Tálné Molnár Erika (szerk.): Munkaviszony megszüntetése. Rendes és rendkívüli felmondás (Budapest, 2008)
47 Rendes felmondás megbízási jogviszony keretében történt megoldása tekintetében a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott „teljes bizonyító erejű magánokiratok" tartalma. Ez utóbbiakban nyilatkozó személyek közül S. Cs. és H. B. jóval a felperessel közölt felmondás után került megbízási szerződéses kapcsolatba az alperessel, míg É. Gy. már korábban nyugdíjba vonult. Egyébiránt a szerződés jellegének megítélésében valóban a szerződés tartalmának van döntő jelentősége, ha azonban valamely feladat mind munkaviszony, mind pedig megbízási jogviszony keretében ellátható, a felek választásától függ, hogy a munka elvégzésére melyik jogviszonyban kerül sor. Sz. L. a per adatai szerint 2001-től állt munkaviszonyban az alperessel (a csatolt szervezeti tábla szerint felperesnek felettese is volt), a munkaszerződését 2002-ben és 2003-ban is módosították, amit nem zár ki, hogy egy másik kft.-ben ügyvezető volt. Egyébiránt a H. B. által írt „teljes bizonyító erejű magánokirat" szerint Sz. L. 2004-ben elnöki tanácsadóként dolgozott az alperesnél. A perbeli bizonyítékokból tehát nem volt megállapítható, hogy a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott Sz. L.-t és más személyeket a felperes munkakörébe alkalmazta az alperes. A munkaügyi bíróság helytállóan állapította meg, hogy az átszervezés folyamatának nem szükséges befejezettnek lennie a rendes felmondás jogszerűségéhez, és annak sincs perdöntő jelentősége, hogy a szervezeti változásokat mikor foglalták írásba (BH 2000/225.; BH 2004/432.; BH 1998/508.). Úgyszintén nem érinti a munkavállaló munkaköre megszüntetésével járó átszervezéssel indokolt felmondás jogszerűségét, ha az átszervezés a feladatok más szervezeti keretekben, különböző munkavállalók munkakörébe szétosztva, a feladatkörök módosításával kerül megvalósításra. A kifej tettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. Összegzés A perbeli esetben az képezte a vita tárgyát, hogy a teljes szervezetre kiterjedő átalakítás kiterjedt-e a felperes munkakörére. Ennek bizonyítása megtörtént, az indok valóságát és okszerűségét nem érintette, hogy a felperes feladatai megmaradtak, de azok egy részét más munkakörökhöz csatolta a munkáltató, illetve megbízással (polgári jogi szerződéssel) láttatta el.