Tálné Molnár Erika (szerk.): Munkaviszony megszüntetése. Rendes és rendkívüli felmondás (Budapest, 2008)

147 Rendes felmondás A felperes további érvelése szerint az alperes a perindítást követően fizette ki a felperesnek járó emelt összegű végkielégítést, ez is bizonyítja, hogy különös indokoltság követelményét a rendes felmondásnál nem vette figyelembe. A másodfokú bíróság nem értékelte a különös indokoltság követelményére vonatkozó alperest terhelő többletkötelezettséget. Az Mt. 3. § (1) bekezdésével összefüggésben a felperes a 41. számú elvi határozatra is hivatkozott. Előadta, hogy a felperes egyedüli kiválasztása a munkaviszony megszüntetésére az alperes részéről rendeltetésellenes joggyakorlást valósított meg. Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében arra hivatkozott, hogy az Mt. 89. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően járt el, ezért a másodfokon eljárt bíróság döntése nem jogszabálysértő. Hangsúlyozta, hogy a felperes munkaviszonyának megszüntetése nem az életkora miatt történt. Megítélése szerint az MK 95. számú állásfoglalás és a törvény értelmében méltányossági szempontok alapján a törvényen kívül eső szociális megfontolásokat a jogvitában nem lehet elbírálni. Ezért nem volt köteles a felperesnek másik munkakört felajánlani. A felperes által említett új munkakörök a felperes munkakörének nem felelnek meg, a munkáltató saját hatáskörében dönthet továbbá arról, hogy melyik munkavállaló munkaviszonyát szünteti meg. A felperes munkaviszonya megszüntetésének különös indoka az alperesnél szükségessé vált takarékosabb gazdálkodás, hatékonyabb működés, vezetői szintek csökkentése volt. Az Mt. 3. § (1) bekezdésével összefüggésben az alperes álláspontja szerint csak az indokolatlan hátrányokozás tilos, az adott esetben azonban a hátrány indokolása megtörtént. Az alperes továbbá saját magatartásával nem került szembe, mert az átszervezés célja nem létszámcsökkentés volt, azonban a szervezeti változások elkerülhetetlenül azzal is jártak. A felperes észrevételében azzal érvelt, hogy a perbeli esetben a rendkívüli indokoltság megjelölését a törvény alakisághoz, írásbeliséghez köti [Mt. 87. § (2) és (7) bek.]. Megítélése szerint elláthatta volna az újonnan felvett munkavállaló munkaköri feladatait, és védettsége folytán őt előnyben kellett volna részesíteni. Az alperes észrevételében a jogsértés elkövetését vitatta, továbbá utalt arra, hogy a felperes nem láthatta volna el az újonnan felvett - nem vezető - munkakörét. A felperes munkaköri feladatait az alperes bizonyítottan a megmaradó munkavállalók között osztotta fel. Az elsőfokú bíróság a következőket állapította meg. Az alperes az 1946. április 14-én született felperes munkaviszonyát a 2004. november 9-én kezdődő felmondási idővel 2004. december 13-ával rendes felmondással megszüntette. A döntése indokolásában az alperes az ésszerű gazdálkodás és a munka hatékonyságának követelménye miatt kevesebb szükséges vezetői szintre, átszervezésre, a divíziók és a felpereshez tartozó főosztály-szervezetek megszűnésére hivatkozott. Megállapította, hogy a felperes által irányított főosztály munkafeladatait mások között megosztotta, ezáltal a felperes munkaköre megszűnt. A felperes keresete a rendes felmondás jogellenességének megállapítására, a munkaviszonya helyreállításának mellőzésére, továbbá 12 havi átlagkeresetnek megfelelő összeg megfizetésére irányult. Arra is hivatkozott, hogy az alperes megsértette az egyenlő bánásmód követelményét, és a jogát rendeltetésellenesen gyakorolta.