Cikknek megfelelően - rendelkezési joggal bíró személytől kellő időben nem kaphatott utasítást, köteles olyan intézkedéseket tenni, amelyek megítélése szerint legjobban szolgálják az áru felett rendelkezési joggal bíró személy érdekeit. Ugyanakkor a szakvéleményben vázolt lehetőséget a felperes nem használta ki, ehelyett megkísérelte az árut ország 2-be bevinni, amely sikertelen volt. A felperes az árut másnap - 2001. július 31-én az alperesnek Magyarországon kiszolgáltatta. Utal a megyei bíróság arra, hogy a szakértő a megfelelő megoldás határidejét 1 naptól meghatározatlan ideig tartó időszakban jelölte meg, ezért az alperesre nem terhel-