Tálné Molnár Erika (szerk.): Munkaviszony megszüntetése. Rendes és rendkívüli felmondás (Budapest, 2008)
Rendes felmondás 46 A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével kötelezte a rendes felmondás jogszerűsége körében az első fokú ítéletet helybenhagyta. A másodfokú bíióság a bizonyítást kiegészítette, melynek keretében az alperes részletes kimutatást csatolt a létszám alakulásáról, a megbízási szerződésekről. Mindezek alapján a rendes felmondásban hivatkozott, a felperes munkakörét érintő átszervezések bizonyítottságára kö\ étkeztetett, kiemelve, hogy az átszervezés folyamatában a munkavállalói létszám csökkent. A jogerős ítélet ellen a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel, amelyben a keresetét elutasító részében kérte a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését, a rendes felmondás jogellenessége megállapítását, és az anyagi jogkövetkezmények alkalmazását. Jogszabálysértésként az Mt. 89. § (2)-(3) bekezdései, a Pp. 3. § (3) bekezdése, és a 164. § (1) bekezdése megsértését jelölte meg, mivel megítélése szerint a másodfokú bíróság a becsatolt teljes bizonyító erejű magánokiratok ellenére nem vizsgálta a tényleges létszámadatokat, elfogadta az alperes állításait, indokolás nélkül elvetette a bizonyítás kiegészítésére vonatkozó kérelmeit, továbbá a munkaügyi bíróság nem adott kellő tájékoztatást a bizonyítási teherről. Álláspontja szerint iratellenesek az átszervezésre, a munkaköre megszűnésére és a létszámcsökkentésre vonatkozó jogerős ítéleti megállapítások, mivel az alperesi kimutatások ellentmondásosak, a munkaköri feladatai ellátására az alperes új munkavállalókat vett fel, összesen három főt, köztük Sz. L.-t. A megnevezett személyek foglalkoztatására színlelt megbízási szerződéssel került sor, ezért őket munkavállalóként kell számításba venni. Arra is hivatkozott, hogy a Szervezetkorszerűsítési Bizottság által kezdeményezett átszervezési javaslatok a munkakörére nem vonatkoztak, továbbá közgyűlési jóváhagyásra, alapszabály és SZMSZ módosítására sem került sor. A Legfelsőbb Bíróság döntése és indokai A felperes felülvizsgálati kérelme nem volt alapos. Az Mt. 89. § (2) bekezdése alapján a rendes felmondás indokának valóságát és okszerűségét a munkáltatónak kell bizonyítania. Az elsőfokú bíróság széles körű bizonyítási eljárást folytatott le, ennek keretében a felek számos bizonyítékot előterjesztettek, a felperesek minden tekintetben vitatták az alperesi nyilatkozatokat és bizonyítékokat, bizonyítási indítványaikat az elsőfokú bíróság teljesítette. Az eljárt bíróságok a perbeli bizonyítékokból törvénysértés nélkül állapították meg, hogy az átszervezés következtében a felperes munkaköre megszűnt, és a helyére új munkavállalót nem alkalmaztak. Mindezeket alátámasztotta az alperes által csatolt 2003. november 26-ai közgyűlési jegyzőkönyv, amely szerint a testület a 2004. évi költségvetést a szervezetkorszerűsítési folyamatra tekintettel fogadta el, és foglalkozott a Szervezetkorszerűsítési Munkabizottság jelentésével is. A Felügyelő Bizottság a 2004. szeptember 28-ai ülésén határozatával tudomásul vette a szervezeti és személyi változásokról szóló beszámolót. Az alperesnél korábban fennállt vezetői szintek megszüntetését a csatolt szervezeti és működési szabályzat 2004. október l-jétől hatályos melléklete is bizonyította. A több hónapig tartó lényeges mértékű átszervezési folyamatot és a felperes munkakörének megszűnését a meghallgatott tanúk nyilatkozatai egybehangzóan alátámasztották. Mindezek megdöntésére nem volt alkalmas az egyes részfeladatok