Tálné Molnár Erika (szerk.): Munkaviszony megszüntetése. Rendes és rendkívüli felmondás (Budapest, 2008)

Rendes felmondás 74 viszonyának megszüntetése előtt történt, az elsőfokú bíróság a felmondás létszámleépítésre vonatkozó indokát nem találta okszerűnek. A 2004. augusztus 31-én bekövetkezett beolvadást követően nem nyert bizonyítást, hogy 2005. augusztus elején még milyen átszervezési feladatok voltak az alperesnél. A fiókvezető, dr. H. I. a perben nem volt hajlandó nyilatkozatot tenni arra, hogy miért a felperestől vált meg, ez pedig felveti, hogy a felmondásban megfogalmazott okok nem csak ürügyül szolgáltak-e a felperes eltávolítására. Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, a keresetet elutasította. A másodfokú bíróság megállapította, hogy az átszervezés a felperes szervezeti egységét érintette, feladatai két másik munkavállaló között szétosztásra kerültek, az intézkedések célszerűsége pedig jelen perben nem volt vizsgálható. Az előírt státusszámot a rendes felmondás kiadásakor a fiók létszáma meghaladta, V. V. munkakörébe másik pénztárost alkalmaztak, ezen tevékenység semmilyen módon nem kapcsolódott a felperes munkaköréhez. A felperes keresetében nem hivatkozott kifejezetten rendeltetésellenes joggyakorlásra és nem bizonyított, hogy a munkaviszonya megszüntetésének valódi indoka mögött a felperes és a fiókvezető „félreértése" állt. A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság ítéletének hatályában tartását kérte. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság a felmondás indokait szövegkörnyezetükből kiragadva vizsgálta, az helyes értelmezés szerint sem munkakör-megszüntetésre, illetve összevonásra, sem minőségi cserére nem utal. A felperes hivatkozott arra, hogy az alperesnek a munkaviszony megszüntetésekor tanúsított magatartása sérti a Kollektív Szerződésben foglaltakat is, így vizsgálni kellett volna, hogy a felperes további foglalkoztatására valóban lett volna-e lehetőség. A felperes szerint a másodfokú bíróságnak a létszámleépítésről elfoglalt álláspontja is téves, az alperes által csatolt kimutatások e körben egymásnak is ellentmondóak. A felperes érvelése szerint a gyakorlatban a pénztárosi feladatokat a lakossági területen dolgozó ügyintézők felváltva látták el. A felülvizsgálati kérelem a Pp. 206. §, illetve 141. § (6) bekezdésének megsértését is panaszolta. A Legfelsőbb Bíróság döntése és indokai A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet nem találta megalapozottnak. A következetes ítélkezési gyakorlat szerint a létszámcsökkentés valósága nem vitatható, ha a munkáltató a munkavállaló munkaköri feladatai ellátására nem alkalmaz új munkavállalót, hanem a munkakört már addig is alkalmazott munkavállaló feladatkörébe utalja munkakör-összevonással (BH 2002/114.). Az eljárás során bizonyításra került, hogy a felperes munkaviszonyának megszüntetése után új munkavállalót a cég nem vett fel, az általa betöltött munkakör pedig a már korábban is alkalmazott munkavállalók részére került átadásra. A korábbi három fő helyett két munkatárs látta el a kisvállalati hitelezési feladatokat. Helyesen állapította meg a jogerős ítélet, hogy V. V.-t pénztáros munkakörben alkalmazták, és az ő munkaviszonyának megszüntetése után O. L. került felvételre. Helytállóan fejtette ki a másodfokú bíróság, hogy a felperes munkaköréhez a pénz-